Hétfő van, már csak 4 nap és vakáció a gyerekeknek. Tulajdonképpen annyira fáradt vagyok, hogy én már nem is várom a végét, eljön, meglesz, ahogy mostanában tapasztalom az idő iszonyatosan gyors múlását, két pislantásnyira. Már rég lezártam a gyerekeket, múlt héten is már "csak" barkácsoltunk, festettünk és tanultuk a német dalt az évzáró műsorra (nagyon cuki dal, tetszik a gyerekeknek és ügyesen haladunk a tanulásával). Az utolsó héten daltanulás és egy Neue Zeitung kiírás projekt van (már ma is született kész, csodaszép alkotás). Amíg rajzoltak, én is rajzoltam, ilyesmit firkantottam:
Meglátták a gyerekek, hát mindenki akart ilyet. Készítettem egy "megrendelő lapot" és most gyártom nekik a különböző színű dombokat. 🙈
A tanáriban már egy hónapja elkezdtem a dolgaimat pakolni, szelektálni, szortírozni. Azért is, mert tavaly ugye már 1 napja az Urológiai Klinikán vendégeskedtem. Szuper segítőkész szobatársaim voltak a kórteremben, minden egyes (napi többszöri) újabb begörcsöléskor rohant egyikük a nővérszobába segítségért, a másikuk engem istápolgatott, hogy ne a földre essek, ha ájulok a fájdalomtól (ez már a DJ katéter miatt volt, egészen szeptember közepéig) ... És így tavaly év végén nem pakoltam el, nem tettem vissza a helyükre a dolgaimat. (Megjegyzés: 3 éve folyamatos, kínzó fejfájással küzdöttem, 6 éve anyut hordtam sugárkezelésre Pécsre az Onkoközpontba munka után, 7 éve az első geresdlaki osztályom nyolcadikas ballagására voltam hivatalos, 9 éve G-on utolsó tanítási nap, 10 éve volt húgom kisfiának a 8. osztályos ballagása, 11 éve elvonulásom 1. napja volt.) Annyi de annyi szuper dolgom van, de ennek a felét sem tudom minden évben használni az órákon. (Eleve minden gyerek, minden gyerekcsapat más.) Muszáj pakolnom (úgy érzem, sosem érek a végére...)
A vége mindig ez:
Tele a határidőnaplóm, anélkül már sehova (mert megjegyezni úgysem tudom), de tenni fogok róla, hogy legyenek napok, amikor pihenni fogok.
