A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szanálás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szanálás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 11., csütörtök

Csütörtök és margó

Haladok a suli(k)ban a rendrakással, szanálással. Vannak még kupacok, de határozottan érezhető a haladás.


Vacsora: spenót, sült hal (köszönet!).


Szendvicsgyár: holnap a b-i sulival egész napos kirándulás.



Viszek 2 liter vizet, ha nem elég, majd veszek ott.

Irtó nagy vihar volt hajnalban, a szuper füldugóm ellenére felébredtem a dörgésre és a villámok becsapódására. Szerencsére volt eső és még nagyobb örömömre hűvös volt ma kint (a termekben nekem melegem volt).

Ma egy sz-i osztálytól kérdeztem meg, milyen volt nekik velem ez a tanév a tantárgyból. Kértem a totális őszinteséget. Kemény volt velük, sokszor éreztem úgy, hogy utálják a tantárgyat, utálnak engem is. A legrosszabb vélemény az volt, hogy lehettem volna szigorúbb és írhattunk volna kevesebb dolgozatot (9 hónap alatt 2 volt, de hát szerintük lehetett volna még kevesebb is :) ). Sokak szerint türelmes vagyok, kedves, "amúgy nagyon jó fej vagy", "sokat segített, vidám, szép zenéket hallgattunk", " a sok nevetés". Nem jó: "az év elején nem voltál".

(Leginkább úgy érzem: nem értek a gyerekekhez. Nem értek a nyelvülön. Elfogytam. Alkalmatlan vagyok. Talán mert túl nagy már a korkülönbség. Mert naggggyon megváltozott a világ. Mert nem ugyanazt képviseljük. Hiszem még mindig, hogy minden gyerek szerethető, mert mindegyik egyéniség, de a mai iskolai formában, amikor egyedül vagyok az SNI-sre, az ADHD-sra, a "normálra", az érzékenyre, az autira, a tehetségesre, (... ... ...), arra én képtelen vagyok.)

Margó:

(A kép forrása is a szöveg forrása, ld. a szöveg után.)

