Álom

Reggel, ébredéskor tudtam, hogy álmodtam valamit, de nem volt meg a sztori. (Általában így vagyok.) Este fél nyolc. Beugrott.

Találkoztam élő családtagjaimmal. Megkérdeztem tőlük, miért születtem újra ebbe a családba, ebbe a testbe? Nem értették a kérdést, csak néztek rám szótlanul.

Találkoztam meghalt családtagjaimmal, megérdeztem tőlük, miért születtem a családjukba, mi a dolgom, miben kell fejlődjek még? És: ha megcsináltam, meghalhatok? 

Vasárnap

Ma volt a héten először lehetőségem kicsit pihenni. Fent voltam hajnalban mosdóban, aztán fél 7-kor arra ébredtem: éhes vagyok, korgott a gyomrom. Viszont szörnyen fáradt voltam. Megkérdeztem magamtól: éhes vagy inkább vagy álmos? És már durmoltam is tovább. Fél 9 körül keltem fel (M. addigra már megjárta a piacot és készített reggelit), megreggeliztem, utána kezdődött a pörgés. Először is bolt, felcipekedés.

Főztem hétfőre:

Karfiol leves, babfőzelék, tükörtojás.

Ez az én "adagom":

Ebédmeghívásunk volt, M. apukájának névnapja alkalmából, mennyei volt minden (zeller krémleves, krumplipüré, fasírt, ubisali, franciasali, tiramisu).

Aztán ledőltem egy órára.

Majd házimunka, temetőből elhozott dolgok le a tárolóba, onnan cserép fel (át kell ültessek két virágot), stb.

Hosszú, tömény munkahét jön újra, lassan alvás.

A tojás

Mindazoknak, aki hisznek ebben, azoknak, akik hinni akarnak benne és mindenki másnak.

"Úton voltál hazafele, amikor meghaltál.
Autóbaleset volt. Semmi említésre méltó, mindazonáltal mindenképpen halálos volt. Magad mögött hagytál egy feleséget és két gyereket. A mentősök mindent megpróbáltak, de nem sikerült megmenteniük. A tested annyira szétroncsolódott, hogy higgy nekem, jobb, hogy így történt.

Ezután találkoztál velem.

„Mi… mi történt?” – kérdezted. „Hol vagyok?”

„Meghaltál.” – közöltem veled a tényt. Nem láttam értelmét a mellébeszélésnek.

„Ott volt egy… teherautó, ami csúszkált az úton…”

„Aha.” – mondtam én.

„Meg… meghaltam?”

„Aha. De ne érezd magad rosszul emiatt. Mindenki meghal.” – válaszoltam.

Körbenéztél. A semmiség vett körül. Csak te és én voltunk ott.

„Mi ez a hely? Ez lenne a túlvilág?”

„Többé-kevésbé.”

„Te vagy Isten?”

„Bizony, én vagyok Isten.”

„A gyerekeim… a feleségem… Mi lesz velük? Rendben lesznek?”

„Látod, ezt szeretem én látni. Éppen most haltál meg és mégis a családod miatt aggódsz. Ez egy igazán szép dolog.”

Csodálkozóan rám néztél. Nem úgy néztem ki számodra, mint egy isten. Inkább, mint egy sima ember. Férfi, de lehet, hogy éppenséggel nő. Esetleg valami homályos hatósági személy. Sokkal inkább egy átlagos nyelvtan tanár, mint a mindenható.

„Ne aggódj.” – válaszoltam. „Rendben lesznek. A gyerekeid emlékeiben mindig a tökéletes szülőként fogsz létezni. Nem volt idejük kialakítani még magukban a lenézés semmilyen formáját az irányodban. A feleséged kívül sírni fog, de belülről meg lesz könnyebbülve. Legyünk őszinték, a házasságod már szétesett. Ha az vígasztal, mély bűntudatot fog érezni amiatt, mert megkönnyebbülve érzi magát.”

„Óó…” – mondtad te. „Most akkor mi fog történni? Megyek a Mennyekbe, vagy a Pokolra, vagy valami?”

„Egyik sem. Újra fogsz születni.”

„Ah, szóval a hinduknak volt igaza.”

