A felső kép két hete készült a tanáriban az asztalomról. Mivel két suli között ingázom, amikor itt kijövök óráról és mennem kell a másik iskolába, csak ledobom a cuccomat az asztalra és kilövöm magam. Ez odáig fajult, hogy már semmit nem találtam meg, csak gyűltek és gyűltek a kupacok. Aznap volt időpontom a kardiológushoz, és akkor döntöttem el, hogy nem halogatom tovább a szortírozást-rendrakást: minden nap minimum 20 percet erre fogok szánni. Beszereztem négy jól "pakolható" mappát, a rendrekás közben rögtön ebbe teszem a dolgokat osztályonként. Nem maximalistáskodom, nem a tanév alatti időrendi sorba kerülnek be, de még így is gyorsabban meg fogom találni, mint eddig, amikor csak raktam mind a négy évfolyam kellékeit egymásra egy (két-három...) kupacba. Sok munka vár még rám, de azért sem halogatom tanév végére, mert ugye tavaly sem "értem meg" a tanév végét, hiszen június 14-én az Urológiai Klinikán kötöttem ki totál a semmiből... És nem tartok meg mindent, van, amit továbbadok kollégá(k)nak, van, ami gondolkodás nélkül a kukába kerül.
Igyekszem a "megszokásaim", a "véleményem", a "gondolkodásmódom" területén is szelektálni, elhatárolódni attól, ami nem az én felelősségem. (Nagyon nehéz.)
De tudom: menni fog. Onnan tudom, hogy a ruhásszekrényemet kezdtem először szanálni sok hónappal ezelőtt, és a kezdéskor csak kinyitottam és nem tudtam még nekiállni sem- hetekig. Aztán egyszer csak elkezdtem. Ami nem jó rám, ami egy éve nem volt rajtam, annak mennie kell. Egyetlen farmer maradt, ami jó rám, azóta is abban járok. Először "félelmetes" volt, ma pedig hatalmas könnyebbség: nem kell gondolkodnom azon, mit vegyek fel. Sosem hittem volna, mennyivel egyszerűbb így az öltözködés (mennyi időt, energiát spórolhatok azzal, hogy nem kell válogatnom, próbálnom reggelente).
Holnapra két programajánlatom is volt: kollégákkal mehetnék moziba Mohácson, és a húgom is meghívott hétvégére. A húgomat választottam, Budapestre utazom, vasárnap jövök haza.
