Csodás idő. Végeztem délre a nagyn muszáj-házimunkával. El is fáradtam. De annyira "ajándék-idő" volt, hogy nem haboztam: nem lehetek bent, ha kint vár a levegő, a színek, a természet! Felkerekedtem és elautóztam (max 10 perc) a szabari erdőbe.
Mentem, mentem és észrevettem: rohanok. Mint sajnos általában mindig...
Már lihegtem. Megálltam, és csak álltam. Aztán megölelgettem egy fát, ami szépen le is vitte normál tartományba a pulzusomat. Innentől lassítottam, csak lépkedtem, nézelődtem, fotóztam. Szinte részegítő, szédítő volt a friss levegő és a csend.
Nagyon sok szépséget láttam.
Imádok kint lenni, nagyon-nagyon szeretem az erdő csendjét, színeit.
Hálásan köszönöm a mai sétát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése