Péntek, szombat

Péntek. (Utolsó "tanítási nap".) Gyerekek:

Pilli meghalt, eltemették. A pillangók himnusza: Kis kece lányom.

Én is tettem egy virágot a sírjára.

.......

Szombat. Ballagás Sz-ben.

Teddy-m (az elsősöknél használt ksimaci) is szerepet kapott.

Anyu cserepes orgonája gyönyörű. (Ha valaki tudja, hogyan kell megmetszeni, ne tartsa magában.)

A keresztanyumtól hozott kis növény nemcsak hogy él, már 2 levelet hozott és virágzik. :)

Nem úgy mint én... Nem vagyok jól sem lelkileg, sem fizikailag. Szükségem van egy kis "magányra", "saját térre", hogy visszataláljak önmagamhoz. Senki ellen, csakis magamért...

Remélem, lesz egyszer erőm, bátorságom teljesen őszintén írni magamról...

Csütörtök

Munka. Még egy utolsó nap a gyerekekkel. (Nagyon jó, hogy nincsenek a megszokott keretek: a kicsöngetés, becsengetés, tanóra... Mert annyi minden más van és sok dolog adódik. Hiszen a gyerekek alapvetően kíváncsiak (na nem a tananyagra, nem is csodálom). Tegnap pillangó menhely készült...

... ma susztergyűjtés és -megfigyelés töltötte ki a délelőtt nagy részét.)

Fonatot is kaptam.

(Igen: durva a lenövésem -főleg, hogy a természetes hajszínem szőke volt, most ősz-szürke-barnás...-, de holnap orvosolja fodrász.)

Kaptam:

Szerintem vagy egy hónapja pakolom a b-i tanáriban a cuccaimat, most lefotóztam: csak egy polcom kb felét sikerült.

Rengeteg anyagom van, jobbnál jobbak, mert minden gyerekcsapat más, nem lehet kétszer egymás után ugyanazt "leadni" mindenkinek. Azért szelektálok, szortírozok, igyekszem csoportosítva elrakni őket, de nagyon sok és nagyon nehéz. Főleg ebben a hőségben (bár a tanáriban a 26 fok még hűvösnek érződött, ha kintről bejött az ember, de bent negyed óra után jött a nihil).

Ha a határidőnaplómba nézek, rosszul vagyok. Két értekezlet, két évzáró-ballagás, minden nap két helyen, két helyen pakolni a cuccomat, két helyen tartós tankönyveket beszedni (...) kegyetlenül megterhelő. 

Sok még a munka júli 10-ig (tanítók addig dolgozunk), és ideje magammal is törődnöm, nagyon ideje. Egy-két projekt már fut, a többinek is neki kell állnom.

 

Visszaszámlálás

Hétfő van, már csak 4 nap és vakáció a gyerekeknek. Tulajdonképpen annyira fáradt vagyok, hogy én már nem is várom a végét, eljön, meglesz, ahogy mostanában tapasztalom az idő iszonyatosan gyors múlását, két pislantásnyira. Már rég lezártam a gyerekeket, múlt héten is már "csak" barkácsoltunk, festettünk és tanultuk a német dalt az évzáró műsorra (nagyon cuki dal, tetszik a gyerekeknek és ügyesen haladunk a tanulásával). Az utolsó héten daltanulás és egy Neue Zeitung kiírás projekt van (már ma is született kész, csodaszép alkotás). Amíg rajzoltak, én is rajzoltam, ilyesmit firkantottam:

Meglátták a gyerekek, hát mindenki akart ilyet. Készítettem egy "megrendelő lapot" és most gyártom nekik a különböző színű dombokat. 🙈

A tanáriban már egy hónapja elkezdtem a dolgaimat pakolni, szelektálni, szortírozni. Azért is, mert tavaly ugye már 1 napja az Urológiai Klinikán vendégeskedtem. Szuper segítőkész szobatársaim voltak a kórteremben, minden egyes (napi többszöri) újabb begörcsöléskor rohant egyikük a nővérszobába segítségért, a másikuk engem istápolgatott, hogy ne a földre essek, ha ájulok a fájdalomtól (ez már a DJ katéter miatt volt, egészen szeptember közepéig) ... És így tavaly év végén nem pakoltam el, nem tettem vissza a helyükre a dolgaimat. (Megjegyzés: 3 éve folyamatos, kínzó fejfájással küzdöttem, 6 éve anyut hordtam sugárkezelésre Pécsre az Onkoközpontba munka után, 7 éve az első geresdlaki osztályom nyolcadikas ballagására voltam hivatalos, 9 éve G-on utolsó tanítási nap, 10 éve volt húgom kisfiának a 8. osztályos ballagása, 11 éve elvonulásom 1. napja volt.) Annyi de annyi szuper dolgom van, de ennek a felét sem tudom minden évben használni az órákon. (Eleve minden gyerek, minden gyerekcsapat más.) Muszáj pakolnom (úgy érzem, sosem érek a végére...)

A vége mindig ez:

Tele a határidőnaplóm, anélkül már sehova (mert megjegyezni úgysem tudom), de tenni fogok róla, hogy legyenek napok, amikor pihenni fogok.