Egy éve... 🖤

Egy éve május végén utoljára foghattam mamikám 94 és fél éves, gyenge, pergamenbőrű kezét. Örülök, hogy aznap a saját fáradtságomat félre tudtam tenni és elmentem hozzá, így el tudtam búcsúzni. Már amikor megláttam, tudtam, hogy ez lesz az utolsó találkozás. Anyut akkor veszítettük el négy hónapja, gyors volt ez ennyire rövid időn belül. 

Ma egy éve volt a temetése. Érdekes, hogy mami (mint anyu is) mennyire pontosan tudta, milyen temetést szeretne. Régen, amikor mami még viccelődve beszélt a majd egyszer leendő temetéséről, szokta mondani, mi mindent tegyünk majd mellé a koporsóba. A kis kapáját, a varrógépet például :D Aztán még mielőtt demens lett, határozottan mondta, hogy katolikus temetés legyen, misével, pappal, de hamvasszuk el. És kikötötte, hogy ne legyen pörkölt a halotti toron.

Mise volt és pap.

Aztán keresztanyumnál gyűltünk össze kicsit. És nem volt pörkölt. :D

Én ettem így. A két hokedlit tolták össze, a négy unoka szokott így enni. Volt két kis szék, két sámli. (Keresztanyum édesapja volt asztalos, ő készítette.) A világ legfinomabb ételeit ettük így sokszor, sosem felejtem el a hőgyészi meggyszósz ízét.

Drága mami, minden nap hiányzol. 

🖤

Hétfő- utoljára

Drága mamikám, egy éve ezen a napon láttalak utoljára. 

Most este nyolc, B-on kezdtem ma (megint elaludtam, M. ébresztett...), majd Sz-on volt gyereknap, utána háromig felügyeltem, csak most tudok sírni (M. edzésen). Az utolsó találkozásunk minden percére emlékszem. Te határozottan úton voltál, teljesen bizonyos voltam ebben. Olyannyira, hogy kihasználtam a lehetőséget és elbúcsúztam tőled. Egyrészt örültem, hogy találkozhatsz a sok-sok szeretteddel odaát (ha ez így van), másrészt anyu is csak négy hónapja halt meg ekkor, és ezután elveszteni téged is..., számomra emberpróbáló volt.

Azóta is borzalmasan hiányzol. Te is, a hőgyészi ház, a szereteted, a gondoskodásod, a türelmed, a nevetésed, az együtt töltött idő, ahogy a hajamat szárítottad, hogy mindenhez értettél, hogy bármit kérdeztem a svábságról, te tudtad a választ, a közös éneklések, az a rengeteg tudás, amiből meríthettem, ahogy tanítottad a kalács négyes fonását, az egyszerűséged, a segítséged, a tanácsaid (...).

Pénteken meghalt a húgom párjának az édesanyja is...