"Ne nevezzünk minden elavult szart hagyománynak – Mit csinálhatnának a gyerekek a hagyományos tanévzáró helyett?
A gyerekek idén júniusban is beleerőltetik a lábukat a kényelmetlen ünneplő cipőbe plusz fekete alj-fehér felső, hogy a 40 fokos forró aszfalton vagy két órán keresztül ájuldozzanak az iskolaudvaron. Közben fejből fel tudnák mondani a napon izzadó igazgató fáradt és elcsépelt körmondatait meg nagyotmondó idézeteit, amit negyven éve megírt valaki, és már akkor is szar volt.
A tanévzáró már akkor is ugyanígy zajlott, mikor én iskolába jártam, és megmondom: senkit nem érdekelt, hogy hány tanulmányi versenyen ért el kiemelkedő eredményt a felső tagozat, miközben rágyógyult az ünneplő a combunkra. De ki mondja, hogy a tanévzárónak kötelező szarnak lennie? Nincs más ötlet? A megszokott, az a biztos, minden más veszélyes? Minden, ami új, az rossz? Vagy az lenne veszélyes, ha esetleg a gyerekek úgy éreznék, hogy az utolsó iskolai nap tényleg róluk szól? Még elszabadulna a pokol az iskolaudvaron, és nevetéssel provokálnák a nyári szünetet?
• Mi lenne, ha egyetlenegyszer kipróbálnánk, és a tanévzáró nem a napon pácolt gyerekek kollektív túlélőgyakorlata lenne, hanem egy közös fagyizás, limonádézás, piknik vagy udvari reggeli, ahol a tanárok és a diákok tényleg elbúcsúzhatnának egymástól, nem csak hivatalosan végigaszalódnák az év végét?
• Mi lenne, ha a bizonyítványosztás nem úgy nézne ki, mint egy bírósági ítélethirdetés, ahol mindenki megszégyenülve várja, hogy egész éves ítéletet mondjanak felette nyilvánosan? Nem járhatna a bizi mellé egy személyes mondat: „Idén ebben lettél bátrabb”, „ebben fejlődtél sokat”, „ezt szeretjük benned”?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden osztály készítene egy saját évzáró újságot vagy plakátot az év legjobb, legfurább, legviccesebb pillanataiból? Nem azt a fos hivatalos beszámolót hallgatnák „az iskolánk tanulóiról, akik méltó módon képviselték intézményünket”! Bullshit. Rendes gyerekemlékeket. Ki borította ki a vizet technikán? Ki mondta a legjobb beszólást? Melyik tanárnak lett legendás mondata?
• Mi lenne, ha a tanévzárón nem csak az kapna tapsot, aki csupa ötösökből épített magának komplett egyetemi jövőt 7 évesen, hanem az is, aki idén először mert jelentkezni, aki kibékült valakivel, aki segített egy osztálytársának, aki túlélte a matekot, aki nem adta fel, pedig lett volna rá oka?
• Mi lenne, ha a gyerekek szavazhatnának az év legjobb pillanatairól? Az év mondata, az év dolgozat előtti pánikja, az év legváratlanabb ötöse, az év legnagyobb röhögése, az év legjobb kirándulós sztorija?
• Mi lenne, ha az osztályok időkapszulát készítenének az iskola végére? Beleírhatnák, mitől féltek, mi sikerült végül, mit üzennek a jövő évi önmaguknak, és mit remélnek a következő évektől. Aztán az utolsó tanévzárón ki lehetne nyitni, és megnézni, ki mennyit változott.
• Mi lenne, ha a tanárok is kapnának bizonyítványt? Na persze nem olyat, amitől valaki még aznap felmond és idegösszeomlással, magzatpózban hintázik a sarokban szeptemberig, csak olyan finoman, enyhe cenzúrával: „türelmes magyarázásból jeles”, „váratlan poénokból kitűnő”, „krétaelhagyás miatt fejlesztésre szorul”. Mennyivel emberibb lenne, ha az év vége nem csak a gyerekek méricskéléséről szólna?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden gyerek tenne és húzna egy kedves üzenetet egy nagy vödörből? Osztálytárstól, tanártól, napközis nevelőtől, portástól, bárkitől, akik együtt voltak év közben. Egyetlen mondat is elég: „Jó volt veled egy padban ülni”, „Köszi, hogy mindig adtál radírt”, „Szeretem, hogy vicces vagy”. Lehet, ezerszer többet érne, mint a mikrofonba olvasott, unalmas statisztika?
• Mi lenne, ha a tanévzáró beszédet egyszer nem az igazgató mondaná, hanem a gyerekek? Ők mesélnék el, milyen volt ez az év valójában. Mit szerettek, mit utáltak, min nevettek, mi volt nehéz, mire büszkék. A tervezett új biciklitárolóról szóló részt pedig el lehetne küldeni e-mailben, pont ott lenne a helye.
• Mi lenne, ha az lenne a cél, hogy a gyerekek ne csak túléljék az utolsó napot, hanem jó érzéssel menjenek haza a bizonyítvánnyal? Hogy ne az legyen az év utolsó iskolai élménye, hogy állnak a betonon, olvad a cipő a lábukra, valaki mögöttük épp kiájul a sorból, miközben elhangzik, hogy „sikeres és eredményes tanévet zárunk”.
Megmondom, mi lenne. Skandalum! A tanévzárón arról kell beszélni, amiről negyven éve is beszéltek. A semmiről. A gyerekek pedig csak ne érezzék jól magukat. Senki nem akar puhány kis szarokat nevelni. Még a végén boldog felnőttek lesznek! Az meg kinek lenne jó?! " forrás

(De sztem ezzel sem sokan értenek egyet...)

2026. február 27., péntek

Haladok...