„Minden vallásnak igaza van a maga módján. Gyere, sétáljunk.”

Mellettem jöttél, ahogy együtt lépdeltünk át az ürességen keresztül. „Merre megyünk?”

„Igazából semerre, csak jó sétálni, miközben beszélgetünk.” – válaszoltam.

„Szóval akkor mi a lényeg? Ha újjászületek, akkor csak egy üres papírlap leszek, igaz? Egy kisbaba. Az összes tapasztalatom és minden, amit tettem ebben az életemben, nem fog már számítani?”

„Nem úgy van az! Benned van minden tudása, az összes tapasztalata az elmúlt életeidnek. Csak most éppen nem emlékszel rájuk.”

Megálltam és megfogtam a válladat. „A lelked sokkal csodálatosabb, gyönyörűbb és hatalmasabb, mint azt te valaha el tudnád képzelni. Az emberi tudat csak egy parányi részét képes felfogni annak, hogy ki is vagy igazából. Mintha benyúlnál az ujjaddal egy pohár vízbe, hogy megnézd, hideg-e vagy meleg, ugyanúgy teszed bele egy nagyon kicsi részedet a testedbe, hogy amikor kihúzod, meglegyen a tapasztalatod, amire kíváncsi voltál.”

„Ember voltál 48 hosszú évig, szóval még nem tágult vissza a tudatod és nem érzed a mérhetetlen tudatosságod. Ha elegendő időt töltenénk itt, akkor elkezdenél emlékezni mindenre. De ennek két élet közt nincs túl sok értelme.”

„Hányszor születtem újra eddig?”

„Hát… nagyon, nagyon sokszor és nagyon különböző életekben. Ez alkalommal egy kínai parasztlány leszel időszámításunk után 540-ben.”

„Hogy mondtad?” – néztél rám megrökönyödve. „Visszaküldesz az időben?”

„Hát, így is mondhatjuk bizonyos nézőpontból. Az idő, ahogy te ismered, csak a te univerzumodban létezik így. A dolgok máshogy működnek ott, ahonnan én jöttem.”

„Miért, honnan jöttél?”

„Óh igen… Szóval én valahonnan jöttem, valahonnan máshonnan. Vannak mások is olyanok, mint én. Tudom, hogy tudni szeretnéd, milyen ott, de hidd el nekem, nem értenéd még meg.”

„Ah…” – reagáltál egy kicsit csalódottan. „Várjunk csak! Ha én újjászületek más helyekre és más időben, akkor én kapcsolatba léphetek saját magammal bizonyos helyzetekben?”

„Természetesen és ezt meglehetősen sokszor meg is teszed. Viszont mindkét élet csak a saját életére tudatos, szóval észre sem veszi, hogy éppen ez történik.”

„Akkor mi a lényeg ebben az egészben?”

„Most komolyan?” – kérdeztem én. „Most komolyan megkérdezed tőlem az élet értelmét? Nem gondolod, hogy ez egy kicsit közhelyes?”

„Hát, pedig ez egy kézenfekvő kérdés.” – érveltél te.

Ekkor mélyen belenéztem a szemedbe. „Az élet értelme, az ok, amiért megteremtettem ezt az univerzumot, az az, hogy felnőjél.”

„Mármint az emberiség? Azt szeretnéd, hogy felnőjünk?”

„Nem. Csak azt, hogy te. Az egész univerzumot számodra készítettem. Minden megélt élettel növekedsz, érettebbé válsz és nagyobb, hatalmasabb intelligencia leszel.”

„Csak én? Mi van a többiekkel?”

„Nincsenek többiek. Ebben az univerzumban csak te meg én vagyunk.”

Üres tekintettel bámultál rám. „De… a többi ember a Földön…”

„Mind te vagy. Ők a különböző életeid.”

„Hogy mi? Én vagyok mindenki?”

„Kezded kapizsgálni.” – mondtam egy elismerő vállveregetés közepette.

„Én vagyok az összes ember, aki valaha is élt?”

„Vagy aki még valaha is fog, igen.”

„Én vagyok Abraham Lincoln?”

„Igen, meg John Wilkes Booth is te vagy.” – fűztem hozzá. (Aki megölte Lincoln-t. - a ford.)

