Tökéletlen és terápia

Korábban képes voltam hosszú ideig rakosgatni az ételt a tányérra, szerkeszteni a képeket, feliratozni, hogy faca legyen minden. Most a két mai képen (is) látszik, hogy belelóg a kés, nem vágtam le aképernyőfotóról a fekete sávokat (2. kép), és még a kezem is belelóg. Mert már nem tartom fontosnak.

Ma reggel korán feltettem a csontot főni. Későn reggeliztem:

Találtam a babfesztes táskámban még egy ott vásárolt fülbevalót. :)

Tegnap is és ma is egész nap ténykedtem, és azért 1-2 helyen még meg is látszik. :)

I. kolléganőmtől kaptam pénteken terápiás leves-csontcsomagot (itt is nagyon szépen köszönöm!), ma reggel feltettem, este levettem, kiporcióztam. Marad a hűtőben is és megy a fagyóba is.

Ma részletekben megnéztem egy filmet. Nem is tudtam volna egészében, annyira "kikészített". Ha kész leszek rá, írok róla.

Mamit ma két éve temettük. ♥

 

Csütörtök

Én már hulla fáradt vagyok. A gyerekek is kezdenek rendesen nyűgösek lenni. Idén kapkodás nélkül sikerült befejeznem az ezévre rendelt "szent" tananyagot, a héten megírtuk az év végit (ahol volt), még hétfőn szeretne valaki javítót írni, aztán viszem a játékokat (ha nem lesz hőség, kintre is). Az összevont 1.-2.-ban a nagyokkal javítottunk, addig a kicsiknek vittem mindenféle "átrajzolós" lapot, lehet vele kreatívkodni.

Sokféleképpen láttam már dolgozaton nevet felírva, így még nem. :)

Napról napra nehezebben indulok el reggel dolgozni. De győzködöm magam, hogy figyeljek a jó dolgokra, az apró szépségekre. Tegnap reggel is ezt mantráztam itthon, aztán az induláskor is a kocsiban. Ahogy a körforgalomhoz értem, utolértem egy kis "pözsót". Mi volt a rendszáma? NEM...

Amikor hazaérek, le kell dőljek, mert nem tudom nyitva tartani a szemeimet (és az alap fáradtságra ez a hőség még tesz néhány lapáttal...). Tegnap fél 5-ig aludtam. Ma 4 után értem haza, ettem, aztán szunya... fél 7-ig.

Vasárnap álltam utoljára mérlegen, túllépte a lélektani határt, és érzem is magamon, a ruhákon is. Sokan mondják, hogy nem tudják, miért monom, hogy híztam, mert hogy nem látszik. Pedig már a 40-es nadrág is csisszes, az M-es póló nagyon feszül rajtam, az L-esből is van necces, az XL-es felső már oké. És ma felhúztam és mutattam M-nak a 2 évvel ezelőtti rövidnacimat: bizony csak a combomon jön fel egy darabig... Nem igazán tudok és akarok most ezzel foglalkozni, de azért zavar.

Szombaton mennék Fekedre a Stifolder fesztiválra, de dolgoznom kell a Babarc fesztiválon... Hja, az élet szép.

...

Ma két éve ment el mami 🧡🖤

Álom és valóság

 

kép

A héten kétszer álmodtam úgy, hogy emlékszem is rá. 

1.:

A lakótelepi lakásunkban vagyok, az északi szobában apu felemel, forog velem, a nyakába vesz, beszalad velem a gyerekszobába és a nyakából feltesz az emeletes ágyra. Majd visszamászom a nyakába, visszafut velem az északiba és nagyon boldog vagyok, mert láthatom a "titkos" dolgokat a szekrény tetején. Az álom teljesen valósághű, hallom a nevetésünket, érzem apu karjait, magamat, ahogy az ágyra huppanok. Érdekes, mert ez egy megtörtént jelenet, amíg pici voltam, ha apu otthon volt, sokat bohóckodott velem/velünk.

2.:

Hőgyészen vagyok. Mami ül a főzőfülkében a széken, amit elhoztam a kis folyosóról. Ül, néz rám olyan igazán mamisan: lágyan, kedvesen, tele szeretettel, és mosolyog.

