Visszaszámlálás

Hétfő van, már csak 4 nap és vakáció a gyerekeknek. Tulajdonképpen annyira fáradt vagyok, hogy én már nem is várom a végét, eljön, meglesz, ahogy mostanában tapasztalom az idő iszonyatosan gyors múlását, két pislantásnyira. Már rég lezártam a gyerekeket, múlt héten is már "csak" barkácsoltunk, festettünk és tanultuk a német dalt az évzáró műsorra (nagyon cuki dal, tetszik a gyerekeknek és ügyesen haladunk a tanulásával). Az utolsó héten daltanulás és egy Neue Zeitung kiírás projekt van (már ma is született kész, csodaszép alkotás). Amíg rajzoltak, én is rajzoltam, ilyesmit firkantottam:

Meglátták a gyerekek, hát mindenki akart ilyet. Készítettem egy "megrendelő lapot" és most gyártom nekik a különböző színű dombokat. 🙈

A tanáriban már egy hónapja elkezdtem a dolgaimat pakolni, szelektálni, szortírozni. Azért is, mert tavaly ugye már 1 napja az Urológiai Klinikán vendégeskedtem. Szuper segítőkész szobatársaim voltak a kórteremben, minden egyes (napi többszöri) újabb begörcsöléskor rohant egyikük a nővérszobába segítségért, a másikuk engem istápolgatott, hogy ne a földre essek, ha ájulok a fájdalomtól (ez már a DJ katéter miatt volt, egészen szeptember közepéig) ... És így tavaly év végén nem pakoltam el, nem tettem vissza a helyükre a dolgaimat. (Megjegyzés: 3 éve folyamatos, kínzó fejfájással küzdöttem, 6 éve anyut hordtam sugárkezelésre Pécsre az Onkoközpontba munka után, 7 éve az első geresdlaki osztályom nyolcadikas ballagására voltam hivatalos, 9 éve G-on utolsó tanítási nap, 10 éve volt húgom kisfiának a 8. osztályos ballagása, 11 éve elvonulásom 1. napja volt.) Annyi de annyi szuper dolgom van, de ennek a felét sem tudom minden évben használni az órákon. (Eleve minden gyerek, minden gyerekcsapat más.) Muszáj pakolnom (úgy érzem, sosem érek a végére...)

A vége mindig ez:

Tele a határidőnaplóm, anélkül már sehova (mert megjegyezni úgysem tudom), de tenni fogok róla, hogy legyenek napok, amikor pihenni fogok.

Tervek (?)

Régóta kínlódom már ezzel a betegséggel. Októbertől februárig nem volt egyetlen görcs- vagy fájdalommentes napom sem. Aztán megkaptam a hivatalos diagnózist arról, amit én már tudtam, csak a dokik nem: endometriózis. Márciusban kezdtem a hormonterápiát. A rengeteg mellékhatás mellett pozitív hozadéka, hogy az első 3 hónapban 15, a második 3 hónapból eddig eltelt félidőben 20 fájdalommentes napom volt már. Nem túlzás: a többi idő elveszett. Mintha nem is létezett volna. Abban a maradék időben az ember megpróbál lélegezni, bízik benne, hogy egyszer csak hatni kezd a marékszámra szedett fájdalomcsillapító és görcsoldó, folyamatosan figyeli magát, hogy képes-e kimenni a mosdóba úgy, hogy ne ájuljon el a fájdalomtól, harcol a hormon és a görcsök előhívta fekete démonokkal, közben imádkozik, nehogy bekopogjon valaki, mert jobb ilyenkor egyedül törölni a könnyeket.

Iszonyatos idén (is) a nyári hőség. Egy magát 15-20 fokban jól érző embernek kibírhatatlan. Aludni a 28 fokos lakásban lehetetlen, igazán emberpróbáló létezni ilyenkor a panelban (is).

Két hét telt el már a szabadságomból. Végig görcsöltem. Voltak napok, hogy ki sem tudtam tenni a lábam a lakásból. Pedig mozogni kéne. Legalább sétálni. Boltba menni. Kellemetlen programokat, meghívást lemondani. Legtöbbször nem merek egyedül elindulni, mert sosem tudhatom, milyen lesz a fájdalom a következő percben.

Ez a betegség (is) megtanít a mostban élni. Igazán előre tervezni nem lehet. De az simán megtanulható, hogy a dolgok nem mindig tőlem függnek.

Igazán nincs meg a konkrét ok, ami az endometriózist okozza. És igazándiból megbízható és végleges megoldása sem ismert. Hogy tanít, az biztos. És az is biztos, hogy a két hétig való ülés nem tesz jót.

Tehát nem "terv" a hagyományos értelemben, nem "cél", amit mindenáron be akarok tartani, és ha valami nem jön össze, nem fogok hisztit rendezni.

