Vízkereszt 2026

Drága anyukám!

Két éve január 5-én beszéltem "veled" utoljára.  És két éve vízkeresztkor értél át a szivárványhídon, ekkor készült az "anyu-naptár" ezen bejegyzése:

A tavalyi, első évfordulódkor is dolgoztam, akkor is és ma is -lelkileg (is)- nehéz napom volt. Már egyre ritkábban hallak a fejemben, de az érzés, hogy valahogy "itt vagy", hogy "segítesz", megmaradt. (Mit kaptam ma? Tojáslevest. Mintha te küldted volna.) Nehéz most is írni, potyognak a könnyeim. Mert mindenre emlékszem, ami két éve történt. Az embertelen szenvedésedre. A tehetetlenségemre. De arra is, mennyire gyönyörű voltál, amikor végre itt tudtad hagyni a testedet és átértél a túloldalra. Hogy még utoljára láthattam azt a tényleg csodaszép zöld szemedet, és azt a mérhetetlen békét az arcodon.

Így hirtelen két sztori ugrik be veled kapcsolatban.

Az egyik egy téli nappal kapcsolatos. 2012 környékén lehetett, amikor országos havazást jósoltak. Be is jött, szakadt a hó egész nap, ahogy ma is. De te elindultál busszal Budapestre a húgomékhoz. Nem is volt gond, csak amikor hazafelé jöttél, már akkora volt a hó, hogy jelentősen nehezítette a közlekedést, nem érted el a hőgyészi csatlakozást, Szekszárdon ragadtál. Felhívtál, hogy el tudnék-e menni érted, én pedig gondolkodás nélkül beültem az autóba és indultam. Csakhogy már a mohácsi körforgalom után képtelenség volt megkülönböztetni a hatalmas fehérségben, hogy hol kezdődik az út és hol az árok, nem kockáztattam, megfordultam, hazajöttem. Hívtalak, hogy lesz még egy utolsó járat Szekszárdról Mohácsra, gyere hozzám. Így is lett. Amikor leszálltál a buszról, olyan boldog voltál (és én is), hogy biztonságban vagy, hogy csak amikor a lakásba értünk, vetted észre, hogy a táskádat a buszon hagytad. De megoldottuk ezt is.

A másik: ma (vízkereszt) lebontottam a karácsonyfánkat. Visszakerültek a dobozba a díszek. És van egy zacskó is egy bizonyos fajta díszgömbnek. Amit becsomóztam. Aztán rájöttem: kimaradt belőle valami, kibontani viszont nem tudtam. "Anyu-csomó", amiben nagy voltál. Mindent úgy be tudtál kötözni, hogy -igaz, soha nem löttyent-csöpögött ki semmi- kibontani nem lehetett. Így most is fogtam az ollór és vágtam.

Drága anyu, 49 évig az életem része lehettél, 49 évig neveltél, tanítottál. A haláloddal aztán nem ért véget ez a történet, már kezdem látni, mivel mit tanítottál. Melyik "csomagot" vigyem tovább, melyiket kell letennem. Tudom, hogy te tudtad/tudod: képes leszek erre. Köszönöm neked, hogy mindig bíztál bennem.

Nagyon-nagyon hiányzol.

Szombat- húgomékkal anyunál

Roppant meleg volt ma (is). Korán ébredtem egy -újabb- rossz alvás után. Többször felébredtem arra, hogy sajog a kihúzott fogam helye, de erőm nem volt hozzá, hogy felkeljek gyógyszert bevenni... Kb. nyolcig otthon ténykedtem: pakoltam, szortíroztam, szanáltam. Reggeli után irány át anyuhoz. Mivel már reggel meleg volt, és tudtam, hogy délutánig-estig pakolás lesz, lengébe öltöztem: krisna-völgyi tényleg nagyon kényelmes és nem meleg nadrág, trikó. Rögtön reggel indítottam egy garázsvásárt és el is vitték a kanapét és a mosógépet. (Jó helyre került, fiatal családhoz, egy helyre. Mielőtt jöttek a dolgokért, mindhárman (húgom, L. és én) ráültünk a kanapéra. Úgy, mintha -stílusosan- a fogunkat húznák. Ez egy roppant kényelmes, klafa kanapé volt, ami sajnos egyikünk kis lakásában sem fér el, és amit mindenki nagyon szeretett, amin párszor aludtunk, amikor anyunál voltunk.)

Jó két óra pakolás után (szemét szétválogatás: háztartási, papír, műanyag, söprés, terasz takarítás, Cs-nak a használt dolog boltba összekészítés (nagyon rendes, múltkor is feljött és mondta, miket vihetünk még le, az sem megy a kukába és biztosan lesz, aki nagyon örül majd neki(k)) leugrottam a boltba. Egyszer csak az utcán rám csodálkozik egy ismeretlen csajszi: De szuper nadrágod van! Én meglepődve: Köszönöm! Aztán a húgomnak is nagyon tetszett.

A húgom L-val lejött ma kocsival Budapestről. Pakolni, kipakolni. Jó volt (nagyon jó volt) találkozni a húgommal és L-val, kicsit beszélgetni. Jó volt, hogy segítettek a cuccolásban.

Anyu, a hálószobád ablakpárkányán van még az "anyu-naptár", a gyertyatartó és az angyal. A lakásod majdnem teljesen üres. Kemény öt hónap volt ez a lányaidnak. A lakásod eladásra kerül. Nem vagyunk jól, amióta elmentél. Ráadásul mami is ment utánad. Iszonyúan szerettem mindkettőtöket. Ma épp  beszéltük Tozzival, hogy napok óta nem adsz jelet, hiába kérjük, amikor becsapódott a bejárati ajtó...

A lelki-szellemi és a fizikai valóság is jelentősen megváltozott, amióta elmentél (és mami is). Tegnap olvastam egy mondatot, ami megfogott: A szenvedésed addig tart, amíg szeretnéd.

Van min gondolkodni.