Vasárnap

Mérleg-állás tavaly ilyenkor:

 

És idén:

A négy éve (!) megsérült kislábujjam akkor 6 hetesen:

És ma:

Az én drága anyukám 10 éve (is) még képes volt 3 féle levest és krumplipürét főzni. Itthon M. úúútálja a vajat, úgyhogy neki vaj nélküli pürét szoktam készíteni, magamnak vajasat (mert én meg íííímádom a vajat), de hónapok óta már csak vaj nélküli csinyálódik, mert nincs huzatom még egy láboshoz és még egy külön keveréshez, sajnos a kezem sem bírja).

12 éve Ausztriában dolgoztam betegápolóként, hirtelen kimenőt kaptam és megmásztam a Tremmelberget. Frenetikus teljesítmény (önmagamhoz képest), fantasztikus, tényleg örök élmény.

Vissza a jelenbe.

Még mindig minden reggel úgy ébredek, mint aki szenet lapátolt egész nap. Kell fél-egy óra, amire úgy tudom, ki vagyok, hol vagyok. Amióta ébredés után átcsapogatom a testem a tenyeremmel a fejem búbjától a talpamig, kicsit könnyebb a jelenlét. No meg a már reggeli magas hőmérséklet is fejbe csap, muszáj gyorsan tervezni, hogy ne kelljen az ezer fokban kint lennem.

Reggel nagyon jól esik egy banán (kálium). Aztán ma reggeli is készült: a panírpzásból maradt cukkini (mert elfogyott a panírmorzsa), abból csnáltam egy cukkinis-paprikás rántottát.

Délelőtt kis házimunka, kis pakolás, kis pihenés volt.

Ebédre a tegnapi maradék (zöldségleves, krumplipüré, rántott cukkini). Aztán kis pihenés. Bolt (gyorsan, mert tényleg elviselhetetlen a hőség). Kis pihi, vacsora (vajas-májkrémes lepény zöldséggel, sajttal), kis házimunka. És hamarosan alvás, mert holnap hétfő, újabb kezelés jön, időre kell kelnem.

Itt jegyzem meg, hogy a 3 alkalom kezelés is segített ugyan, de ez a 10/12-es fájdalomból még csak kábé 10/11-nél tart, azaz kegyetlenül szenvedek. Ma elkezdtem a gyógytornát. Koncsek Kriszta Antistressz 5 napos váll kihívása 1. részét csináltam. És igen: a gyógytorna olyan, hogy már egy alkalom is segít. Muszáj csinálnom, muszáj mozognom, ezt senki más nem tudja megtenni helyettem...

Visszaszámlálás

Hétfő van, már csak 4 nap és vakáció a gyerekeknek. Tulajdonképpen annyira fáradt vagyok, hogy én már nem is várom a végét, eljön, meglesz, ahogy mostanában tapasztalom az idő iszonyatosan gyors múlását, két pislantásnyira. Már rég lezártam a gyerekeket, múlt héten is már "csak" barkácsoltunk, festettünk és tanultuk a német dalt az évzáró műsorra (nagyon cuki dal, tetszik a gyerekeknek és ügyesen haladunk a tanulásával). Az utolsó héten daltanulás és egy Neue Zeitung kiírás projekt van (már ma is született kész, csodaszép alkotás). Amíg rajzoltak, én is rajzoltam, ilyesmit firkantottam:

Meglátták a gyerekek, hát mindenki akart ilyet. Készítettem egy "megrendelő lapot" és most gyártom nekik a különböző színű dombokat. 🙈

A tanáriban már egy hónapja elkezdtem a dolgaimat pakolni, szelektálni, szortírozni. Azért is, mert tavaly ugye már 1 napja az Urológiai Klinikán vendégeskedtem. Szuper segítőkész szobatársaim voltak a kórteremben, minden egyes (napi többszöri) újabb begörcsöléskor rohant egyikük a nővérszobába segítségért, a másikuk engem istápolgatott, hogy ne a földre essek, ha ájulok a fájdalomtól (ez már a DJ katéter miatt volt, egészen szeptember közepéig) ... És így tavaly év végén nem pakoltam el, nem tettem vissza a helyükre a dolgaimat. (Megjegyzés: 3 éve folyamatos, kínzó fejfájással küzdöttem, 6 éve anyut hordtam sugárkezelésre Pécsre az Onkoközpontba munka után, 7 éve az első geresdlaki osztályom nyolcadikas ballagására voltam hivatalos, 9 éve G-on utolsó tanítási nap, 10 éve volt húgom kisfiának a 8. osztályos ballagása, 11 éve elvonulásom 1. napja volt.) Annyi de annyi szuper dolgom van, de ennek a felét sem tudom minden évben használni az órákon. (Eleve minden gyerek, minden gyerekcsapat más.) Muszáj pakolnom (úgy érzem, sosem érek a végére...)

A vége mindig ez:

Tele a határidőnaplóm, anélkül már sehova (mert megjegyezni úgysem tudom), de tenni fogok róla, hogy legyenek napok, amikor pihenni fogok.

Karácsony másnapja

 

A múltkor frissített a telefonom, ilyenkor csuda dolgok történnek. A mostani újdonság, hogy a galériában nemcsak az általam készített fotók jelennek meg, hanem random odatesz más képeket is. Szemezgettem ezekből.

Napra pontosan 10 éve unokanővéremmel és kisfiával. (Mindhárman szörnyen fiatalok voltunk még! 😆

Hőgyészen anyu mennyei étkei...

