2016. november 16., szerda

Hétfő, kedd, szerda

Hétfő:

Péntek este értem haza Ausztriából egy húzós két hetes etap után. Hétvégén fáradt voltam ugyan, de nem volt vészes. Ma viszont egyszerűen rám telepedett a fáradtság, úgy konkrétan nem voltam képes semmire, ültem innen oda, onnan ide. Jó, hogy anyu tegnap csomagolt kaját, így nem kellett főzni. Átásítoztam a napot és boldog voltam, hogy megtehetem.


R: -
E: húsleves, sült hús, párolt zöldség, cékla
V: süti



Mozgás: 4 km

Film: Mátrix


Kedd:

Tegnap nem reggeliztem, mert tojást nem akartam, más meg nem volt itthon. Terveztem én tegnapra a boltot, de hát az sem jött össze. Ma viszont már nem úthengeresen ébredtem, és egyszerűen eldöntöttem, hogy a minimális-legfontosabb dolgokat megcsinálom. Sütöttem kenyeret. Futás után be is mentem a városba, és egész jó időt futottam az ügyintézéssel, pedig tényleg sok helyen voltam.
Még mindig volt anyutól kaja, az ebéd így alapból kipipálva.
A reggelihez nem vaj volt, hanem sajtkrém, mert akkor még nem volt meg a bolt projekt.
Délután süti készült. Szeptember óta járok megint ki dolgozni, Ausztriában délután három körül kávé van sütivel. Annyiszor készítettem kint ezt a kis uzsit, sőt néha én is jauzéztam, hogy megszoktam. Tudom, hogy nem ideális, de készítettem sütit, hogy tudjak egy szeletet enni egy kis keto kávéval. Ez gyakorlatilag nulla céhás, és nem magas a zsírtartalma se túlzottan, szóval én engedélyezem magamnak (és igyekszem nem rendszert csinálni belőle).
Este aztán csak kicsit voltam a fiúkkal a Miniben, mert még tervben volt egy mozgás és a vacsora készítés. Meg is lett mindkettő, és vállon veregettem magam, amiért nem hagytam ki a Freeletics-et, pedig este volt már.

R: sajtkrémes-paprikás kenyér, keto kávé
E: ld. tegnap
V: töltött gomba






Mozgás: Freeletics Venus + 6  km


Szerda:

„Szomorú vagy, és azt várod, hogy fölvidítsanak. Ideges, és azt, hogy megnyugtassanak. Gyenge vagy, s a másiktól várod az erőt. Reménytelen, s várod a reményt. Igaz, hogy mások hatnak ránk, de ne várd senkitől, hogy helyetted teremtsen benned harmóniát. S kimondom végül: ne várd senkitől, hogy ’boldoggá tegyen’. Olyan korba születtél, mely külvilágfüggő, és nem tanított meg arra, hogyan kell önmagadat megismerni és uralni. Hogyan kell magadat naponta fölhangolni, s belül megteremteni azt, amit kívülről várnál. Nem tudom, tapasztaltad-e, de egy barátságos embernek sok barátja van. Egy erőshöz sokan akarnak tartozni. Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel, testeddel is. Ne csodálkozz, hogy a testedet is mondom. Szepes Mária még a száz évéhez közel is szép ember és vonzó Nő volt. Mint egy nemes, egyiptomi királynő, olyan. Fantasztikus vonzása volt, és ereje. Mert – ahogy manapság mondják – ’megcsinálta magát’, a szó legnemesebb értelmében. Légy te is önmagad mestere, tanulj meg örömmel dolgozni a lelkeden!” 
Müller Péter

Jó, hogy hétfőn megnéztem a Mátrixot, mert most van jó hasonlatom. Ugyanis úgy érzem magam, mint Neo, akit beszippant a mátrix. Még nem jött el a pirulás részem, mert idő kell, amire megemésztem azt is, ami eddig történt. Röviden:

  • egy -nem általam elkövetett és bocs, konkrét leszek- szarkeverés miatt megkaptam a beosztásomat
  • kiderültek olyan, konkrétan velem kapcsolatos dolgok, amiről nekem halvány lövésem sem volt
  • kivétel lettem, akivel másoknak tervei vannak...


Isten bizony mondom, Neo vagyok. Avagy még mindig Alice, aki most már irdatlan sebességgel száguld a nyúl üregében. Semmit nem értek, nem tudom, kinek hihetek, nem tudom, melyik az igazi valóság. Nagyon hosszú órák kellettek ahhoz, hogy egyáltalán megnyugtassam magam, nyolc órába telt, amire egyáltalán hajlandó voltam normálisnak éreznem magam és mellékvágányra tenni ezt az egészet. Hiszen egyelőre fölösleges ezzel foglalkoznom. Pár nap múlva úgyis elém teszik a két pirulát és eldönthetem, hogy a kéket veszem be vagy a pirosat...


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Töltött gomba



Roppant egyszerű, könnyen és gyorsan elkészíthető.

# A darált húst (kb 2 maréknyi) zsiradékon, serpenyőben sóval, borssal átsütöttem.
# Közben megpucoltam két nagy gombát.
# A húst a gombába töltöttem.
# Kis szelet baconnel betakartam.
# A tetejét megszórtam reszelt sajttal.
# 180 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem.
# Tálaláskor a kisült zsírt a gombák tetejére csurgattam.

Mennyei finom!


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha