Hajnali kettő után keltem. 2.50-kor ültem be a buszba. Alig volt forgalom, de a hatodik kiszálló voltam, tízre értünk ide. Amint behoztam a cuccom, jött Herr N., a szomszéd bácsi, így ki tudtam pakolni (már amit ki szoktam pakolni), nyugodtan el tudtam menni vécére, sőt még ezt a bejegyzést is el tudtam kezdeni. Köszönöm.
A kavarc, amiről a novemberi hazaérkezésemkor írtam, a fejemben kis részben letisztázódni látszik. De ez az egészhez képest nagyon elenyésző. És gyakran kattog rajta az agyam, és ilyenkor tényleg a Mátrixban érzem magam, olyan, mintha megbolondulnék. Azért a puzzle-kupacból lehet rakosgatni a képet, ma, a buszon hallottak alapján is került a helyére néhány darab, de aztán úgy döntöttem: nem kell a kész kép. Nem vagyok rá kíváncsi. Sőt még mindig feltételezem, hogy ez a kép nem is létezik, avagy nem az én képem. Egyszerűbben nem tudom leírni, konkrétan nem akarom, sőt döntöttem. Méghozzá úgy, hogy nem foglalkozom ezzel az egész "játékkal". Nem kell a puzzle, főleg, ha egyre több kéz belenyúl a játszmába. Előveszem a saját dobozomat és majd én szépen építgetem a saját képemet. Ha valaki segít, megköszönöm, de előtte én fogom eldönteni, egyáltalán élek-e a segítséggel.
Még 13 nap.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Még 13 nap.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