„Én vagyok Hitler?” – kérdezted felháborodva.

„És te vagy a milliók is, akiket megölt.”

„Én vagyok Jézus?”

„És a milliók, akik őt követték.”

Ezután némaságba burkolóztál.

„Minden alkalommal, amikor valakinek ártasz, saját magadnak ártasz. Ugyanígy, minden kedves cselekedetedet is önmagaddal követted el. Minden boldog és szomorú pillanat, amit bármelyik ember megtapasztalt vagy meg fog tapasztalni, azt te tapasztalod.”

Ekkor elmerültél a gondolataidban.

„Miért?” – néztél rám kérdően. „Miért csinálod ezt?”

„Azért mert egy napon olyan leszel, mint én. Azért mert ez az aki te vagy. Olyan vagy, mint én. A gyermekem vagy.”

„Hűűű!” – mondtad hitetlenkedve. „Úgy érted, hogy én egy isten vagyok?”

„Nem, még nem. Még csak egy magzat vagy, aki növekvőben van. Amikor végigélted az összes emberi életet az időn keresztül, akkor eléggé felnőttél ahhoz, hogy megszülessél.”

„Szóval akkor az egész univerzum egy… egy…”

„Egy anyaméh, igen. De most ideje, hogy továbbmenj a következő életedbe.”

Majd utadra engedtelek."

-

Andy Weir a "Marsi" és a nemsokára moziba kerülő "Hail Mary küldetés írója.
Fordítás Fábián László
Vékony Zoltán oldaláról

A testeden keresztül üzen a lelked

forrás

Fáj a fejed?

Túl sokat agyalsz? Sok fájó emléket idézel fel? Szenvedtető elméleteket, félelmetes jövőképet gyártasz? Ártó, bosszúálló gondolataid vannak? Túl sokat panaszkodsz? Sokat idegeskedsz? Elfojtod az érzéseidet? Állandóan elégedetlenkedsz? Félsz a kudarctól? Türelmetlen vagy? Görcsösen akarsz valamit?

Fájnak a lábaid?

Túl nagy terheket cipelsz? Úgy érzed, hogy kimegy a talaj a lábad alól? Nem léped meg amit megkellene? Esetleg rossz úton jársz? Megrogysz a súly alatt? Túl gyorsan haladsz, lassítanod kéne? Félsz kilépni a komfortzónából? Ellenállsz a változásoknak? Megijesztett valami, ezért földbe gyökerezett a lábad? Nem érzel stabilitást az életedben? Benne ragadtál egy szenvedéssel teli helyzetben? Félsz lezárni, kilépni, továbblépni?

Tüdő problémáid vannak?

Mi fullaszt? Nem tudod kifújni a „gőzt”? A levegő éltető, miért nincs elég életerőd, életkedved? Elutasítod az életet? Félsz az elvesztéstől? Halál félelmed van? Elnyomva érzed magad? Élettered túl szűknek érzed? Fojtogat egy helyzet? Elfojtod az érzelmeidet? Fullaszt egy régi rossz emlék? Félsz a magánytól, szeretetlenségtől?

Szív problémáid vannak?

Mi fáj ennyire? Mi az amit nem sikerül feldolgoznod? Nem kapsz és adsz elég szeretetet? Megsebezték a szíved, s még nem sikerült begyógyítanod? Nem szereted magad? Nem tudod megélni a szeretetet, túlzottan megkeményedtél? Múlt fájdalmai közt ragadtál? Nem tudsz elfogadni, megbocsátani, elengedni? Mi ütött szíven ennyire? Milyen félelmek miatt szorul össze a szíved? Nem tudod megélni az örömöt? Nem vagy képes együttérzésre, vagy nem kapsz elég együttérzést? Túl érzékeny vagy? Túlságosan szívedre veszel mindent? Túl sok sérelmet halmoztál fel?

Fájnak a vállaid?

Milyen terhet nem bírsz el? Mi az amit halogatsz? Túlvállalod magad? Túl sok olyan dolgot kell csinálnod amit nem szeretnél? Mások helyett is dolgozol? Önbizalomhiány miatt másnak mutatod magad? Gátlásos vagy? Félsz az élettől, világtól, másoktól? Elhagyatottnak érzed magad? Kevés érintést, ölelést kapsz? Kilátástalannak tűnik a helyzeted?