A felső kép két hete készült a tanáriban az asztalomról. Mivel két suli között ingázom, amikor itt kijövök óráról és mennem kell a másik iskolába, csak ledobom a cuccomat az asztalra és kilövöm magam. Ez odáig fajult, hogy már semmit nem találtam meg, csak gyűltek és gyűltek a kupacok. Aznap volt időpontom a kardiológushoz, és akkor döntöttem el, hogy nem halogatom tovább a szortírozást-rendrakást: minden nap minimum 20 percet erre fogok szánni. Beszereztem négy jól "pakolható" mappát, a rendrekás közben rögtön ebbe teszem a dolgokat osztályonként. Nem maximalistáskodom, nem a tanév alatti időrendi sorba kerülnek be, de még így is gyorsabban meg fogom találni, mint eddig, amikor csak raktam mind a négy évfolyam kellékeit egymásra egy (két-három...) kupacba. Sok munka vár még rám, de azért sem halogatom tanév végére, mert ugye tavaly sem "értem meg" a tanév végét, hiszen június 14-én az Urológiai Klinikán kötöttem ki totál a semmiből... És nem tartok meg mindent, van, amit továbbadok kollégá(k)nak, van, ami gondolkodás nélkül a kukába kerül.

Igyekszem a "megszokásaim", a "véleményem", a "gondolkodásmódom" területén is szelektálni, elhatárolódni attól, ami nem az én felelősségem. (Nagyon nehéz.)



De tudom: menni fog. Onnan tudom, hogy a ruhásszekrényemet kezdtem először szanálni sok hónappal ezelőtt, és a kezdéskor csak kinyitottam és nem tudtam még nekiállni sem- hetekig. Aztán egyszer csak elkezdtem. Ami nem jó rám, ami egy éve nem volt rajtam, annak mennie kell. Egyetlen farmer maradt, ami jó rám, azóta is abban járok. Először "félelmetes" volt, ma pedig hatalmas könnyebbség: nem kell gondolkodnom azon, mit vegyek fel. Sosem hittem volna, mennyivel egyszerűbb így az öltözködés (mennyi időt, energiát spórolhatok azzal, hogy nem kell válogatnom, próbálnom reggelente).

Holnapra két programajánlatom is volt: kollégákkal mehetnék moziba Mohácson, és a húgom is meghívott hétvégére. A húgomat választottam, Budapestre utazom, vasárnap jövök haza.

2025. augusztus 25., hétfő

Malőr

 

Írtam már róla: majdnem kereken 10 kiló hízás (fél év alatt) nemcsak látszik, de a ruhatáram fele is bánja. Arról is írtam, hogy elkezdtem szanálni a szekrényemet, minden egyes darabot felpróbáltam. És itt bakiztam: a nadrágokat is mind felvettem: állva. Ma hűvösebb volt, előkaptam a legfelső farmert, ami gumírozott derekú ráadásul. Felvettem, szuper. Igen ám, ez mindaddig tartott, amíg le nem ültem. Mert úgy annyira szorít (a hasamat is, a vesémet is), hogy elviselhetetlen... 

Tanulság: apró malőrök is vihetik előre a minimalizmust.

2025. augusztus 10., vasárnap

Vasárnap: lecsó-nap

Kitölti a napjaimat a vese-gondolatkör. Az egy dolog, hogy van egy vesekövem szépen, kényelmesen beágyazódva az uréterem középső szakaszán, de van egy felrobbant vesekelyhem és egy stentem is. A vesekő köszöni szépen, roppant jól érzi magát. Mit neki zúzás!, vígan élvezkedik a jó melegben. Nekem annyi kellemetlenséget okoz, hogy mivel elzárja a vizelet útját, nem engedi a hugyhólyagba az összes pisit, ez folyamatos (!) vizelési ingerrel jár és gyakran kell járnom mosdóba. A sérült vese fájogat a zúzás óta. Azt mondanám, hogy napról napra jobban. De nem kapkodok mindenre gyógyszert, próbálom kiismerni. Ma délelőtt kicsit bedurvult, hát lefeküdtem picit pihenni, valamivel jobb is lett egy idő után. A stent pisiléskor egyértelműen agresszív: megfeszül a vesében (vagy a vese feszül be a stent miatt), sokszor leizzadok, de az (a feszülés és azizzadás is) hamar elmúlik utána. Sok folyadékot kell innom, ez itthon simán megoldható. 

