Csütörtök

Én már hulla fáradt vagyok. A gyerekek is kezdenek rendesen nyűgösek lenni. Idén kapkodás nélkül sikerült befejeznem az ezévre rendelt "szent" tananyagot, a héten megírtuk az év végit (ahol volt), még hétfőn szeretne valaki javítót írni, aztán viszem a játékokat (ha nem lesz hőség, kintre is). Az összevont 1.-2.-ban a nagyokkal javítottunk, addig a kicsiknek vittem mindenféle "átrajzolós" lapot, lehet vele kreatívkodni.

Sokféleképpen láttam már dolgozaton nevet felírva, így még nem. :)

Napról napra nehezebben indulok el reggel dolgozni. De győzködöm magam, hogy figyeljek a jó dolgokra, az apró szépségekre. Tegnap reggel is ezt mantráztam itthon, aztán az induláskor is a kocsiban. Ahogy a körforgalomhoz értem, utolértem egy kis "pözsót". Mi volt a rendszáma? NEM...

Amikor hazaérek, le kell dőljek, mert nem tudom nyitva tartani a szemeimet (és az alap fáradtságra ez a hőség még tesz néhány lapáttal...). Tegnap fél 5-ig aludtam. Ma 4 után értem haza, ettem, aztán szunya... fél 7-ig.

Vasárnap álltam utoljára mérlegen, túllépte a lélektani határt, és érzem is magamon, a ruhákon is. Sokan mondják, hogy nem tudják, miért monom, hogy híztam, mert hogy nem látszik. Pedig már a 40-es nadrág is csisszes, az M-es póló nagyon feszül rajtam, az L-esből is van necces, az XL-es felső már oké. És ma felhúztam és mutattam M-nak a 2 évvel ezelőtti rövidnacimat: bizony csak a combomon jön fel egy darabig... Nem igazán tudok és akarok most ezzel foglalkozni, de azért zavar.

Szombaton mennék Fekedre a Stifolder fesztiválra, de dolgoznom kell a Babarc fesztiválon... Hja, az élet szép.

...

Ma két éve ment el mami 🧡🖤

Mami- ma egy éve ❤

Egy éve ma reggel kedd volt, munkanap. Fél nyolc után csörgött a telefonom, unokanővérem hívott: mami elaludt. Kimentem az udvarra, sírtam. Felhívtam a húgomat. Sírtunk.

Mami a világ egyik legjobb nagymamája volt. Szerencsés vagyok, mert 49 és fél évig a mamikám lehetett. Óvott, védett, szeretett, segített, támogatott, tanított, nevelt. Rengeteget nevettünk együtt.

Hiányzik minden, ami vele kapcsolatos. (Nem tudatos sorrendben a képek.)

A kalácsai...

Ahogy a verandán ült. Varrt, olvasott, mesélt.

Minden évben nála is megünnepeltük a születésnapomat.

Unokanővérem lakodalmában.

Tanított.

Szabott, varrt. Itt éppen lábsúlyokat nekem a tornához.

Sokszor elvittük misére.

Vagy a hőgyészi forráshoz.

Itt mutatta meg, hogy kötöttek régen kendőt, a csomót Honihknopfnak hívták. (És ez a kendője nálam van.)

A hőgyészi kälberstalli keresztnél.

A gyönki otthonban. Ahogy eszi az imádott kompótot.

 Egy régi szülinap.

Palacsintasütés.

Mindig vittem neki német nyelvű dolgokat mindenhonnan, amerre csak jártam. Mindig mindent elolvasott az első betűtől az utolsóig, aztán beszélgettünk róla.

Nem tudom elmondani, mennyire hiányzol, mami. 

Mami 🖤

Két perccel az első óra előtt csörög a telefon. Unokanővérem.

- Szia!

- Szia! Mami?

- Igen, most hívtak Gyönkről, ma reggel elaludt.

Nincs kecmec, sírok, majd letörlöm a könnyeimet:menni kell órára. A nap hosszú, a babarci munka után menni kell Szajkra, este 6-ig megbeszélés...

Sírás csak nagy nehezen, otthon.

Ma hajnali 5-kor mami szépen csendben elaludt. Tudtam én, láttam rajta vasárnap, amikor meglátogattam. Éreztem, hogy akkor látom utoljára. Nagyon örülök, hogy el tudtam búcsúzni tőle.

Egyetlen dolog vigasztal: hogy együtt lehet a szeretteivel, hogy végre találkozhat anyuval.

Ezt a gyertyát még Dél-Tiolból hoztam maminak, amikor ott dolgoztam. Anyu aztán Hőgyészről elhozta Mohácsra, amikor ide költözött. Anyu halála után én hoztam haza. És ma meggyújtottam. Mamiért. Többé végképp nem őrizgetek semmi szépséget, hanem használom.

Mamikám, legyen könnyű utad. Nagyon szeretlek.