A húgom nálam nyaral: vasárnap, hétfő, kedd

A húgom megérkezett. M-val, köszönöm, hogy elhozta (még ha enyhén szólva kalandos is volt: motoros baleset plusz egy nó, aki leszált hányni, aztán elfutott...). Tozzi leszállt a buszról és konstatáltuk: egymáshoz öltöztünk tök spontán.

Előfordult ez már 2015-ben is, szintén Mohácson. :)

(Megjegyzés: alig másfél év van köztünk, sokszor 200 km-ről (Bp.-Mohács) tudjuk, érezzük, ha a másik nincs jól, és habár nagyon különbözőek vagyunk sok mindenben, nagyon szoros a kapcsolatunk.)

Hétfőn megkérdeztem: szeretne-e strandolni Bizovacon, egyértelmű volt a válasz. (Azt tudni kell, hogy ahol a húgom jelen van, mindig történik valami.)

Leértünk Bizovacke toplice-be, fújt a szél, erősen felhős volt az ég. Hideg nem volt, 34 fok. Jött velünk Kungfu is, a család világutazója. (Újabb megjegyzés: az összes fotó a húgomé, én ugyanis -legújabb szokásomhoz híven valahol, most éppen otthon, - töltőn felejtettem a telefonomat.)

A "valovi", a hullám a nagy medencében ma különösen sokáig tartott.

Nem voltak sokan, így bőven volt választási lehetőség, hol foglaljunk helyet az ingyenes nagozóágyakon.

Minden medencét kipróbáltunk, pihentünk, hallgattuk a zenét, bohóckodtunk, nevettünk. Aztán még a nap is kisütött 5 óra után, tudtunk egy kellemeset napozni úgy, hogy közben nem folyt rólunk a víz (ekkor már "csak" 32 fok volt).

Amikor az embernek 6 hét (kiadott, nem választható, de ez idő alatt is folyamatosan időpontokkal, fizikoterápiával, orvosi kontrollokkal teli) szabadság után/közben megadatik néhány óra, amikor "csak úgy ellehet" a forróságban vízparton, nyugodt környezetben, az megfizethetetlen.

Fél 7-kor öltöztünk át hazautazósba, aztán spontán foto"casting" kerekedett. :) Készültek olyan képek, amiken hosszan hahotáztunk. És egész aranyosak is:

Szinte naplementében indultunk haza. Én vezettem, a húgom fotózott.

Közben mindenféléről csacsogtunk.

És készült ez a fotó:

Anyu fotózott egy ilyesmit sok-sok éve, amikor Bécs felett jártunk tárgyaláson.

És érdekes: a húgom tegnapi fotója és anyué 10 évvel ezelőttről:

 

MA (kedden) elment a délelőtt mindenféle beszélgetéssel, praktikumokkal, "tanácsadással". Ebédre ma is tökfőzelék volt (én készítettem) pörkölttel, mindenki jóllakott. :) Délután aztán a kishúgom hazautazott Bp-re. Szerencsésen haza is ért.

Habár messze lakunk egymástól, még az idénre tervben van legalább egy találkoó. :)

Péntek, szombat

Csütörtökön már voltam dolgozni egy rövidített napon, pénteken is mentem. Egy kolléganőmnek köszönhetően újra rövidített lett a napom, reggel szólt, hogy megcsinálja helyettem a napközit. B-on volt 2 órám, aztán át Sze-be, ott egy német óra a most összevont (32 fős) első osztállyal, a másik csapat német tanítójával és két grazi, a gyakorlatukat itt töltő nagyon kedves főiskolással, az udvaron.

Kora délután otthon voltam. Ettem egy kis húslevest, ledőltem. És egy nagyot aludtam. Nem is tudtam, hogy ennyire fáradt vagyok, nagyon hálás voltam Zs-nak, hogy bevállalta helyettem a napit.

Estére M. meghívott a Trabert Hofba vacsorázni. Napközben még agyaltam azon, hogy le kellene mondani, mert egész héten diétáztam, nem tudtam, hogy fogja bírni a gyomrom a "normális" ételt, aztán úgy döntöttem: wc ott is van, útközben is meg lehet állni, ha gond lenne. De jól tettem, mert isteni volt a kaja (is) és nem volt tőle szerencsére semmi bajom.

.................

Szombaton viszonylag korán ébredtem. Reggeli.

