A következő címkéjű bejegyzések mutatása: január 6.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: január 6.. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 6., kedd

Vízkereszt 2026

Drága anyukám!

Két éve január 5-én beszéltem "veled" utoljára.  És két éve vízkeresztkor értél át a szivárványhídon, ekkor készült az "anyu-naptár" ezen bejegyzése:


A tavalyi, első évfordulódkor is dolgoztam, akkor is és ma is -lelkileg (is)- nehéz napom volt. Már egyre ritkábban hallak a fejemben, de az érzés, hogy valahogy "itt vagy", hogy "segítesz", megmaradt. (Mit kaptam ma? Tojáslevest. Mintha te küldted volna.) Nehéz most is írni, potyognak a könnyeim. Mert mindenre emlékszem, ami két éve történt. Az embertelen szenvedésedre. A tehetetlenségemre. De arra is, mennyire gyönyörű voltál, amikor végre itt tudtad hagyni a testedet és átértél a túloldalra. Hogy még utoljára láthattam azt a tényleg csodaszép zöld szemedet, és azt a mérhetetlen békét az arcodon.

Így hirtelen két sztori ugrik be veled kapcsolatban.

Az egyik egy téli nappal kapcsolatos. 2012 környékén lehetett, amikor országos havazást jósoltak. Be is jött, szakadt a hó egész nap, ahogy ma is. De te elindultál busszal Budapestre a húgomékhoz. Nem is volt gond, csak amikor hazafelé jöttél, már akkora volt a hó, hogy jelentősen nehezítette a közlekedést, nem érted el a hőgyészi csatlakozást, Szekszárdon ragadtál. Felhívtál, hogy el tudnék-e menni érted, én pedig gondolkodás nélkül beültem az autóba és indultam. Csakhogy már a mohácsi körforgalom után képtelenség volt megkülönböztetni a hatalmas fehérségben, hogy hol kezdődik az út és hol az árok, nem kockáztattam, megfordultam, hazajöttem. Hívtalak, hogy lesz még egy utolsó járat Szekszárdról Mohácsra, gyere hozzám. Így is lett. Amikor leszálltál a buszról, olyan boldog voltál (és én is), hogy biztonságban vagy, hogy csak amikor a lakásba értünk, vetted észre, hogy a táskádat a buszon hagytad. De megoldottuk ezt is.

A másik: ma (vízkereszt) lebontottam a karácsonyfánkat. Visszakerültek a dobozba a díszek. És van egy zacskó is egy bizonyos fajta díszgömbnek. Amit becsomóztam. Aztán rájöttem: kimaradt belőle valami, kibontani viszont nem tudtam. "Anyu-csomó", amiben nagy voltál. Mindent úgy be tudtál kötözni, hogy -igaz, soha nem löttyent-csöpögött ki semmi- kibontani nem lehetett. Így most is fogtam az ollór és vágtam.

Drága anyu, 49 évig az életem része lehettél, 49 évig neveltél, tanítottál. A haláloddal aztán nem ért véget ez a történet, már kezdem látni, mivel mit tanítottál. Melyik "csomagot" vigyem tovább, melyiket kell letennem. Tudom, hogy te tudtad/tudod: képes leszek erre. Köszönöm neked, hogy mindig bíztál bennem.

Nagyon-nagyon hiányzol.



2025. január 6., hétfő

Vízkereszt 2025

2016. január 6-án indultam az első repülős utamra az új, németországi munkahelyemre.

2023. január 6-án együtt buszoztunk fel a húgomékhoz Budapestre.

És 2024. január 6-án költöztél a szivárvány túloldalára. Reggel ötkor. És én ma reggel 5 előtt 5 perccel ébredtem magamtól...

Ma volt az első munkanap a téli szünet után. És népismeret órán a Vízkereszt volt a téma. Egész nap az anyu-naptár utolsó bejegyzését láttam a szemem előtt.


Valahol két világ közt lebegtem egész nap a suliban, de bele tudtam kapaszkodni a jelenbe. Amikor beültem az autóba és elindultam hazafelé, alig mertem megmozdulni, mert olyan érzésem volt, anyu, hogy ott ülsz mellettem. Láttam -a fejemben-, ahogy nézelődsz, hallottam, hogy csacsogsz, ahogy szoktál, amikor együtt utaztunk. Azt "mondtad", amikor a körforgalomhoz értem, hogy gondoljak a cipőmre. Igen, tudom: elszakadt. Hogy ne csináljam már, nem járhatok benne így, vegyek másikat. Úgyhogy nem hazafelé kanyarodtam, hanem a bolthoz. És vettem másikat. Ekkor "megszólaltál", hogy látom-e, hogy mindenhol leárazás van. "Vegyél egy kabátkát a régi tavaszi helyett és biztosan találsz mást is most nagyon jó áron. Most érdemes. De könyörgöm: ne feketét meg szürkét!" Én utálok vásárolni meg ruhát próbálni, de mentem, kerestem, találtam, próbáltam, így lett 5000 Ft-ért egy kabát, egy pulcsi, egy ruha és egy kardigán. Egyik sem fekete. Bepakoltam az autóba. Annyit "mondtál" még: "Ne nézz állandóan az égre a teraszon engem keresve, mert nem ott vagyok. Mindenhol vagyok, benned is. Szeretlek, ahogy ígértem: örökké, örökké, örökké. Mindig veled vagyok. Szedd össze most már lassan magad, mert te még élsz, dolgod van. És nem kell mindent leírni a blogba: még azt hiszik, bolond vagy.".