Gyomor ill. emésztésbeli problémáid vannak?

Mi feküdte meg a gyomrodat? Mi emészt? Milyen „békát” kell lenyelned? Miért nem tudod elfogadni a valóságot? „Égető” problémáid vannak? Túl sok a stressz ami szorongást okoz? Belső feszültséget kelt, hogy nem sikerül a vágyott dolgot megteremteni? Elfojtod a haragodat, dühödet? Veszélyben érzed magad? Nincs biztonságérzeted? Mit nem tudsz befogadni? Felemészt valami? Kevés érzelmi táplálékhoz jutsz? Felfordul a gyomrod a helyzettől? Meg akarsz másoknak felelni, ezért képes vagy bármit lenyelni?

Torok problémáid vannak?

Nem tudod vagy mered kimondani? Olyanokat mondasz ki, ami ártó? Mi fojtogat? Túl sokat nyelsz? Túl sok a felgyűlt, ki nem mondott érzés? A környezeted nem megfelelő, fullasztó? Nem mered a véleményedet kimondani? Nem mersz őszinte lenni? Elfojtod az indulataidat?

Fül, hallás problémáid vannak?

Mi az amit nem akarsz meghallani? Nem hallasz meg, és ezáltal nem is értesz meg másokat (esetleg magadat sem)? Füleden ülsz? Nem figyelsz arra, amire kellene? Túl sok, számodra, idegesítőt kell hallgatnod? Elzárkózol, elszigetelődsz, mert úgy érzed jobb neked egyedül, nincs szükséged senkire? Nem bírod a kritikát hallani? „Zúgó”, zavaró, kusza a belső világod? Egyik füleden be, másikon ki? Nem hallgatsz a megérzéseidre, ösztöneidre?

Szem, látás problémáid vannak?

Félsz szembenézni magaddal, a hibáiddal, az élettel, a valósággal? Mit nem bírsz látni? Miért nem mered kinyitni a szemed? „Villámot szór a szemed” ~ túl sok harag van benned amit igyekszel elrejteni? Szűk látókörű vagy? Önámításra hajlamos vagy? Nem akarsz egy problémával szembenézni? Jobb ha nem látod?

Hát, gerinc problémáid vannak?

Lelki gondokkal túlterhelődtél? Egyensúlyt vesztettél? Nem bírod a terhet ami rád nehezedik? Önbizalomhiányod van? Félsz felvállalni magad? Depressziós vagy? Elvesztetted az irányítást? Nincs erőd állni a sarat? Túl nehéz batyut cipelsz a hátadon? Hiányzik az erkölcsi tartásod? Túl merev vagy? Túlzottan ragaszkodsz a véleményedhez, igazadhoz? Nem vagy elég alázatos? Önfejű tudsz lenni? Túlhajszolod magad? Nem tudsz vagy mersz egyenes lenni?

Máj problémáid vannak?

Túl sokat gyűlölködsz? Irigy, esetleg féltékeny vagy másokra? A belső frusztrációd túlcsordult? Hajlamos vagy másokat kritizálni? Magaddal túlzottan kritikus vagy? Nehezen fogadsz el másokat? Sokat elégedetlenkedsz? Ritkán éled meg az örömöket? Képtelen vagy elfogadni magad? Megkeseredtél? A máj a düh „lakhelye”, túl sok a düh, agresszió benned ami miatt bűntudatot érzel?

Fájnak a kezeid?

Birtokolni akarsz? Megérinthetetlen vagy, esetleg téged nem tudnak megérinteni mások? Erődet vesztetted? Nem bírod el? Kicsúszik a kezedből? Nem tudod kézben tartani a dolgokat? Szeretettel ellentétest cselekedtél (a kezeddel)? Nyomaszt a rád hárított feladat?

Nyak problémáid vannak?