Nem manifesztálom vagy aggódom túl ezt a dolgot: ez van, elfogadtam, van megoldás, hajrá.

Ma -nem tudatosan- lecsó-napot tartottam.

Reggeli:


Ebéd:


Vacsora:


Tojásos lecsó egy szelet kenyérrel. Mmmmm, mennyei volt!

Ment egy mosás is, teregetés után a teraszon felfedeztem, milyen szép árnyékot rajzolnak a balkonnövények a terasz-plafonra.



Ebéd után pihenés, aztán nekiálltam az egyik rémálomnak: a ruhásszekrény szanálásnak. UUUtálok ruhát próbálni, de most egyesével az összeset felpróbáltam. Miért? Ma reggel 40 deka híján 70 kilót mutatott a mérleg. De nem ez a gond, hanem az, hogy ez jelentős térfogat-növekedéssel is jár. Sokan mondják, hogy nem látszik rajtam, hát szemüveget nekik. A ruhák brutálisan őszintén mutatják, mit jelent 40 deka híján 10 kiló plusz.

Ebben a blézerben voltam idén a március 15-i ünnepségen. Akkor még össze tudtam gombolni. Ma:



A most átnézett ruháim harmada végezte zsákban. Van még egy kis hely a tárolóban...

A fogam a pénteki ecsetelés óta 50%-kal jobb. Holnap kell visszamennem, remélem,még egy ecseteléssel kis időre elodázható a húzás.

2024. július 14., vasárnap

Szombat

Járt még így valaki, hogy egyszerűen nem fogy el az elpakolandó, sőt egyre nagyobb a kupi?


Tegnapi képek. Este már nem volt energiám írni.

A kupacom alján még réges-régen áthozott dolgok lapultak. Ebben a rózsaszín szatyorban még abból az időből, amikor mami élt és jártunk hozzá. Előkerült a cukorka. Mami imádta, szoktunk neki vinni. Aztán már nem szopogatta, a szatyorban maradt. Kiraktam egy tálkára. M. aztán kis dobozba tette, és elvitte ma munkába. 


Konkrétan az anyutól áthozott új és használt zacskókat, szatyrokat, zsákokat pakolásztam. Lett vagy húsz simán használható kukazsák például. (Borzalmas ára van mindennek, a kukazsáknak is. Lehet, hogy spórolós sváb vagyok, de nem szeretek semmit kidobni, főleg, ha el fogjuk használni.)

Kincs-emlékeket is találtam.


(Anyu -is- minden használhatót eltett. De volt is mindene, bármi apróság kellett, nála volt.)

Rettentően nincs időm magamra. Robog az idő, egy hónap múlva már jönnek az új tankönyvek. Korán kelek, nincs minden nap időm egy kis ebéd utáni sziesztára -ma ebéd sem volt, mert nem főztem-, márpedig tényleg mindjárt szeptember, én meg még anyu ápolása-halála óta nem pihentem. Folyik az autóeladás, anyu lakásának eladása, mami hagyatékija (talán nem lesz tárgyalás, csak csekk...), keresek, gépelek, nyomtatok, hirdetek, válaszolok, pakolok, jövök, megyek, időpont, intézem (...), kora reggeltől késő estig. De KELL most már időt szakítanom magamra, legalább egy hajmosásra vagy egy 20 perces antistresszre... Szörnyen fáradt vagyok.





