2019. január 4., péntek

Új év

Január elseje van. Nincs újévi fogadalom. Nehéz évem volt, az első fele inkább lelkileg, a második  főleg fizikailag. És egyik sem múlt el még teljesen. Örülök, hogy december közepe óta nincs folyamatos hányingerem és ételundorom. Tanulom újra magamat, mert el kellett fogadnom, hogy a "minden változik"-ban én is benne vagyok, ha tetszik, ha nem, sokat változom.

Nem döntöttem étrend mellett, hiszen mint írtam is: tanulom magam. Igyekszem úgy enni, ahogy nekem jó. Az étrendem nem lesz "keto" vagy "szénhidrát alapú", arra mindenképpen figyelni fogok, hogy jóL legyek, és hogy ne etessem a testem, amikor a lelkem éhes.

Nem fogom túltervezni magam idén sem, de tapasztalom, hogy ha nincs dobozolva a napi betevő munkanapokon, akkor annak nincs jó vége. Szóval figyelnem kell arra, hogy legyen energiám felskiccelni, mit fogok enni, elmenni a boltba, elkészíteni és dobozolni.

Mozgásban amíg lehet, marad a futás, mellé Pahla edzéseit választottam, mert nem túl hosszúak, változatosak, nincs tele ugrálással, és igazán értelmes dolgokról beszél egy-egy videóban.

De továbbra sem elemzem és dokumentálom túl sem az étkezést, sem a mozgást. És továbbra is megtalálsz a Facebook oldalon, a Boszorkánykonyha blogban.

Ami biztos: csak azt hozhatja el az új év, amit beleteszünk.


Nem ígérem, hogy heti/havi szinten jelentem a súlyomat (helyesen testtömegemet), mert egészen egyszerűen naponta hússzor elmegyek ugyan a mérleg mellett, de legtöbbször eszembe sem jut, hogy mérjem magam. Azért, ha lesz adat, leírom majd.