Bolt. Pakolászás. Dél felé éhes lettem, de nem volt itthon főtt étel. Egész héten húslevest ettem csak, főtt krumplit és háztartási kekszet a hasmenés-mizéria miatt. De mit egyek? Tészta. Igen, az jó. De milyen? Krumplis! Oké, de még sosem csináltam (mindig volt egy anyum meg egy mamim, aki megfőzte...). Hát csak állj neki, milliószor láttad, hogy csinálják! Azon kívül, hogy sótlan, finom lett. :)

Napközben készült néhány étel még, mert holnap vendégeim lesznek (M. dolgozik ma is, holnap is). Unokanővéremék jönnek, nagyon örülök, mert még nem voltak nálunk.

A képen a szalvétát leszámítva minden anyutól és mamitól van. Volt egy kis pityergés, amíg elővettem ezeket, mert nagyon hiányoznak, és mert ők gyakorlott vendégfogadók voltak. De én nem ők vagyok, és hálás vagyok, hogy voltak nekem és oly sok mindent megtanítottak és elleshettem tőlük.

2. évforduló

Anyu, két éve január 6-án értél át a szivárványon.

Ahhoz, hogy minden úgy lehessen, ahogy szeretted volna, január 26-án tudtunk eltemetni.

Rányomta a bélyegét a napomra az évforduló. Nincs nap, hogy ne gondolnék rád. 

Ha visszamehetnék az időben, sok minden másképp csinálnék. De nem tudok visszamenni. Így igyekszem a mostani, jelen életembe beépíteni az, amit kaptam tőled, és a halálod óta eltelt két év tapasztalatait is. Az irány jó, de roppant lassan lépkedek, az idő pedig egyre gyorsabban telik. Hiányzik, hogy nem tudok beszélni veled, hogy nem hallgatsz meg, nem tudsz már tanácsot adni. Nehéz, hogy már két éve magamra vagyok muszáj vigyázni, és nem megy túl jól. 

Sokszor eszembe jut a zenétek a húgommal. Haldokoltál, és ez a dallam nagyon megnyugtatott. Már 3 órája szólt, amikor T. kikapcsolta. Kérted, hogy hallgassuk még, mert olyan szép. A temetéseden is ez szólt. Most bekapcsoltam. És már nem törtem ki zokogásban, csak csendben peregnek a könnyeim. 

Anyu, néha érzem, hogy itt vagy. Hogy segítesz. Hogy nem hagytál teljesen egyedül.

"Amikor meghalnak az anyák, nem mennek azonnal a mennyországba. Külön engedélyt kérnek Istentől, hogy a Földön maradhassanak még egy kis ideig, és felügyelhessék a gyermekeiket." (Elif Safak)

Borzasztóan hiányzol... 

Vízkereszt 2026

Drága anyukám!

Két éve január 5-én beszéltem "veled" utoljára.  És két éve vízkeresztkor értél át a szivárványhídon, ekkor készült az "anyu-naptár" ezen bejegyzése:

A tavalyi, első évfordulódkor is dolgoztam, akkor is és ma is -lelkileg (is)- nehéz napom volt. Már egyre ritkábban hallak a fejemben, de az érzés, hogy valahogy "itt vagy", hogy "segítesz", megmaradt. (Mit kaptam ma? Tojáslevest. Mintha te küldted volna.) Nehéz most is írni, potyognak a könnyeim. Mert mindenre emlékszem, ami két éve történt. Az embertelen szenvedésedre. A tehetetlenségemre. De arra is, mennyire gyönyörű voltál, amikor végre itt tudtad hagyni a testedet és átértél a túloldalra. Hogy még utoljára láthattam azt a tényleg csodaszép zöld szemedet, és azt a mérhetetlen békét az arcodon.

Így hirtelen két sztori ugrik be veled kapcsolatban.

Az egyik egy téli nappal kapcsolatos. 2012 környékén lehetett, amikor országos havazást jósoltak. Be is jött, szakadt a hó egész nap, ahogy ma is. De te elindultál busszal Budapestre a húgomékhoz. Nem is volt gond, csak amikor hazafelé jöttél, már akkora volt a hó, hogy jelentősen nehezítette a közlekedést, nem érted el a hőgyészi csatlakozást, Szekszárdon ragadtál. Felhívtál, hogy el tudnék-e menni érted, én pedig gondolkodás nélkül beültem az autóba és indultam. Csakhogy már a mohácsi körforgalom után képtelenség volt megkülönböztetni a hatalmas fehérségben, hogy hol kezdődik az út és hol az árok, nem kockáztattam, megfordultam, hazajöttem. Hívtalak, hogy lesz még egy utolsó járat Szekszárdról Mohácsra, gyere hozzám. Így is lett. Amikor leszálltál a buszról, olyan boldog voltál (és én is), hogy biztonságban vagy, hogy csak amikor a lakásba értünk, vetted észre, hogy a táskádat a buszon hagytad. De megoldottuk ezt is.

