Órára keltem. A szokásos reggeli hasmars körök után kerestem tiszta ruhát mára. Lihegve értem a fürdőszobába. Pihentem kicsit, aztán lezuhanyoztam. Amikor öltöztem, már annyira lihegtem, mint anno 10 km futás után. Pihennem kellett, aztán nekiálltam összerakni a kajámat a mai munkanapra. Megint kipurcantam. Mindháromszor legszívesebben visszafeküdtem volna aludni, de munkanap van, ráadásul időre kellett mennem, Szederkényben, az anyaiskolában volt értekezlet. Majd vissza Babarcra, munka.
Négyig dolgoztam. Átnéztem és átvariáltam a tanmeneteket félévig. Kénytelen vagyok nagyon előre gondolkodni, október közepétől másfél-két hónapig nem leszek, a helyettesemnek is egyértelmű helyzetet kell hagynom, nekem tudnom kell, hogy hogyan tudom esetleg behozni azt a két hónapot majd, és ezt nem lehetett halogatni. De most már megvan a fejemben -és írásban is- a terv, ha nem jön közbe digi vagy még valami más, minden simán és gördülékenyen fog zajlani.
A nyár is nehéz volt a folyamatos fájdalommal és görcsökkel még úgy is, hogy sokat voltam egyedül itthon, úgy is, hogy nem volt KELL, nem kellett időre menni, sőt menni sem. Amióta dolgozom, minden energiámat felemészti a mindennapi beosztott idő és a munka. Ott is nehezen vagyok, de amikor hazavergődöm, ott aztán végképp lehúzzák a rolót, konkrétan megvárom, hogy bevehessem a gyomorporomat, eszek valamit, majd mint egy krumplis zsák, bedőlök az ágyba. Szerintem ma kimarad a gyomorpor és a vacsora (úgyis fél 5-kor ebédeltem...), és jön a krumpli meg a zsák...