• Tejtermék-, glutén-, cukor-, koffein-, alkoholmentes étkezés továbbra is. (Ezt a legkönnyebb tartanom, főleg az alkoholt és már a koffeint.) (Mert az endometriózis gyulladás, és bizony az ételek egy része is okozhat gyulladást.) 80-90 %-ban. (Mert fontos a nem stresszelés, és nem akarom magam rosszul érezni, ha havonta egyszer megiszok egy Cannes-i fagylaltkávét, nem fogok sikoltozni, hogy jaj, van benne tej!, jesszus, ebben van cukor!, hanem élvezni akarom.)
• Mozgás. Napi 6000 lépésre van állítva a telón a lépésszámláló. Ezt, ha heti 3-4-szer sikerül meglépnem, az szuper. (Egyébként nem állok túl rosszul az éves kilométer gyűjtéssel, 700 körül mentem már idén.) És Pahla 20 perces tornáiból is heti 2-4, ha bírom.
• Antistressz. Koncsek Kriszta (az én örökös Őrangyalom) indított lassan fél éve a Facebookon egy Antistressz csoportot, az ő videóira antistresszelek, és őszintén mondom, kell ez, mint szomjazónak egy korty víz, nagyon jót tesz. Napi minimum egy a "terv", ezek között van olyan is, amit még fájó alhassal is meg tudok csinálni. (Emellett imádok hajnalban a teraszon ülni és figyelni a fákat, a madarakat, az ide-oda ugrándozó mókusokat. Számomra az egyik legjobb antistressz gyakorlat.)

Vasárnap (hitelesség és társai)

Ma délelőtt vettem a fáradságot és válaszoltam a megjegyzésekre, az üzenetekre, az emailekre. Mert ha ti vettétek az időt, a fáradságot arra, hogy több mint félmilliószor (!) erre a kis blogra kattintsatok, akkor az a minimum, hogy válaszolok, ha kérdeznek.

Sok évig egyetlen dologra fókuszáltam: a fogyásra. A testemre, az anyagi valómra. Sok kínlódás, küzdelem kellett hozzá, de megcsináltam. Már nem szorulok be a csúszdába, mint a felső bal oldali képen. Már gyakorlatilag bármilyen ruhát felvehetek. Nincsenek rengő úszógumik, nem dörzsölődnek össze a combjaim. Ez az, amit mindig is akartam. 

Vannak, akik megkérdőjelezik, hogy én lennék a legújabb fotókon. Mert eleve ennyit nem lehet változni, eleve nem lehetek negyven éves, annál jóval fiatalabb vagyok. Nem magyarázkodom. Rengetegen ismernek személyesen, sokak szeme láttára ment végbe ez az alakulás, vannak, akik éppen ezért tartanak hitelesnek.

A napi menüimmel kapcsolatban rengeteg kritikát kapok. Kevés kalória, túl sok zsír, túlságosan egyoldalú táplálkozás, nem is azt eszem, amit itt leírok... Nem számolok kalóriát, manapság makrokat sem. Leginkább azt eszem, amihez kedvem szottyan. És megint csak sokan személyesen látják, mit eszem, és ők tudják, hogy azt írom a blogra is.

Sok évig csak az anyagi valómra koncentráltam, és teljesen elhanyagoltam a lelki dolgokat. Ahogy telik az idő, egyre inkább úgy érzem, hogy ezt kellett volna előbb elkezdenem, és akkor a testi dolgok is hamarabb alakultak volna. De a múlt elmúlt, nem tudok rajta változtatni. Viszont a jelenben megtehetem, amit meg kell tennem. Vagy ha elodáznám, kapom szépen a jeleket.

Már tíz hete, lassan három hónapja, hogy kaptam egy jelet. Egy jó nagy pofont az élettől, amitől még most is szédülök. De legalább már nem sajog, nem marcangol, elindított egy úton és sokat tanultam belőle már ennyi idő alatt is. 

Sokan jelzitek, hogy szeretnétek olvasni a történetemről, többet, részletesebben, gyakrabban. Eddig azért sem írtam erről gyakran, mert túl sok résztvevője a történetnek olvassa a blogomat. Őszintén szólva mindegyik. De tegnap délután, amikor az a bizonyos hátralépés és elengedés megtörtént, az is bevillant, hogy bakker, ez az én blogom. Az én személyes naplóm, amibe mindent leírhatok, amiről csak úgy érzem, hogy a nyomdafesték elbírja. És hogy erre ki hogyan reagál, az nem rám tartozik. Mivel nem szoktam valótlant állítani, azt hiszem, minden jogom megvan arra, hogy írjak magamról és életem szereplőiről. Nem bántóan, nem magamat sajnáltatva, nem fűnek-fának elmondva, hogy mennyire megbántottak, mint ahogy azt egyesek teszik/tették. Úgyhogy mától, ha kedvem és ihletem lesz, leírom, amit érzek, amit gondolok. És nem úgy fogalmazva, mint eddig, nem úgy, hogy mindenki más érdekeit figyelembe veszem.

Egyelőre nem format C következik, egyelőre csak egy frissítés. Mindez csupán magamra vonatkozik, és ilyen egyszerű dolgokat takar, hogy például leállok a sós mogyoró evéssel, mert iszonyatosan néz ki tőle a bőröm, no meg se nem paleo, se nem ketogén.

Szeretnék újra kreatívkodni a konyhában (ebben az albérletben még ki sem próbáltam a sütőt...).

Újra rendszeressé szeretném tenni az edzéseket. 

Sokkal kevesebbet szeretnék a számítógép előtt ülni.

Szeretnék a megjegyzésekre hamarabb reflektálni.

Szeretnék megtanulni igazán a jelenben élni, és elfelejteni azt, hogy "mi lenne, ha...".

Und so weiter...

A délutánt arra szántam, hogy rendbe tegyem magam körül a környezetemet. És megtervezzem, amiket kell (étkezés, edzés -37. heti tervek holnap-, programok...). Elpakoltam, kitakarítottam, helyet csináltam a holnapi edzéshez. Minden adott a terveim megvalósításához :)

 

R: sonkás-sajtos rántotta

E: mogyoró

V: kolbászos tojás, saláta

Ketogén étrend 12. heti összefoglaló itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha