Mai cuki:
"Ha gyereked van bent a gyomrodban és cigizel, az a gyerek meghal!"
Kép felirat fordítása: ha meg tudnám spórolni a gyászt, a szenvedést, akkor nem tudnám feldolgozni. Szerintem olyan lehet ez, ahogy egy pillangó megszületik: a bábból óriási erőfeszítéssel tudja csak kibontani magát, de ha felvágjuk a bábot (lerövidítjük az utat), valószínű, hogy nem lesz olyan erős a pillangó, mint ha egyedül kínlódja végig.
Munka után haza, ebéd (a hétre rendeltem a suliból, ma pl. paradicsomos káposzta volt, amit imádok, és amit nem tudok ilyen isteni menzásra elkészíteni, ráadásul M. nem is szereti, nekem megér 1500 Ft-ot, ráadásul levessel). Foglaltam szállást: a húgommal elmegyünk áprilisban egy tesós hétvégére. Aztán város, haza M-ért, együtt anyuhoz. Elhoztuk az egyik polcot (bacca meg nemrég vettünk hozzá csavart és tiplit és fúrta fel M., most meg levettük...), befőtteket. Hazajöttünk, felcuccoltunk. Én visszamentem anyuhoz (igen, igen: a lakásába...) pakolni.
Most érzem igazán, mennyire nehéz lehetett anyunak Hőgyészről elcuccolni. Nemcsak szeretett szülőfaluját hagyta ott, hanem a dolgai óriási részét. Az öröksége nagy részét. Szeretett házát, kertjét, tárgyait, a teret, a verandát, az ismerősöket, a fél életét... És nemcsak a saját, hanem mami dolgit is csomagolta, hiszen habár mami fejében leégett a hőgyészi ház (mekkora már a Jóistentől/sorstól/Univerzumtól!), még itt van velünk, lehet szüksége dolgokra - a nővérek szokták jelezni-. Anyu a tőle megszokott csodálatos precízséggel tette bőröndökbe mami ruháit-dolgait, és csodás írásával feliratozta. Megnéztem, miket rakott el maminak, hát ez volt az első sírás: mesésen összehajtogatva láttam azokat a mami-ruhákat, amiket 49 éve ismerek. A kardigánjait, az otthonkáit, a blúzait (...).
A virágaiba egészen biztosan beleköltözött a lelke: megállíthatatlanul burjánzanak, irtózatos mennyiségű virágot hoznak (pedig fogalmam sincs, melyiket hogyan kell locsolni-gondozni, ha felmegyek, és eszembe jut, kapnak vizet). Virágzik:
Felhívtam Keresztanyumat, mert tervezek menni hozzá (is), hogy mi az, amit használni tudna anyu dolgai közül. Megbeszéltük, ezeket összekészítettem és egy részét le is vittem a kocsiba. Ő is mondta, hogy hiszen nemrég hordtam anyu dolgait kocsiszámra Hőgyészről Mohácsra, és most hordom megint, Mohácsról például Hőgyészre...).
Felhívtam a húgomat is. Mert megkérdeztem Gyönkön, az otthonban, hogy van-e valamire szükségük anyu dolgaiból. Ágyneműt és plédeket mondtak, azt kérdeztem T-tól, hogy biztosan nem szeretne-e még ezekből vinni. Nem, így összekészítettem egy adagot (tervezek menni mamihoz is a héten).
Sokat sírtam, de már nem annyit, mint eddig. Egyszerűen ésszel kell még sírni is. Ha nem látok a könnyeimtől, dupla annyi ideig tart minden...
Este 6-kor jöttem haza.
Anyunak rengeteg szép kosara van, én pedig imádom a természetes dolgokat. Helyünk viszont nincs, így okosan kell ügyködnöm, hogy hozzak is és ne legyen plusz. A "kis" aloét -is- anyutól kaptam tavaly (azóta már szépen megnőtt). Az egyik kosárnak lett is helye.
Előtte:
Utána:
Pakolászás közben sütöttem egy muffint M-nak.
Hoztam pár nacit is anyutól és egy szabadidő ruhát. Ha hiszed, ha nem: anyuval az alkatunk mintha fénymásolva lenne. Egyforma magasak voltunk, egyforma a ruha méretünk, csak a lába volt egy számmal nagyobb az enyémnél.
Ahány ruháját megnéztem a halála óta, mindegyikben volt tic-tac és zsebkendő. Most is találtam (és persze sírtam).
Volt egy sosem hordott alsója, elhoztam. Itthon láttam csak az írást:
(Annyi minden van még bennem, annyi mindent tudnék még írni, de holnap reggel vissza kell lépnem a mókuskerékbe...)