És az 1. álomhoz kapcsolódó valóság:

Apu buszsofőr volt, sokat dolgozott, hétvégén is, különjáratokat is vállalt, így ritkán találkoztunk. Arra nagyon emlékszem, hogy amíg kicsik voltunk, és otthon volt, rengeteget énekelt nekünk. És meg kell jegyeznem, akár énekes is lehetett volna, annyira jó hangja volt. Még pici ovis voltam, amikor a tőle (és az óvodában) tanult dalokat pöszén énekeltem fel-alá járkálva az északiban (ez az északra néző szoba volt, mi csak északinak hívtuk). Hétfőn, az álom után reggel eszembe jutott az egyik. De csak ennyi: Tárjad szét a függönyt. Kedden este is a fülemben volt. Szerdán is. És minden nap. Szombatra eszembe jutott a versszak teljes szövege. Ma pedig az esélytelenek nyugalmával bepötyögtem a jutubra a címet. És láss csodát:

https://www.youtube.com/watch?v=ysadeWiN6wI

A dal 1918 (!) körüli!

Péntek, szombat

Csütörtökön már voltam dolgozni egy rövidített napon, pénteken is mentem. Egy kolléganőmnek köszönhetően újra rövidített lett a napom, reggel szólt, hogy megcsinálja helyettem a napközit. B-on volt 2 órám, aztán át Sze-be, ott egy német óra a most összevont (32 fős) első osztállyal, a másik csapat német tanítójával és két grazi, a gyakorlatukat itt töltő nagyon kedves főiskolással, az udvaron.

Kora délután otthon voltam. Ettem egy kis húslevest, ledőltem. És egy nagyot aludtam. Nem is tudtam, hogy ennyire fáradt vagyok, nagyon hálás voltam Zs-nak, hogy bevállalta helyettem a napit.

Estére M. meghívott a Trabert Hofba vacsorázni. Napközben még agyaltam azon, hogy le kellene mondani, mert egész héten diétáztam, nem tudtam, hogy fogja bírni a gyomrom a "normális" ételt, aztán úgy döntöttem: wc ott is van, útközben is meg lehet állni, ha gond lenne. De jól tettem, mert isteni volt a kaja (is) és nem volt tőle szerencsére semmi bajom.

.................

Szombaton viszonylag korán ébredtem. Reggeli.

Bolt. Pakolászás. Dél felé éhes lettem, de nem volt itthon főtt étel. Egész héten húslevest ettem csak, főtt krumplit és háztartási kekszet a hasmenés-mizéria miatt. De mit egyek? Tészta. Igen, az jó. De milyen? Krumplis! Oké, de még sosem csináltam (mindig volt egy anyum meg egy mamim, aki megfőzte...). Hát csak állj neki, milliószor láttad, hogy csinálják! Azon kívül, hogy sótlan, finom lett. :)

Napközben készült néhány étel még, mert holnap vendégeim lesznek (M. dolgozik ma is, holnap is). Unokanővéremék jönnek, nagyon örülök, mert még nem voltak nálunk.

A képen a szalvétát leszámítva minden anyutól és mamitól van. Volt egy kis pityergés, amíg elővettem ezeket, mert nagyon hiányoznak, és mert ők gyakorlott vendégfogadók voltak. De én nem ők vagyok, és hálás vagyok, hogy voltak nekem és oly sok mindent megtanítottak és elleshettem tőlük.

Kilenc éve...

 

Kilenc éve...

Milyen fiatal voltam még akkor... Anyu melírozta a hajamat Hőgyészen... Mami meg csak ámult...

Akkor éppen felszolgálóként dolgoztam.

Istenem, mintha ezer éve lett volna...

Egy éve... 🖤

Egy éve május végén utoljára foghattam mamikám 94 és fél éves, gyenge, pergamenbőrű kezét. Örülök, hogy aznap a saját fáradtságomat félre tudtam tenni és elmentem hozzá, így el tudtam búcsúzni. Már amikor megláttam, tudtam, hogy ez lesz az utolsó találkozás. Anyut akkor veszítettük el négy hónapja, gyors volt ez ennyire rövid időn belül. 

Ma egy éve volt a temetése. Érdekes, hogy mami (mint anyu is) mennyire pontosan tudta, milyen temetést szeretne. Régen, amikor mami még viccelődve beszélt a majd egyszer leendő temetéséről, szokta mondani, mi mindent tegyünk majd mellé a koporsóba. A kis kapáját, a varrógépet például :D Aztán még mielőtt demens lett, határozottan mondta, hogy katolikus temetés legyen, misével, pappal, de hamvasszuk el. És kikötötte, hogy ne legyen pörkölt a halotti toron.

Mise volt és pap.

Aztán keresztanyumnál gyűltünk össze kicsit. És nem volt pörkölt. :D

Én ettem így. A két hokedlit tolták össze, a négy unoka szokott így enni. Volt két kis szék, két sámli. (Keresztanyum édesapja volt asztalos, ő készítette.) A világ legfinomabb ételeit ettük így sokszor, sosem felejtem el a hőgyészi meggyszósz ízét.

Drága mami, minden nap hiányzol. 

🖤

Mami- ma egy éve ❤

Egy éve ma reggel kedd volt, munkanap. Fél nyolc után csörgött a telefonom, unokanővérem hívott: mami elaludt. Kimentem az udvarra, sírtam. Felhívtam a húgomat. Sírtunk.

Mami a világ egyik legjobb nagymamája volt. Szerencsés vagyok, mert 49 és fél évig a mamikám lehetett. Óvott, védett, szeretett, segített, támogatott, tanított, nevelt. Rengeteget nevettünk együtt.

Hiányzik minden, ami vele kapcsolatos. (Nem tudatos sorrendben a képek.)

A kalácsai...

Ahogy a verandán ült. Varrt, olvasott, mesélt.

Minden évben nála is megünnepeltük a születésnapomat.

Unokanővérem lakodalmában.

Tanított.

Szabott, varrt. Itt éppen lábsúlyokat nekem a tornához.

Sokszor elvittük misére.

Vagy a hőgyészi forráshoz.

Itt mutatta meg, hogy kötöttek régen kendőt, a csomót Honihknopfnak hívták. (És ez a kendője nálam van.)

A hőgyészi kälberstalli keresztnél.

A gyönki otthonban. Ahogy eszi az imádott kompótot.

 Egy régi szülinap.

Palacsintasütés.

Mindig vittem neki német nyelvű dolgokat mindenhonnan, amerre csak jártam. Mindig mindent elolvasott az első betűtől az utolsóig, aztán beszélgettünk róla.

Nem tudom elmondani, mennyire hiányzol, mami. 

Hétfő- utoljára

Drága mamikám, egy éve ezen a napon láttalak utoljára. 

Most este nyolc, B-on kezdtem ma (megint elaludtam, M. ébresztett...), majd Sz-on volt gyereknap, utána háromig felügyeltem, csak most tudok sírni (M. edzésen). Az utolsó találkozásunk minden percére emlékszem. Te határozottan úton voltál, teljesen bizonyos voltam ebben. Olyannyira, hogy kihasználtam a lehetőséget és elbúcsúztam tőled. Egyrészt örültem, hogy találkozhatsz a sok-sok szeretteddel odaát (ha ez így van), másrészt anyu is csak négy hónapja halt meg ekkor, és ezután elveszteni téged is..., számomra emberpróbáló volt.

Azóta is borzalmasan hiányzol. Te is, a hőgyészi ház, a szereteted, a gondoskodásod, a türelmed, a nevetésed, az együtt töltött idő, ahogy a hajamat szárítottad, hogy mindenhez értettél, hogy bármit kérdeztem a svábságról, te tudtad a választ, a közös éneklések, az a rengeteg tudás, amiből meríthettem, ahogy tanítottad a kalács négyes fonását, az egyszerűséged, a segítséged, a tanácsaid (...).

Pénteken meghalt a húgom párjának az édesanyja is...

Hétfő

Egy éve ilyenkor hallottam anyut a fejemben. 

Egy éve ilyenkor voltam maminál. Akkor még csak sejtettem, hogy utolsó előtti volt ez a találkozás.

Tavaly ilyenkor ezerrel garázsvásároztam anyu lakásában.

Tavaly ilyenkor jöttek unokanővéremék anyu lakásába elvinni, amit szerettek volna. És ugyanezen a napon voltak a húgomék maminál. Akkor még nem tudták, hogy utoljára. Mami ébresztehetetlen volt.

