2020. április 2., csütörtök

Szerda

Hosszú iskolai nap. Még digitálisan is. De csinálja az ember, örül, hogy van munkája. Délután van már. Megcsörren a telefon. Anyu. Tudom, miért hív. Ránézek a kijelzőre, becsukom a szemem, veszek egy mély levegőt, kifújom. Csak aztán nyomok a zöld gombra. Mellrák. Pozitív. Műtét hétfőn.

Letesszük. Kitör belőlem a zokogás. A húgom hív. Kétszáz kilométernyi távolságból együtt sírunk.

Döntök: elmegyek anyuhoz. El kell mennem. Maszk, fertőtlenítő, távolságtartás, minden óvintézkedés meglesz, de látnom kell.

Ülünk a kinti verandán. Mindenki lefertőtlenítve. Mindenkin maszk. Amikor arra lenne szükség, hogy lásd a másik mosolyát. Mindenki tartja a távolságot. Amikor érinteni kellene, szorosan ölelni, nagy puszikat cuppantani. 

Anyu nyugodt. Reálisan látja a helyzetét. Tudja, hogy meggyógyulhat. Azért megmutatja, hol vannak a hivatalos papírok, elmondja azt is, mi legyen, ha esetleg rossz vége lenne. Ez nehéz.

Nem szabad sokáig maradni. Veszélyes most azokkal, akiket a legjobban szeretsz.

Kitolatok. Anyu áll az út szélén, mosolyog és integet.

2020. április 1., szerda

😥

Amikor megtudod a várva várt vizsgálat eredményét: pozitív... Minél hamarabb műteni kell...

2020. március 31., kedd

Kedd

A kedd az jó! Az a rövid napom a suliban! Ja, hogy ez most nem az a helyzet. Sebaj! Jól vagyok, van mit ennem, innom, melegben vagyok, van ruhám, ágyam, ágyneműm, még munkám is van... Szóval minden rendben.

Ami nem változik: korán ébredek. Kimegyek a teraszre. Ott ülök kabátba burkolózva, nézem, ahogy kúszik elő a nap a panelek között, hallgatom az arborétumom madarainak már reggel is vidám énekét. Ilyenkor nem érzékelem az időt, csak úgy ülök ott kint, egészen addig, amíg érzem: fázom. Akkor még vacogok kicsit a csivitelésben, aztán bemegyek. És ekkor kezdődik a nap.

Ma bolt. Először volt rajtam maszk. Roppant furcsa érzés, és a szemüvegem folyamatosan bepárásodott a kilégzett levegőtől, de néha köhögtet az asztmám, jobb a békesség. WC papírt vettem, konyhai papírtörlőt, domesztoszt. És zöldség volt még tervben, meg mop. Mop nem volt, zöldség igen, határtalan mennyiségben és horrorisztikus áron. Vettem 3 kis nyeszlett paprikát az "olcsóból", de még az is drága, úgyhogy majd mást kell a paprika helyett kigondolnom (ötlet van).

Aztán -a tegnapi bejegyzésem hozzászólásai alapján- megosztottam az internetet a telefonról a laptoppal. Ezúton köszönöm hálásan az ötletet és a segítő linket!!!

A gyerekeknek nem adok sok tanulnivalót. Házi feladatot egyáltalán nem, ha azt a kis "órait" megcsinálják, lehet szinten tartani és haladni is. Jövő héttől pedig átváltok "projektmódszerre", nem lesznek tantárgyak, csak egy -jövő héten épp egy aktuális, friss vers- konkrét vers/szöveg, ez feldolgozva mindenféle szempontból, úgy szokták mondani régen, hogy tantárgyi koncentráció, ma meg talán multikulturálisnak nevezik. Semmi extra egyébként, csak a szemlélet más.

Még beesett egy kis plusz sulis adminisztráció, a népismeret adattábla, kitöltöttem mind az öt munkaablakot, beküldtem, aztán hívtak is a tankerből, segítettek kijavítani.

Ma nem végeztem itthon semmi különöset. Fáradt vagyok, kell egy kis nyugi is.

Délután kis séta a csodanapos természetben.




És finom vacsora a nap végén.


Robognak a napok. Holnap április...

Az aggódásról



"Aggódni nem "direkt" szokott az ember egyszerűen csak elöntenek az ijesztő gondolatok, és nem bírunk szabadulni tőlük. Mi lesz, ha......? Az aggódással valóra váltjuk, ami miatt annyira aggódunk.

A legnagyobb csapda, hogy sokszor azt gondoljuk: az aggódás a problémamegoldás része, amivel pozitív előjelet teszünk az amúgy nagyon negatív folyamat elé. Így aztán nem érezzük a kényszert, hogy leszokjunk róla.

Az aggódás nem oldja meg a problémákat, pusztán annyiból áll, hogy újra meg újra levetítjük a legszörnyűbb forgatókönyveket a lelki szemeink előtt. Az aggodalom rossz felé irányítja a figyelmünket, és lelassítja a megoldás keresését, ugyanis ehhez nem fantáziálásra, hanem földhözragadt gondolkodásra van szükség.

Azért sem bírunk leállni az aggódással, mert úgy érezzük, hogy érzelmileg így védhetjük meg magunkat. Aggodalom esetén a legrosszabbat feltételezzük, ezért amikor az tényleg bekövetkezik, nem érint minket olyan mélyen érzelmileg az esemény, előtte is rosszul érezzük magunkat az aggodalom miatt, nem nagy változás, hogy utána is negatívak az érzéseink. Sőt még azt is gondoljuk, hogy fel vagyunk készülve minden eshetőségre, nem érhet meglepetés, ami biztonságos, még akkor is, ha rossz.
Csakhogy közben folyamatosan nyomorúságosan érezzük magunkat a látszólagos biztonságban, így végeredményben csupán ártunk a testi és lelki egészségünknek. Akkor tudunk leszokni az állandó aggódásról, ha megszokjuk a gondolatot, hogy nem vagyunk képesek irányítani a jövő minden percét.

Hallgassunk a kutatókra, akik már bebizonyították, hogy általában nem történik meg, ami miatt álmatlanul forgolódunk éjjelente , ha pedig mégis bekövetkezik valamilyen negatív esemény, akkor sokkal könnyebben birkózunk meg vele, ha nem egy eleve rossz lelkiállapotban ér minket a sok aggódás miatt. Egyszerűen jobban kezelünk bármilyen helyzetet, ha nem pesszimista hozzáállással vágunk bele a megoldásba.
Az aggódást le kell győzni, mert az egészségünket kockáztatjuk, ha ragaszkodunk hozzá."