Pénteken lement az utolsó sulinap a gyerekekkel. Hazamentem, anyuhoz, majd haza megint. Fáradt voltam (hulla fáradt), leültem folytatni a részletekben nézett minisorozatot. Egyszer csak éreztem: mennem kell. Hasmenés. Az a tankönyvi, folyékony, halaszthatatlan. És aztán megint. Ez így ment egész este. Még az ágyból is 3x ki kellett mennem- a végkimerültség határáig, éjfélig... (Se a hasam nem fájt, se a beleim.)
Ma (szombaton) reggel kb 7-ig aludtam. Felkeltem, reggeli, alvás fél 12-ig. Felkeltem, ebéd, alvás 6-ig. Kicsit anyunál, aztán haza.
Csak úgy, gondolom, a változatosság kedvéért...
Holnap mamihoz Gyönkre.