 

2024. június 16., vasárnap

Szombat- húgomékkal anyunál

Roppant meleg volt ma (is). Korán ébredtem egy -újabb- rossz alvás után. Többször felébredtem arra, hogy sajog a kihúzott fogam helye, de erőm nem volt hozzá, hogy felkeljek gyógyszert bevenni... Kb. nyolcig otthon ténykedtem: pakoltam, szortíroztam, szanáltam. Reggeli után irány át anyuhoz. Mivel már reggel meleg volt, és tudtam, hogy délutánig-estig pakolás lesz, lengébe öltöztem: krisna-völgyi tényleg nagyon kényelmes és nem meleg nadrág, trikó. Rögtön reggel indítottam egy garázsvásárt és el is vitték a kanapét és a mosógépet. (Jó helyre került, fiatal családhoz, egy helyre. Mielőtt jöttek a dolgokért, mindhárman (húgom, L. és én) ráültünk a kanapéra. Úgy, mintha -stílusosan- a fogunkat húznák. Ez egy roppant kényelmes, klafa kanapé volt, ami sajnos egyikünk kis lakásában sem fér el, és amit mindenki nagyon szeretett, amin párszor aludtunk, amikor anyunál voltunk.)


Jó két óra pakolás után (szemét szétválogatás: háztartási, papír, műanyag, söprés, terasz takarítás, Cs-nak a használt dolog boltba összekészítés (nagyon rendes, múltkor is feljött és mondta, miket vihetünk még le, az sem megy a kukába és biztosan lesz, aki nagyon örül majd neki(k)) leugrottam a boltba. Egyszer csak az utcán rám csodálkozik egy ismeretlen csajszi: De szuper nadrágod van! Én meglepődve: Köszönöm! Aztán a húgomnak is nagyon tetszett.

A húgom L-val lejött ma kocsival Budapestről. Pakolni, kipakolni. Jó volt (nagyon jó volt) találkozni a húgommal és L-val, kicsit beszélgetni. Jó volt, hogy segítettek a cuccolásban.


Anyu, a hálószobád ablakpárkányán van még az "anyu-naptár", a gyertyatartó és az angyal. A lakásod majdnem teljesen üres. Kemény öt hónap volt ez a lányaidnak. A lakásod eladásra kerül. Nem vagyunk jól, amióta elmentél. Ráadásul mami is ment utánad. Iszonyúan szerettem mindkettőtöket. Ma épp  beszéltük Tozzival, hogy napok óta nem adsz jelet, hiába kérjük, amikor becsapódott a bejárati ajtó...

A lelki-szellemi és a fizikai valóság is jelentősen megváltozott, amióta elmentél (és mami is). Tegnap olvastam egy mondatot, ami megfogott: A szenvedésed addig tart, amíg szeretnéd.

Van min gondolkodni.

2024. február 23., péntek

Péntek

Csak egy pislogás az este. Munka és otthoni/anyunál műszak után csak éppen becsukom a szemem, és már reggel is van. Munka... Mókuskerék.

Ma, amikor kinyitottam a szemem reggel, ez a dalszöveg visszhangzott a fejemben:

"A fák is siratják az elveszett lombokat 
Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?"

A dal: https://www.youtube.com/watch?v=RqtvJ1StsRc

Ma nem mentem anyuhoz, iszonyatosan fáradt vagyok.

Aki pedig szanálásra adná a fejét, annak segítség:



2023. július 29., szombat

Csütörtök, péntek

Tegnapi reggeli:


Mai ebéd:


Tegnap elkezdtem megint racionalizálni. Nagyon kevés helyen kell sok cuccnak elférnie. Most dobozba került, ami a tárolóban is hagyható, előre a gyakran használt ruhák-dolgok. Mindent, ami régen volt rajtam, felpróbáltam (brrr, 48 éve nem szeretek próbálni), az akasztósokon kívül szinte minden más helyre került, így szabadult fel hely a szekrényben és 2 polc a kis gardróbban.


(Közben volt ebédfőzés, voltam anyunál dobozért, mosogatás, porszívózás...)

A google tárhelyemet is szanálnom kell, lassan teljesen megtelik. Azt is tegnap kezdtem átnézni, rendesen időigényes...