2019. május 23., csütörtök

Ezerszer vs egyszer

fotó


"Életre szóló leckét kaptak diákjai egyszer Albert Einsteintől, a matematika és a fizika 20. századi ikonikus alakjától, aki megújította és modernizálta azt, ahogy a minket körülvevő világra tekintünk. Óriási hibát vétett, de mint kiderült, nem véletlenül…
Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni a kilences szorzásokat:

1×9=7
2×9=18
3×9=27
4×9=36
5×9=45
6×9=54
7×9=63
8×9=72
9×9=81
10×9=90

Neked is feltűnt ugye, hogy valami nem stimmel? Hát a közönség is kiszúrta az első pillanattól fogva: az első szorzást elrontotta! Szörnyű vétkéért aztán nagyon ki is nevették az idős zsenit. Néhányan össze is súgtak:biztosan hülyül már az öreg!

Azonban ő megfordult és a következőt mondta:

Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el az első szorzást. Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét: ez egy remek példa, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől! Nézzék meg! Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen egyszer hibáztam. Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak arról az egy hibámról beszél és ezért nevetnek rajtam. Ez tehát a lecke:

A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól csinálsz, mindig azzal fognak bántani, amit egyszer elrontottál. De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól! Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább! Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!”