A másik: ma (vízkereszt) lebontottam a karácsonyfánkat. Visszakerültek a dobozba a díszek. És van egy zacskó is egy bizonyos fajta díszgömbnek. Amit becsomóztam. Aztán rájöttem: kimaradt belőle valami, kibontani viszont nem tudtam. "Anyu-csomó", amiben nagy voltál. Mindent úgy be tudtál kötözni, hogy -igaz, soha nem löttyent-csöpögött ki semmi- kibontani nem lehetett. Így most is fogtam az ollór és vágtam.

Drága anyu, 49 évig az életem része lehettél, 49 évig neveltél, tanítottál. A haláloddal aztán nem ért véget ez a történet, már kezdem látni, mivel mit tanítottál. Melyik "csomagot" vigyem tovább, melyiket kell letennem. Tudom, hogy te tudtad/tudod: képes leszek erre. Köszönöm neked, hogy mindig bíztál bennem.

Nagyon-nagyon hiányzol.

Hétvége- sok mindenről

 

A telefonom péntek óta nincs meg. Nem is hittem volna, de sokkal nyugodtabb napjaim vannak így.

Ez tavalyi kép.

Ma ugyanebben a szerkóban voltam, csak 10 kilóval nehezebben. M. mondta is, hogy nem kéne betűrni azt a felsőt 😂. Még jó, hogy anno, amikor a nadrágot vettem, nem az akkor pont jó, hanem egy számmal nagyobb mellett döntöttem. Most ez az egy meleg nacim van, amibe beleférek. 🙈 Talán 2014-ben voltam "ekkora darab", emlékszem, akkor is lebernyeg-előnyben-részesítő voltam.

M. már tegnap is rágta a fülemet, hogy mozduljak már ki a lakásból, levegőn is lenni kell, mozogni is muszáj. Ma elmentünk Bólyba a parka, sétáltunk kicsit délután.

Aztán a Breitinál ettünk egy sütit.

Onnan K-ék, hozzájuk járunk tusolni (a mi tusolónk kábé jövő hét közepén-végén lesz kész).

...........

Nézegettem a múltkor a Google Fotókban a régebbi novemberi képeket, le is mentettem párat a gépre.

Csodálatos hőgyészi, mindig nagyon hiányzó Nagy Asztal.

Az a sok ottani találkozás Mohácsról, Budapestről, Pécsről, Tamásiból (...). A sok nevetés. 

Anyu mohácsi lakásában két éve ilyenkor, amikor már nála aludtam, mert napról napra rosszabbul volt.

A hatalmas hőgyészi kert.

Anyu csodás virágai.

Három éve már három hete mohácsi volt anyu. Ekkorra már sikerült berendezkednie. Esténként gyakran ült a konyhában és "pörgette" a short videókat, teljesen bele tudott feledkezni és észre sem vette, milyen hangosan szólnak a mini történetek a világ ezernyi nyelvén 😆😇

És végül -a teljesség igénye nélkül- az egyik nagy kedvenc saját fotóm az utolsó albérletem teraszáról.

............................

Semmihez nem volt kedvem egész hétvégén, szombaton szinte egész nap aludtam. De azért főztem egy bablevest, ami egész vállveregetősen sikerült. (M. hozott a piacról zöldséget a levesbe, földes volt és rajta voltak a kis gyökérkék a répán. Ilyet vagy 30 éve láttam utoljára, amikor még mamiék kertjében és a tamási kertünkben magunk szedtünk fel répát főzés előtt. Komolyan mondom, hogy nagy élmény volt ilyet látni -és enni-!)

Ma (vasárnap) reggel gyógytornával indítottam. Bevallom, amióta dolgozom, egyre kevesebbszer álltam neki. Meg is lett az eredménye: ma reggel már minden nagyon fájt. És ez az egyetlen gyakorlás is 50%-ot elvett a fájdalomból, tehát csinálni kell.

Sikerült néhány házimunkát elvégezni, este lemostam a cipőket (ezt úúútálom, de örülök, hogy kész).

Holnaptól újra munkahét (még egy hónap addig, amikor kiadják a maradék szabadságot, a gyerekeknek téli szünet). Megint mennem kellett volna továbbképzésre, de mivel egy hónap alatt már volt 5, nemet mondtam. Jövő hétre foglaltam iőpontot a bankban (mert másodszor vonta le az automata a kézpénzfelvét összegét kétszer ugyanazon tranzakciószámon...), és időpontom van a fogászatra, elvileg befejezzük a gyökértömés cserét, szeretnék elmenni L-ékhez, akik Mohácsra költöztek, és akiktől vásárolom a full természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat, haladni szeretnék a lakással, ha esetleg elkészül a tusoló, pakolni kell vissza a fürdőbe és takarítani, takarítani, takarítani (...). És olvasni is szeretnék. A Siófokon vett és ott elkezdett könyvben azóta is ugyanott lapul a könyvjelző...

Egy éve

Egy éve még minden más volt. Más volt a nyári szünet, más volt Gunaras- ahol tavaly jót pihentünk, idén bepisilősen elájultam... Tavaly vettem ott az angyalkát. Ma is anyuék sírját őrzi.

(Ez az egy éves gunarasi fotó.)

(Ez a húgom fotója.)

Kilenc éve...

 

Kilenc éve...

Milyen fiatal voltam még akkor... Anyu melírozta a hajamat Hőgyészen... Mami meg csak ámult...

Akkor éppen felszolgálóként dolgoztam.

Istenem, mintha ezer éve lett volna...

Hétfő

Egy éve ilyenkor hallottam anyut a fejemben. 

Egy éve ilyenkor voltam maminál. Akkor még csak sejtettem, hogy utolsó előtti volt ez a találkozás.

Tavaly ilyenkor ezerrel garázsvásároztam anyu lakásában.

Tavaly ilyenkor jöttek unokanővéremék anyu lakásába elvinni, amit szerettek volna. És ugyanezen a napon voltak a húgomék maminál. Akkor még nem tudták, hogy utoljára. Mami ébresztehetetlen volt.

Ma roppant zsúfolt, tömény, eseménydús munkanap volt. Csak egy szösszenet: kis tanítványom 3. lett a szövegértés versenyen. 😎 (Az év végi beszámolóra összeszámolom majd, hány tanulót versenyeztettem hány versenyen. Az első szám 20 körüli.)

Olyan fáradtan értem haza, mint akin az ország összes úthengere átment. És még csak hétfő van...

Szombat

Juj, nagyon tömény hét volt. Most meg fáradt vagyok, nem leszek összeszedett, de írok pár sort.

A teraszon néhány rózsa és anyu orgonája. Este. Minden este gyújtok gyertyát. Nem csak anyuért.

Péntek reggel M. ébresztett, nem hallottam a vekkert...

Sajnos nincs idő az ágy szélén ülni (mert minden percet inkább az alvásra hagyok, a lehető legkésőbbre állítom az órát). Viszont kell legalább fél óra, amire már nem zombiként járok-kelek, amire már tudom, hogy fent vagyok, menni kell, hova...

Voltam bőrgyógyásznál az arc-foltjaimmal (itt is köszönöm K-nak az időpontszerzést!). Kaptam kenőcsöket. Nagyon pozitív volt, hogy tetőtől talpig megvizsgált az orvos, észrevette a hajhullást is. Az is pozitív, hogy javasolt két -nem gyógyszertári, nem támogatott- szert is a hajhullásra, viszont elmondta, hogy ezek csak addig hatnak, amíg használom, viszont nem kellene életem végéig vegyszerrel kennem a fejbőrömet. Pár hét múlva kontroll.

Az orrfolyásom mára normalizálódott. Előtte egész héten még tucatnyi zsepit fújtam tele naponta (nem túlzok). A köhögés maradt meg. Rohamokban jön, de van, hogy egy órán keresztül percenként köhögök (ezt épp ma mondta M. és hogy e nem normális). Várok még egy hetet, ha nem javul, elmegyek a tüdőgyógyászhoz, úgyis aktuális a fél éves kontroll az asztma miatt.

A héten borzasztó mennyiségű ügyintézés volt. Az egyik: könyvelő keresés. (Eddig R. volt a könyvelőm, nem is kellett foglalkoznom semmi ilyesmivel, ő mindig mindent megcsinált, intézett. Csak ugye ősszel meghalt...) J. révén találtam Mohácson könyvelőt (itt is köszönöm!!), ma meg is csinált mindent.

Rettenetesen régen voltam a temetőkben. Itt is hálásan köszönöm J-nak, hogy megcsinálták anyu sírját! Ma Nagyszokolyban volt a kezdés, aztán Tamási. Gyors ebéd a Bisztróban, aztán Hőgyész: temető, keresztanyum.