... és a Nagy Asztal.

Együtt a három generáció. (És igen, mi hárman valami ilyesmi szimbiózisban éltünk.)

A mindig csodás karácsonyfa, maga a szeretet.

Ezer éve húgoméknál.

...

Ma temető körúton jártunk M-val. Nagyszokolyban is, apai nagyapámnál, akit nemhogy én, apu sem, a saját fia sem ismert (mert apu 1 hónapos volt, amikor meghalt az édesapja).

A random a galériába tett képek között találtam a bal oldalit is: anyu ilyen sírdíszeket szokott készíteni karácsonyra. Hát tegnap gondoltam egyet és az emlékére kreáltam egy hasonlót. Ma a helyére is került.

És Hőgyészen találkozhattam keresztanyummal, mindkét unokatestvéremmel (egyikük Tamásiban, másikuk Pécsett lakik) és a családjukkal. Isteni ebédet is kaptunk keresztanyumnál, itt is köszönöm.

(Az apai ági unokatestvéreimmel anyu temetésén találkoztam utoljára, akkor is csak néhány szót váltottunk. Szörnyű, hogy pont arra nincs idő -a családra, a rokonokra, egymásra-, amire a legfontosabb lenne...)

Holnap a húgomékat láthatom. Már nagyon várom.

Vasárnap

A telefonom rendszeresen frissít. Először megkér: frissítsem, és ha nem teszem meg, megoldja maga. A legutóbbi frissítése óta a fényképeket érdekesen csoportosítja. A mai napihoz például odatesz más, régi képeket is. Talán egy éve ezen a napon készültek ezek a képernyőképek és a Google Fotókkal összekapcsolta a galériámat, nem tudom. Megmutatom, a mai naphoz mely képeket tette az albumba. (Egyrészt örülök, másrészről viszont facsargatja a szívemet.)

Olyan érdekes, hogy M. szegény január 20. óta a "lakás foglya", ő menne, igazi társasági ember, én meg az egész heti munka után maradnék itthon, feküdnék, aludnék...

Nem vittem túlzásba ma sem a házimunkát, de kell haladjak, így pl. ma is sütöttem egy zsemlét.

Mert hogy a gluténnal megint hadilábon állok. (M. is...)

Ez-az mellett átültettem a benti virágokat. (A cserepeket már tegnap megvettem, akciós volt a Tecsóban. Nagyon nem mindegy. Néhány régebbi alátéten rajta van az ára: 55 Ft, 80 Ft, most akciósan 300-on felül... Ja igen, repülőrajt és társai... :( )

Ebéd után punnyadás. Sikerült kicsit bóbiskolni is. (Aludni régóta nem tudok délután, pedig régebben ez nagyon jól ment.)

Majd bolt, kis séta és kávé az Emilio's-ban.

Pakoltam magamnak holnapra kajcit. Aztán az egyik polcot racionalizáltam (nagyon kevés a hely egy ilyen pici lakásban, folyamatosan próbálok úgy pakolni, hogy elférjenek a dolgok.) Megtaláltam az egyik dobozt, amit anyutól egy éve áthoztam.

Az írását.

A kinyomóit.

És már zokogtam is...

Néha nagyon nehéz.........

Találtam ..

Találtam. Négy évvel ezelőtti hőgyészi képek.

Ez biztosan véletlen kép, de most nagyon örülök, hogy van. Anyu és én a főzőfülkében.

Fánkot sütött. Mert nálunk hagyomány volt a farsangi időszakban minden hétvégén másfajta fánkot sütni. Mami csinálta mindig, amíg tudta csinálni.

Nagyon hiányzik Hőgyész, a ház, a kert, a hagyományaink, szokásaink, anyu, mami.......

 

Karácsony és másnapja

Az első karácsony nélkülük. Anyut 11, mamit 7 hónapja láttuk utoljára. Mindig ők tartották a családi karácsonyt. Idén én vállaltam. 

Vettem egy terítőt textil szalvétával, felpróbáltam az asztalra, de nem adta vissza azt az érzést, amit szerettem volna. Mivel középen már egy ideje a horgolt terítő volt, elővettem négy kis szintén horgolt terítőcskét, amik Hőgyészen mami vitrinjében voltak mindig, az asztalra próbáltam. Ez az! Pontosan ezt az érzést kerestem.

A többi adta magát. A poharakat anyutól hoztam át tavasszal, használom is, hétköznapokon is néha.

Két éve ugyanez volt anyu egyetlen mohácsi karácsonyi nagy asztalán.

Az arany szélű készlet egyértelmű volt, minden családi ünnepen ebből ettünk.

Az evőeszközök sokáig ott voltak anyu szekrényében. De egyik garázsvásárlónak sem nyerte el a tetszését. Emlékszem: már szinte mindent elvittek, ezek ott lapultak egy elég zacskóban. Kikészítettem a konyhaasztalra, hogy még gondolkodom, hazahozzam-e. Végül hoztam. Pár napja felpolíroztam őket, csillogva várták az ünnepet.

A gyertyatartó ezer éves. Ha jól emlékszem, még mamiék présházából való.

A menün nem sokat agyaltam. És mindenkinek be is jött.

Este...

... egy kis dídzséskedés ...

... majd egy mini Mini.

Reggeli után a húgomék hazautaztak.

(Minden fotót a húgom készített, a kollázsokat is.)

Nagyon hálás vagyok ezért a két napért, hogy a húgomék eljöttek, és ha csak négyen is, de együtt lehettünk.