Tavaly márciusban kezdődött (hivatalosan) ez az egész. Bolondnak, hülyének, elmebetegnek, őrültnek hittek, amikor 2020. márciusában előálltam az "elméletemmel" a m@szkhordásról, a kij@rási tilalomról, a kényszerolt@sról (...). Minden szép sorban megvalósult.
(Amiért a blogon nem megyek bele ebbe a témába: keményen szűrik a kulcsfogalmat tartalmazó bejegyzéseket, a hat@lom, a korm@ny "ellen" irányuló kritikát, én viszont nem szeretném, ha emiatt elveszteném a blogot. Amíg még lehetőségem van rá, szeretném írni.)
Már akkor tudtam, hogy a 2020-as lesz az utolsó karácsony. Ezért gőzerővel készültem rá.
1 éve ezen a napon elkezdtem díszíteni a meseszép fenyőt.
2 éve ezen a napon írtam meg a heti összegzést. Akkor még írtam ilyet. Kemény hét volt, de volt sok szép is benne.
3 éve is összefoglaló volt.
4 éve ezen a napon csomagoltam az ajándékokat és karácsonyi brownie-t sütöttem.
5 éve ezen a napon utaztam Ausztriába, ez volt az etapom első napja.
6 éve ezen a napon 67. napja nem volt munkám. Készen volt a karácsonyi program, készültem az ünnepre.
7 éve ezen a napon edzettem (is) és ketosan étkeztem.
8 éve ezen a napon megosztottam a napi menümet és az edzésemet.
9 éve ezen a napon volt Aranyvasárnap. És az akkori bejegyzést akár ma is írhattam volna. Mert hogy előtte is az volt a véleményem, és ma sem változott.
Ma csak ügyinzéztem emailben és egész nap pakoltam. A sulis cuccaim vannak soron, amiket a nyáron kellett volna rendszereznem-szanálnom, de a hőség és a kedves kis endometriózis nem tette lehetővé. És L. volt itt, amit mondott/felajánlott, azzal egy morzsányi hitet visszaadott, miszerint pislákol még jóindulat az ember(ek)ben.
Visszacsatolva a bejegyzés elejéhez: idén nem karácsonyozok. Minden változóban van, bennem is, körülöttem is. Olyan ez, mint egy forgószél: benne lebegsz a közepében, de nem tudod, milyen messze visz és hol pottyansz le. M-val vannak terveink, A-hoz megyünk egyik nap, lesz idén egy majdnem teljes Nagy Asztal is. A szél pedig csak forog.