Útközben odafelé kávé Zombán, Cs-nál.

Kávé:

Ebéd:

Tamásiban összefutottam E. K.-val. Születésem óta ismerem, anyukája anyu kolleganője volt. És ezer éve találkoztunk utoljára (de olyan 30 év biztosan eltelt, Ausztriában élt, most Spanyolban). Jó volt látni és pár szót váltani.

Nagyon rövidek a hétvégék. Ma is egész nap úton voltunk. Holnap talán főzés, de leginkább pihenni kellene, nagyon hosszú lesz még a munka július 1-ig...

Hétfőtől Nagypéntekig

 

Húsvét projekt. Az előkészületeket már hétfőn elkezdtem.

Munka után gyors kilövés, időpont B-nél. Aki nemcsak lábápoló, hanem pszichológus, coach, életmód-tanácsadó (...). Nagyon jókat beszélgettünk és rávilágított arra: már a lábfejemen is látszik a mozgásszegény életmód, az elhanyagoltság. A körmeim nem normálisan, hanem egyenesen a körömágyba nőnek, nem  beszakadva volt a körmöm, a rossz irányba növéstől fáj. Szerinte ez ortopédiai probléma és azért is van, mert nem használom a lábamat...

Kedden Sz-on megcsináltuk a tojás-nyomatot, nagyon nagy sikere volt. Szerdán B-on is sor került rá, szintén nagy sikerrel. X: "Hazavihetem az alapot meg a temperát? Mert én még szeretnék ilyet készíteni, és elmondom otthon, hogy ezt Öntől tanultam!".

Nagycsütörtök (már szabin): német nevén Gründonnerstag, avagy együnk valami zöldet.

(A grün szóhoz egyébként nincs köze, hanem a grein-greinenhez.) Az étket M. készített, hála érte!

Ebéd után punyi.

Délután mozi. Gyilkos randi. Egynek érdemes megnézni, tele van csavarral.

Nagypéntek. A legszigorúbb böjti (húsmentes) nap. (Ezt is mamakától tanultam, aki egy éve még köztünk volt...) 9-ig aludtam. Mini reggeli, aztán főzés. Zöldség krémleves, sült hal, krumplipüré, saláta.

És sütöttem M-nak muffint.

Ebéd után mini punyi.

Uzsonna. (Édes fonott kalács vajjal, házi szeder lekvárral, tejeskávé.)

Befejeztem délután a balkonládákat.

Anyu orgonája virágzik, illatozik, bokrosodik, csoda szép (ha levirágzott, felét átültetem a húgomnak). Mellette már 3 rózsám van, azok is szépen cseperednek. (Nőnapi ajándékok a b-i önkormányzattól.)

Folyik a küzdelem a "kiütéseimmel". A szteroidos kenőcs ideig-óráig működött. A full természetes krém is. A szódabikarbónás lemosás is. Most eg méhpempős természetes krémmel próbálkozom. (Már van időpontom szemészetre és bőrgyógyászhoz is, nem tudom, mennyire bírom május közepéig...)

Hétfőn és kedden a 25-27 fok kikészített. Erre még néhány hőhullám... Ájulásig melegem volt, szétizzadtam magam. Jesszus, mi lesz nyáron??

M. január 20-án a táppénzes papírjáért ment, amikor elcsúszott (akkor esett az ónos eső) és eltörte a bokáját. Azóta ma kezdett dolgozni. Én nagyon szeretek egyedül lenni, imádom a csöndet, de ma úgy nem igazán tudtam hova tenni, hogy egyedül vagyok itthon délutántól. Érdekes.

Itt a húsvét, a Nagyhét, és megint csak a hőgyészi Nagy Asztal jár a fejemben, hogy tavaly volt az első húsvét anyu nélkül, hogy tavaly ilyenkor mami még élt... Nagyon szoros kapcsolatban éltem anyuval és mamival, konkrétan az életem nagyon meghatározó elemei voltak, azzal, hogy elmentek, két nagy rész is kitépődött az életemből, és ezt nem könnyű elfogadni. A suliban tanítom az anyák napi német dalt, nagyon nehéz. A szövegében van, hogy "was wär ich ohne dich" (mi lennék nélküled), amit úgy szoktam magamban énekelni, hogy "was bin ich ohne dich" (mi vagyok nélküled)... Hát erre keresem a választ egy éve, 3 hónapja és 12 napja.