Mit nem akarsz észrevenni magad körül? Félsz a jövőtől? Túl merev vagy? Szűk látókörű vagy? Ragaszkodsz a saját meglátásaidhoz, igazadhoz? Makacs vagy? Nincs egyensúly a szavaid és tetteid között? Túl sokat tűrsz? Hajthatatlan vagy? Nem tudsz rugalmas lenni? Nem mersz valamit meglátni, meglépni? Nem vagy elég alkalmazkodó?

Allergia miatt szenvedsz?

Túlcsordultál? Megtelt a pohár? Irritál a környezeted? Fullaszt egy helyzet? Mivel harcolsz? Mivel nem akarsz, mersz szembenézni? Nem tudod elfogadni magad? Félsz a változástól? Kibillentél a belső egyensúlyodból? Sokat aggódsz? Nem vagy eléggé elfogadó? Úgy érzed bántanak és védekezned kell? Elnyomod a dühödet? Türelmetlen vagy?

Bőrproblémáid vannak?

Nincs rendben a kapcsolatod a külvilággal? Nem szereted ha megérintenek? Nem tudod elfogadni magad? Nincs harmónia benned? Ki bosszant, irritál a környezetedben? Félsz az elutasítástól? Kommunikációs gondjaid vannak? Ingerlékeny vagy? Félsz megélni, megmutatni magad? Miért, mitől menekülsz? Elutasítod a szeretetet?

Nagyon sok betegség az elfojtott düh, harag, indulat, agresszió, szeretet elutasítása miatt jelenik meg. Gyűlölködve a lélek szenved és a szenvedését jelzi testünkön keresztül.

A lényünk szeretetre lett teremtve, nem gyűlöletre. Amíg nem a szeretet a vezérlő elemünk, addig a lélek szenvedni fog, aminek „hangot” is ad.

Forrás: Aquariuskincsei

Csütörtök, péntek, szombat

Hosszú munkahét volt, tömény. Csütörtökön a sze-i kollégák voltak a sulinkban megnézni, hogy tanítunk összevontan, hogyan differenciálunk. Nekem egy 3.-4.-es németem volt, németes tanítótársam ült be. Nem készültem extrával, az életszerű mindennapokat mutattam meg.

A péntek úgy alakult, hogynem kellett B-ról átmennem Sze-be. Így két órám volt, utána mehettem volna haza. De maradtam, mert rengeteg a dolog, a szanálást is folytatom, és így végre volt lehetőség arra, hogy a másik (Sza-ra) ingázó kollégámmal is tudtunk kicsit beszélgetni. (Két éve még egy suliban dolgoztunk másikba mászkálás nélkül, most csak akkor találkozunk, amikor én megyek át B-ról Sze-be, ő jön Sza-ról B-ra, útközben integetünk egymásnak...) Végül 3 után indultam haza. Egy kisebb nagy bevásárlás, és amire hazaértem, totálisan purc voltam.

Szombatra (mára) temető körutat terveztünk. Habár mást sem kívántam, mint ágyban maradni, pihenni, aludni, muszáj volt megnézni a sírt, ezer éve voltam már. Mohács-Nagyszokoly-Tamási...

... Hőgyész. 

(Hőgyész belterületén a fél falu főútját újraaszfaltozták, hát nem hittem a szememnek, a kocsi is boldogságban suhant!)

Keresztanyum mennyei ebéddel várt minket, itt is nagyon köszönöm! Elvittem hozzá azokat a virágaimat, amiket tőle kaptam és amik még éltek, de "szenvedtek". Sokat beszélgettünk. Nehéz, komoly dolgokról is. És a virágok kapcsán azt mondta (nem tudom pontosan idézni): keresni kell olyan növényeket, amik szeretik/bírják azt, ami nálatok van: kevés fény. Azaz: a meglévő feltételekhez igazodó lehetőséget kell kutatni. És ez nem csak a virágokra igaz. "Ott fogta" a vitt növénykéket és kaptam helyettük másikakat "próbára" (egyik szebb mint a másik). Már a helyükre is kerültek, kíváncsi vagyok, bírják-e majd.

Végig én vezettem (nem száguldozva -max 130 a pályán-, mert fő a biztonság), nagyon fáradtan értem haza. Megéztem a FB-os "Emlékek"-et, ez volt az egyik, anyukámtól.

Borzasztóan hiányzik.