Roppant élesen él bennem minden, ami egy éve ezen a napon történt. Nagyon hosszú és borzalmasan nehéz nap volt. Amikor egyedül maradtam a lakásodban, akkor azt hittem, azt nem lehet túlélni. Hirtelen szembesültem a fizikai hiányoddal, csak lézengtem, folyamatosan be-benéztem a hálószobádba és konstatáltam, hogy nem vagy ott. És hogy már többé nem is leszel. Erről a mai napig győzködöm magam, hogy elfogadjam. 

Annyira gyönyörű voltál holtan. Az a csodaszép zöld szemed. Az a halvány, nyugodt, boldog mosoly az arcodon, amivel azt üzented: hazaértél.

Azóta már mamika sincs velünk. És ha igaz, hogy ti már együtt vagytok, akkor tényleg minden rendben. Megígértem neked, hogy ha elmész, rendben leszek én is, lassan ideje lesz tartanom magam az ígéretemhez. Még mindig nem tudom, hogyan, de ha te elmentél, ha itt tudtál hagyni, akkor biztos vagyok benne, hogy azért, mert tudtad: képes vagyok rá.

Most már a sok-sok elhunyt családtagunkkal rophatod együtt az égi táncot.


(Saját fotók unokanővérem lakodalmában.)

2021. január 6., szerda

Vízkereszt 2221





"– Tudod, milyen nap van ma? – kérdezte a nő.Online órát adott, de bárcsak ne tette volna. Egy órájába telt, mire összehozta végre a meetinget.
– Szerda – válaszolta az egyedül felcsatlakozott diák. Hogy a többiek hol voltak, az örök talány maradt. Talán ő rontott el valamit, talán szabotálták az órát. Mivel nem tudta kideríteni, hogy mi az igazság, ezért inkább nem gondolkozott el a válaszon.
Az ablak előtt elzúgott egy éppen felszálló űrhajó. Egyre kevesebben maradnak lent, és még kevesebben voltak, akik élő tanárt választottak oktatónak. Az volt a csoda, hogy akadtak még páran. Persze nem a kölykök, inkább a szüleik ragaszkodtak a húsvér oktatáshoz. Néha ő maga is hülyeségnek tartotta az egészet.
– Igen, de nem erre gondoltam.
– Akkor legyen péntek.
– Ezt most miért mondtad? Tényleg szerda van.
– Örömet akartam szerezni a tanárnőnek.
– Azzal, hogy más napot mondasz?
– Miért ne? Lehet, hogy valahol máshol péntek van.
– Ez igaz. Mindegy. Térjünk vissza a kérdéshez. Ma Vízkereszt napja van.
– Aha. Az jó.
– Tudod, mi az a Vízkereszt?
– Valami geometriai dolog vízből.
– Nem. Az egy ünnep. Mit ünneplünk ezen a napon?
– A geometriát.
– Nem.
– A vizet.
– Nem.
– Akkor passz.
– Azt, amikor a napkeleti bölcsek meglátogatták a kis Jézust.
– Aha.
– Tudod, hogy kik azok a napkeleti bölcsek?
– Ázsiai NetGuruk.
– Nem.
– Akkor rendszergazdák.
– Nem.
– Akkor passz.
– Ki az a Jézus?
– Rendszergazda?
– Nem.
– Akkor passz! Tanárnő, meddig csináljuk ezt?
– Miért?
– Mert kicsit uncsi.
– Jó. Tényleg nem ismered Jézust?
– Nem jelölt be, asszem… megnézem… nem, nem ismerősöm. Várjon! Hogy írják?
– Jézus.
– De, mégis. Van egy srác, akivel néha összeakadok. Kapuera web-harcos.
– Nem, nem ő az. Az a Jézus, akiről most mi beszélünk, megváltotta a világot a halálával.
– Már meghalt?
– Igen.
– Mikor?
– Vagy kétezerkétszáz éve.
– Az még a laptopok előtt volt, nem?
– Sokkal.
– Akkor nem nagyon érdekel.
– De ma ünneplik, hogy a napkeleti bölcsek…
– Azok kicsodák?
– Három okos ember.
– Szóval mégis rendszergazdák.
– Nem. Királyok.
– Azok kik?
– Régen egy egész birodalmat irányítottak. Hatalmas tartományok fölött uralkodtak…
– Mondtam, hogy rendszergazdák.
– Jó. Rendszergazdák voltak – sóhajtott a tanárnő. Öreg volt már ehhez.
– Csúcs.
– Szóval Jézus megszületett, és a három rendszergazda meglátogatta.
– Melyik honlapon?
– Mi?
– Melyik honlapra mentek? Most mondta a tanárnő, hogy meglátogatták azt a Jézust.
– Testtel mentek.
– Honlapra nem lehet testtel menni. Melyik honlap volt? Biztos virtuálisan voltak ott.
