A húgom nálam nyaral: vasárnap, hétfő, kedd

A húgom megérkezett. M-val, köszönöm, hogy elhozta (még ha enyhén szólva kalandos is volt: motoros baleset plusz egy nó, aki leszált hányni, aztán elfutott...). Tozzi leszállt a buszról és konstatáltuk: egymáshoz öltöztünk tök spontán.

Előfordult ez már 2015-ben is, szintén Mohácson. :)

(Megjegyzés: alig másfél év van köztünk, sokszor 200 km-ről (Bp.-Mohács) tudjuk, érezzük, ha a másik nincs jól, és habár nagyon különbözőek vagyunk sok mindenben, nagyon szoros a kapcsolatunk.)

Hétfőn megkérdeztem: szeretne-e strandolni Bizovacon, egyértelmű volt a válasz. (Azt tudni kell, hogy ahol a húgom jelen van, mindig történik valami.)

Leértünk Bizovacke toplice-be, fújt a szél, erősen felhős volt az ég. Hideg nem volt, 34 fok. Jött velünk Kungfu is, a család világutazója. (Újabb megjegyzés: az összes fotó a húgomé, én ugyanis -legújabb szokásomhoz híven valahol, most éppen otthon, - töltőn felejtettem a telefonomat.)

A "valovi", a hullám a nagy medencében ma különösen sokáig tartott.

Nem voltak sokan, így bőven volt választási lehetőség, hol foglaljunk helyet az ingyenes nagozóágyakon.

Minden medencét kipróbáltunk, pihentünk, hallgattuk a zenét, bohóckodtunk, nevettünk. Aztán még a nap is kisütött 5 óra után, tudtunk egy kellemeset napozni úgy, hogy közben nem folyt rólunk a víz (ekkor már "csak" 32 fok volt).

Amikor az embernek 6 hét (kiadott, nem választható, de ez idő alatt is folyamatosan időpontokkal, fizikoterápiával, orvosi kontrollokkal teli) szabadság után/közben megadatik néhány óra, amikor "csak úgy ellehet" a forróságban vízparton, nyugodt környezetben, az megfizethetetlen.

Fél 7-kor öltöztünk át hazautazósba, aztán spontán foto"casting" kerekedett. :) Készültek olyan képek, amiken hosszan hahotáztunk. És egész aranyosak is:

Szinte naplementében indultunk haza. Én vezettem, a húgom fotózott.

Közben mindenféléről csacsogtunk.

És készült ez a fotó:

Anyu fotózott egy ilyesmit sok-sok éve, amikor Bécs felett jártunk tárgyaláson.

És érdekes: a húgom tegnapi fotója és anyué 10 évvel ezelőttről:

 

MA (kedden) elment a délelőtt mindenféle beszélgetéssel, praktikumokkal, "tanácsadással". Ebédre ma is tökfőzelék volt (én készítettem) pörkölttel, mindenki jóllakott. :) Délután aztán a kishúgom hazautazott Bp-re. Szerencsésen haza is ért.

Habár messze lakunk egymástól, még az idénre tervben van legalább egy találkoó. :)

"Nagy asztal"

Ma Budapesten, a húgoméknál. Húgom 50, a kislánya 20 éves januárban.

Ezt a vázát Piritől kaptam az 50. Születésnapomra. Arra gondoltam, lehetne egy "vándor-vázát" kreálni belőle. Én ma továbbadtam a húgomnak, tőle el lehetne vinni ajándékba valaki másnak (bárkinek) az 50. nagy napra. Olyan szép, olyan csajos, másnak is örömet szerezhetne. (Pirivel megbeszéltem, beleegyezett.)

"Nagy asztal": heten ültük körbe egy vendéglőben (gyalog 2 percre a húgoméktól). M., húgom, párja,  lányzója, fia, fia -gyönyörű- barátnője, én. Ők a legszűkebb családom, nekem nagy boldogság volt együtt lenni velük. Nem volt nagy ajándékozás, mert nem az a lényeg, de azért volt egy kis meglepetés. Tegnap éjjel jutott eszembe, hogy dupla kerek szülinap, azért egy torta vagy valami jelképes tortaszelet gyertyával milyen jó lenne. Írtam húgom fiának, meg tudja-e oldani. És megoldotta. Így nagy meglepetés volt, hogy én is csak fél órával a találkozó előtt tudtam meg, hogy elintézte R-val, sőt előbb mentek az étterembe, hátravitették, és csak az ebéd után hozattuk be, a két ünnepelt nagyon meglepődött és örült. :)

Húgomék decemberben költöztek másik lakásba, ami egyszerűen hihetetlenül barátságos, szép, egyedi, otthonos (...). Van még alakítani való, apróbb szerelések, ma sikerült összehozni a konyhai "okos világítás" távkapcsolóval irányítását és az egyik konnektort is működésre bírtuk. :) P. cicája, Kesuka tüncibogár, jó volt kicsit cicát simogatni is.