Ma roppant zsúfolt, tömény, eseménydús munkanap volt. Csak egy szösszenet: kis tanítványom 3. lett a szövegértés versenyen. 😎 (Az év végi beszámolóra összeszámolom majd, hány tanulót versenyeztettem hány versenyen. Az első szám 20 körüli.)

Olyan fáradtan értem haza, mint akin az ország összes úthengere átment. És még csak hétfő van...

Hétfőtől Nagypéntekig

 

Húsvét projekt. Az előkészületeket már hétfőn elkezdtem.

Munka után gyors kilövés, időpont B-nél. Aki nemcsak lábápoló, hanem pszichológus, coach, életmód-tanácsadó (...). Nagyon jókat beszélgettünk és rávilágított arra: már a lábfejemen is látszik a mozgásszegény életmód, az elhanyagoltság. A körmeim nem normálisan, hanem egyenesen a körömágyba nőnek, nem  beszakadva volt a körmöm, a rossz irányba növéstől fáj. Szerinte ez ortopédiai probléma és azért is van, mert nem használom a lábamat...

Kedden Sz-on megcsináltuk a tojás-nyomatot, nagyon nagy sikere volt. Szerdán B-on is sor került rá, szintén nagy sikerrel. X: "Hazavihetem az alapot meg a temperát? Mert én még szeretnék ilyet készíteni, és elmondom otthon, hogy ezt Öntől tanultam!".

Nagycsütörtök (már szabin): német nevén Gründonnerstag, avagy együnk valami zöldet.

(A grün szóhoz egyébként nincs köze, hanem a grein-greinenhez.) Az étket M. készített, hála érte!

Ebéd után punyi.

Délután mozi. Gyilkos randi. Egynek érdemes megnézni, tele van csavarral.

Nagypéntek. A legszigorúbb böjti (húsmentes) nap. (Ezt is mamakától tanultam, aki egy éve még köztünk volt...) 9-ig aludtam. Mini reggeli, aztán főzés. Zöldség krémleves, sült hal, krumplipüré, saláta.

És sütöttem M-nak muffint.

Ebéd után mini punyi.

Uzsonna. (Édes fonott kalács vajjal, házi szeder lekvárral, tejeskávé.)

Befejeztem délután a balkonládákat.

Anyu orgonája virágzik, illatozik, bokrosodik, csoda szép (ha levirágzott, felét átültetem a húgomnak). Mellette már 3 rózsám van, azok is szépen cseperednek. (Nőnapi ajándékok a b-i önkormányzattól.)

Folyik a küzdelem a "kiütéseimmel". A szteroidos kenőcs ideig-óráig működött. A full természetes krém is. A szódabikarbónás lemosás is. Most eg méhpempős természetes krémmel próbálkozom. (Már van időpontom szemészetre és bőrgyógyászhoz is, nem tudom, mennyire bírom május közepéig...)

Hétfőn és kedden a 25-27 fok kikészített. Erre még néhány hőhullám... Ájulásig melegem volt, szétizzadtam magam. Jesszus, mi lesz nyáron??

M. január 20-án a táppénzes papírjáért ment, amikor elcsúszott (akkor esett az ónos eső) és eltörte a bokáját. Azóta ma kezdett dolgozni. Én nagyon szeretek egyedül lenni, imádom a csöndet, de ma úgy nem igazán tudtam hova tenni, hogy egyedül vagyok itthon délutántól. Érdekes.

Itt a húsvét, a Nagyhét, és megint csak a hőgyészi Nagy Asztal jár a fejemben, hogy tavaly volt az első húsvét anyu nélkül, hogy tavaly ilyenkor mami még élt... Nagyon szoros kapcsolatban éltem anyuval és mamival, konkrétan az életem nagyon meghatározó elemei voltak, azzal, hogy elmentek, két nagy rész is kitépődött az életemből, és ezt nem könnyű elfogadni. A suliban tanítom az anyák napi német dalt, nagyon nehéz. A szövegében van, hogy "was wär ich ohne dich" (mi lennék nélküled), amit úgy szoktam magamban énekelni, hogy "was bin ich ohne dich" (mi vagyok nélküled)... Hát erre keresem a választ egy éve, 3 hónapja és 12 napja.