– Hidd el, akkoriban lehetett menni testtel is valahova. Sőt, csak úgy lehetett menni!
– Nem, tanárnő. Például ha egy űrhajón vagyok, akkor elég nehéz elmenni valahova testtel. Csak a neten sikerülhet. Virtuálban. A tanárnőnek nincs VR ruhája?
– Nincs.
– Azt nem hiszem el.
– De a három királyok akkor is testtel mentek.
– VR cuccban, fogadom.
– Nem! Testtel! Élőben.
– Nem hiszek a tanárnőnek. Úgy nem lehet.
– Jó… akkor VR ruhában voltak.
– Melyik honlapon?
– Az ittlathatoakisjezuskaajszolban;org–on.
– Csúcs. És?
– És hoztak ajándékot neki.
– Előfizetést, mi?
– Milyen elfizetést?
– Netflux. Az a menő mostanság. Tuti ajándék. Anyámat egy éve nyúzom, de még semmi. Azt kapott a Jézuska?
– Nem. Mirhát…
– Az mi?
– Tudod mit, az olyan, mint a Netflux, csak egészégesebb.
– Szuper lehetett neki. És? Utána mi lett?
– Aztán Jézus csak úgy élte az életét, nézte a Netfluxot, és csak otthon netezett.
– Komoly?
– Komoly. De aztán egy nap odament hozzá valaki… aki megkeresztelte a Jordánban.
– Tanárnő, az utolsó két szót nem értettem.
– Jó. Szóval jött egy adminisztrátor, aki közvetlen hozzáférési kódot adott neki a Nagy Rendszergazdához.
– Az ki? – kérdezte izgatottan a diák.
– Az adminisztrátorok adminisztrátora. A rendszergazdák rendszergazdája. A mindig Isten-módban játszó legfelsőbb kódoló.
– Uh. És a Jordán?
– Az egy adatbázis, amiben ott volt a hozzáférési kód. Jézus belelépett az adatbázisba, az adminisztrátor pedig megmondta neki a kódot.
– És?
– És akkor Jézus észrevette, hogy extra nagy sávszélessége lett.
– Ne már, tanárnő! Maga át akar verni.
– Komoly. Ezt a napot is ünnepeljük ma. Vízkereszt. Ez a neve.
– Micsoda?
– Vízkereszt. Várj, ma úgy hívnád, hogy Gigapass.
– Szupi.
– És képzeld el, hogy még ma ünnepeljük azt is, amikor Jézus a vizet borrá változtatta.
– Hogy?
– Átkódolta.
– Hol? Egy játékban?
– Így van.
– Melyikben?
– „Csodálatos J.”
– Nem ismerem.
– Régi, még laptop előtti.
– Ja, akkor nem érdekel. Szóval? Átkódolta?
– De át ám. Méghozzá egy másodperc alatt.
– Azt nem lehet.
– De. Belenyúlt a gépi kódba, egy bitet átírt, és a víz már bor volt.
– Mi az a bor?
– Tudatmódosító szer.
– Mint az új elektróda sisak?
– Pont olyan, csak nem kell hozzá áram.
– Az igen! Hol lehet rendelni?
– Kérdezd meg apád. A lényeg, hogy Jézus ott állt a játékban, és egyetlen pillanat alatt átkódolta a pálya egyik objektumát.
– Úgy, ahogy a Vészharcos egy tereptárgyból energiacellát csinál?
– Pont úgy. Ezt is ünnepeljük ma! Jó mi?
– Csúcs! És aztán? Jézus? Mi lett vele?
– Meghalt…, hogy a sávszélességét szétoszthassa a többi felhasználó között.
– Uh! Hogy halt meg?
– Várj… Hagyta, hogy szétrombolják a hardverét. Nem hiszem el, hogy ezt kimondtam – tette hozzá suttogva.
– Ez durva. De közben tök rendes tőle.
– Ugye?
– Írok neki e-mailt.
– Nem tudom a címét.
– Nem gond, rákeresek.
– Ha megtaláltad, küldd át nekem is!
– Naná! Kösz, tanárnő! Nagyon bírtam ezt a sávszélesség szétosztása dolgot.
– Hát, örülök! Mikor találkozunk legközelebb?
– Huszadikán, tanárnő.
– Január húsz. Oké. Beírtam. Egyébként az is egy híres nap. Bódhi nap a neve.
– Az egy másik játék? Őrület, hogy mennyit játszik a tanárnő!
– Az, őrület. És mind laptop előtti játék. Ennek a fő karaktere Buddha.
– Az ki?
– Egy másik rendszergazda oltári nagy sávszélességgel.
– Oltári? Az mi?
– Oltár… az egy portál, majd legközelebb elmesélem.
– Csúcs! Már alig várom!
– Örülök. Pláne, ha csatlakozol.
– Ha elég gyors leszek, akkor jövök.
– Ezt hogy érted?
– A meetinget egy főre korlátozta a tanárnő. Mázli, hogy én voltam fent a szerveren elsőként.

*
Január 6. Vízkereszt"