Csak felkeltem, köhögtem, felöltöztem, orrot fújtam, összepakoltam a cuccomat, köhögtem, felvettem a cipőmet, hogy indulok. Ekkorra már olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam levánszorogni a kocsihoz. Tudtam, hogy itt nincs tovább, el kell mennem orvoshoz, ha kell gyógyszer, hát legyen. Mentem is munka után, röntgen, fullos arcüreg-gyulladás, antibiotikum, szteroidos orrspray, táppénz. (Nem örülök, mert a kollegáim húzhatják helyettem is az igát, viszont én már tényleg nem bírok így dolgozni.)
Főznöm kellett volna, de nem megy. Az alapanyagok megvannak, majd holnap szépen lassan, részletekben meglesz.
Érdekes, ahogy tapasztalom, hogy minden okkal történik. Ez a mostani betegség hirtelen megvilágosított előttem több dolgot. Például hogy a hazug embert előbb-utóbb tényleg utolérik. Még ha sánta is a kutya. És hogy mennyire kacagtató tud lenni a báránybőrbe bújt farkas, aki elhiszi magáról, hogy bárány, miközben átlátszó a kosztüme...