Sokat vezettem, hazafelé már kegyetlenül fáradt voltam (és az eső is rázendített, sötét is volt). (Sötétben egyre félelmetesebben nem tudok tájékozódni, nem viccelek: lassan nem merek már sötétben vezetni.) A kocsimhoz van egy app a telefonon, ezen rengeteg adatot látok. Kiszámoltam: ma a Mohács-Bp-Mohács utat 4.8 literes fogyasztással abszolváltuk, ebben volt város, főút, autópálya, 110-130 is. (Nagyon nem utolsó szempont volt az autóválasztásnál a fogyasztás.)

(Volt sok "sztori", egy pl. a kávés csészével, egy másik az orgonával, ehhez képeket szeretnék még keresni és feltenni a blogba később.)

Köszönöm mindenkinek a mai napot! 💗🎁

 

Új szem, új autó

Véletlenül alakult így, hogy ma a húgommal is és velem is fontos esemény történt. Ő is régóta tervezte a szemműtétet, TB-alapon megy, így sokára kapott időpontot, amit aztán elhalasztottak, így a mai napon került rá sor. Én egy-másfél éve viszem az autócsere-projektet. A kezdetén még a (hét év alatt összespórolt) kis "vagyonkámból" terveztem egy 8-10 éves autót beszerezni, de közbejött anyu halála. Ez autóvásárlásban úgy mutatkozik meg, hogy ha eladjuk anyu lakását, lesz akkora tőkém, amiből egy új autóba is beruházhatok. (Most nem megyek bele abba, mennyibe kerül még a legolcsóbb új gépjármű is, sokat, nagyon sokat kerestünk többen is olyat, ami megfelelő.) Nem részletezem: ma mehettem az új kocsiért. Miután átvettem, bejárattam, gyakorlatoztam vele kicsit. Amikor hazaértem, csörgött a telefonom, a húgom volt: felébredt a műtét után.

kép forrása

Drága Anyukám!

Ha fizikai valódban léteznél 70 évesen és 8 hónaposan, megmutatnám az új autót neked. Megnéznéd, beülnél, mennénk egy kört. Kiszállnál. Odajönnél hozzám fülig érő szájjal, a fejemet a két tenyered közé szorítanád, adnál két hatalmas, cuppanós puszit és még mindig óriási mosollyal azt mondanád: Gratulálok! Gyönyörű! Majd visszaülnénk, végigkérdeznéd az összes gombot, kijelzőt, és olyan anyusan kibuggyanna belőled: Úr Isten! De hát ennyi? Ezek meg minek?!

M. vitt el kocsival az autóért, aztán én elvittem a kicsikét bejáratni. Amikor hazaértem, akkor telefonált a kislányod, hogy felébredt a műtét után.

Örülnöm kellene az új verdának, úgy igazán, hiszen nem gyakori a szűk rokonságban egy új autó, de csak az eszemmel tudom, mennyire szuper ez, szívből még nem megy az öröm. Sőt a halálod óta ez is egy első-új dolog, nehéz ez még.

kép forrása

Ahogy a húgomnak is nagyon nehéz. Hiszen amikor tervezte ezt a szemműtétet, még velünk voltál, a műtét utáni lábadozásról azt mondtad neki: Majd megoldjuk. L. lesz vele csütörtökig, ha utána kellek, megyek én.

Mami is nagyon örülne, hogy T. végre túl van a műtéten, imádkozna érte sok-sok rózsafüzért. És a kocsimnak is örülne. Ideális esetben begurulnék a hőgyészi udvarba. Mami már az ajtóban várna. Meglátná, összecsapná a két tenyerét, úgy összeszorítva a szája elé emelné, majd azt mondaná: Timcsikém, ez gyönyörű! Tényleg a tiéd?

De az én szemszögemből a mostani nem ideális eset, hiszen nem fizikai formában léteztek már. De tutira tudjátok/látjátok/érzékelitek az idelenti történéseket, és csilingelve kacagtok, vagy összesuhintjátok a hófehér szárnyaitokat.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!

(Müller Péter)

Ha eladtuk a lakásodat, anyu és ha lemegy mami hagyatékija, akkor szerintem kicsit azt is elgyászolom, aztán "könnyebb lesz" tudatosabban az életre koncentrálnom. Persze fogalmam sincs, mi lesz, még mindig nem látok a jövőbe. :)