Egy hónapja elkezdtem odafigyelni az étkezésre. Az ok egyszerű volt: szorítottak a nadrágok.
Anyu anno a menopauzában nagyon hirtelen nagyon meghízott. Önmaga minimum kétszeresére. Annyira durva volt, hogy eljött a nap, amikor egyszerűen nem fért bele a ruháiba, el kellett menni a boltba legalább néhányat vásárolni. Én is kíváncsi voltam, hogy menopauzás-e a hízás, mert akkor étkezéssel nem biztos, hogy megoldható a fölösleg leadása.
Ami érdekes: a majdnem másfél kiló mínusz szinte ideális, viszont a nadrág nemhogy kényelmesebb lenne, hanem egy plusz lyukat kellett az övre fúrnom, mert nagyobb lett a hasam... A minap jártam pulmonológián asztma kontrollon, ott beszélgettem az egyik asszisztenssel, A-val. Erről is, hogy ő is bármit csinál, hasi tájékra bizony jönnek a "hurkák". Röviden összefoglalta: "Átalakulunk".
Néhány kajci, amit dobozoltam, főztem, ettem. (A muffint csak sütöttem, nem vagyok oda érte.)
Ez olyan 80%-os kajatartás, inkább együnk okosan című népi játék. Mert amikor pl. volt süti délután, akkor nem volt vacsora.
(A legnagyobb nehézség még mindig az étkezés a munkanapokon. Ha sikerül enni, akkor is nagyon kapkodva, közben dolgozva, és habár ez a semminél jóval jobb, mégsem jó...)
