2014. május 9., péntek

Belső csend: A "teljesszívű" életmód tíz útjelzője

Legyünk eredetiek – nem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak!
Legyünk elfogadóak magunkkal szemben is – a nem-tökéletes is lehet jó!

Legyünk kitartók – ne nyugodjunk bele abba, hogy tehetetlenek és bénák vagyunk!
Legyünk hálásak és ne érezzük cikinek, ha jó a kedvünk – felejtsük el azt a szemléletet, hogy a boldogsághoz valaminek mindig hiányoznia kell, és szabaduljunk meg a pesszimista jövőképtől!
Támaszkodjunk megérzéseinkre és bízzunk a szerencsében – ne akarjunk mindent előre kicentizni!
Gondolkozzunk kreatívan – félre a klisékkel! Ne hasonlítgassunk mindent másokhoz!
Játszunk többet és töltsük meg tartalommal a szabadidőnket! Ne arra legyünk büszkék, hogy túlhajtjuk magunkat és ne törekedjünk arra, hogy az eredményeink alapján ítéljék meg azt, hogy kik vagyunk!
Éljük át a nyugalmat és a mozdulatlanságot: ne szorongjunk!
Lássuk be, milyen fontos, hogy értelmes munkával töltsük az időt. Ne bizonytalankodjunk és ne csak tervezgessünk!
Nevessünk, énekeljünk és táncoljunk gyakrabban! Vegyük le az álarcot és eresszük ki a gőzt: nem kell a folyamatos önkontroll!

(Brené Brown: Élj szívvel lélekkel)



kép

Út a cél felé 47. nap (Ausztria)

Régen rengeteget olvastam. Na jó, nem gyerekkoromban, mert akkor kötelező volt, ahhoz meg sosem volt kedvem, hogy azért olvassak, mert más akarja, főleg ahhoz nem, hogy azt olvassam, amit előírnak. Még a gimiben sem volt jellemző, hogy túl lettem volna a kötelező olvasmányokon. Nem vagyok büszke rá, de a kötelezőkből írandó dolgozat előtt pár dolgot meg szoktam kérdezni attól, aki elolvasta, és igazán nem érdekelt, hányas lesz a felmérés. Meg kell jegyezzem, hogy mindig sikerült megírnom őket, még ha egy mukkot sem olvastam az egészből. Aztán a főiskola idejében már volt egy-két kedvencem: Vonnegut, Romhányi József, Hesse (...), és egyszer csak hirtelen rákaptam az olvasás ízére. A kötelezők közül nem a tankönyveket, jegyzetek bújtam, sokkal érdekesebb volt az ajánlott irodalom, a kiegészítő olvasmányok. A pszichológiai témájú könyveket imádtam. És amikor dolgozni kezdtem, volt lehetőségem -az elején- arra, hogy minden hónapban legalább egy könyvet vettem. Akkor még létezett 10% kedvezmény is pedagógusoknak könyvvásárlásra. És gyűltek a kedvencek: Vámos Miklós, Janikovszky Éva, Kundera, az orosz klasszikusok, Murakami Haruki, G. Durell (...). A saját könyvtáram több száz kötetre rúgott már. És mindent elolvastam, a legtöbb szerzeményt többször is. És ez a szerelem tart azóta is. Talán nincs is nap, hogy ne olvasnék. Ha egy oldalt, akkor egy oldalt, ha egy mondatot, akkor annyit, de olvasnom KELL. Olyan ez, mint egy drog, amiről nem is akarok lejönni. Idén már megvolt a Háború és béke a maga négy kötetével, a Bűn és bűnhődés, most a Hókuszpókusz. Még jó, hogy hoztam "tartalék" könyvet. Két nap múlva hazaút, hat óra alatt is lehet jó sokat olvasni.

A télapó miatt most egy-két napra tartalékra teszem magam mozgás ügyileg, így reggel 7.05-re állítottam az ébresztőt. Durmoltam is rendesen, ha otthon lennék, szerintem alszom 9-ig, az tuti. De kelni kellett, 8-kor várt E. Megfürdettem, megmostam a haját, beadtam a gyógyszereket, becsavartam a haját, közben bedobtam egy adag mosást, majd elmosogattam, elpakoltam, felsöpörtem, felmostam. Közben E. ült a hajszárító sapkával. Amikor kész lett, megcsináltam a frizuráját, és átöltöztem, mert átküldött a boltba, a lánya ugyanis telefonált, hogy jön, itt meg szó szerint semmi nincs a hűtőben. Amikor indultam volna a boltba, már megérkezett a lánya, kaptam két óra kimenőt. Úgy, hogy ezalatt vigyáznom kellett Sárira, E. lányának, vak, félig süket, Magyarországról örökbe fogadott pumi kutyájára. Kaptam érte egy kis kaspós virágot.


Reggeli: növényi joghurt, bogyós gyümölcs.
Ebéd: tonhal, párolt zöldség, főtt tojás.
Uzsonna: müzliszelet, kesu.
Vacsora: pufi rizs, mogyoróvaj.

Mozgás: rengeteg házimunka, sok lépcsőzés.

Még 2 nap...