Vasárnap

Temető körút: Mohács, Nagyszokoly, Tamási, Hőgyész.

Hőgyészen keresztanyumnál. Megint isteni ebéddel várt.

A kertje álomszép.

Mondtak mára zivatarokat, amikor rendesen bebeorult az ég, indultunk is haza. A képen véletlenül lekaptam egy bogarat 😁

Nagyon rossz, hogy ennyire ritkán jutunk el a temetőkbe. Tamásiban gyomirtózni is kellett (most minden sírnál voltunk, még R-nál is (volt osztálytársam)). És ez is egy rohanás, mert milyen már, hogy meggyújtom a gyertyát, de rohanni kell tovább, annyi idő sincs, hogy megvárjam, amíg leég a gyertya... És olyan sok ismerősöm lakik Tamásiban, de nincs idő egy talira... Az nagyon jó, hogy még van keresztanyum Hőgyészen. Ő az egyedüli összekötő kapocs a "múltammal", Hőgyésszel, mamiékkal. Olyan nagy boldogság, hogy ő mindig tárt karokkal vár, hogy főz ránk, hozhatok tőle virágot, dolgokat a kertből, beszélgethetünk. 

A vihar elől "futva" jöttünk haza. Szekszárdig esett, aztán Baranyában hétágra sütött a nap. Egészen kora estig, akkor idért a zivatar. Most is szakad az eső, de lehűlt, és a természetnek nagyon kell a csapadék, roppant száraz minden. 

És ahogy esik..., esőben aludni nagyon szeretek és legtöbbször nagyon jól tudok. Mennyire jó volna, ha holnap nem kellene órára kelni, hanem lehetne nyugodtan pihenni tovább!

Istenmezeje/1.

 Péntek. Reggel munkába. Aztán haza. És indulás az északi határ mellé.

A nap folyamán letoltam 400 km-t. Stau az M0-n, aztán az M3-on durván. Sorra ittam ki az odakészített itókáimat és dobáltam hátra a flakonokat. A mosdó csak az M3-on lett izgi az araszolgatás-álldogálás miatt, de azért megoldottam. Hulla fáradtan és sajgó hátsóval kanyarodtam be a szállásra, de nagyon jó volt találkozni a barátokkal és új embereket megismerni.

Beszélgetés, vacsora a közeli vendéglőben.

Még egy kis beszélgetés, rengeteg nevetés, aztán én nyitottam az alvók sorát.

Hosszú hétvége/4.

Nem adja vissza a kép: mesés reggeli napsütésben csodás őszi színek tündököltek.

Nagyon hideg volt, az északi part teljes párába burkolózott.

Elkezdtek sorakozni a teendők a fejemben: utolsó itteni nap, pakolni kell, jövő héten mennyi orvosi időpont, mennyi tennivaló..., aztán a már szokásos "most most van", "most itt állok a teraszon", "most nézem a gyönyörű Balatont"- gondolatokkal visszarántottam magam az adott pillanatba.

Reggeli.

A szobában volt egy nagy szőnyeg, tökéletes a gyógytornához.

Reggeli előtt levittük a cuccost a kocsiba, így kajci után indulhattunk. Hazafelé Nagyszokoly.

És temető Tamásiban is, Hőgyészen is. Öt hónapja nem jártam erre...

Mentünk keresztanyumhoz is, megint mennyei ebéddel várt minket.

Három óra után indultunk haza, mivel én nagyon nem tudok sötétben vezetni, hogy hazaérjünk még szürkület előtt. Szekszárd után az autópályán eleredt az eső is, sötét még nem volt, visszavettem kicsit a tempomatból, így időben, világosban értünk haza. 

A jövő hét -annak ellenére, hogy M. táppénzen van, én meg szabadságon az őszi szünet miatt, tényleg húzós lesz, kapásból hétfőn 2 orvosi időpont, meg a többi tennivaló, úgyhogy össze kell kapnom magam, hogy pihenni is tudjak a következő sulikezdésig.

 

Hétvége

Tavaly január 6-án voltam utoljára Budapesten a húgoméknál (onnan tudom, hogy most visszakerestem a blogon). Pontosan egy évvel anyu halála előtt. (Ahogy ez most tudatosult bennem, elsírtam magam. Utoljára nyolc napja sírtam -na jó, bömböltem egész éjjel-, hát nem is olyan rossz... A bejegyzés végén még lesz erről szó.) Egy év alatt sok mindent változtatott a lakáson (klassz lett) a húgom, lassan két hete új családtagjuk van, Kesuka, egy tíz éves, menhelyről örökbefogadott tünemény, ennivaló, csupabarátság, hízelgős, gyönyörű csodacica, húgom párja, L. is ott volt, aztán megérkezett M. is, a húgom kis-nagyfia, szóval együtt volt mindenki (majdnem, M. dolgozott).

(A képen a húgom erkélyén egy nekem nagyon tetsző kompozíció.)

Nem elég, hogy sikerült mindenkit odavarázsolni, a húgom -a közelgő szülinapom miatt- full meglepetésként asztalt foglalt egy nagyon közeli helyen (ahol egyébként tavaly vízkeresztkor anyuval is ettünk).

Az én picikéim (a húgom gyerekei) rettenetesen megnőttek, jogilag is felnőttek. Utoljára júniusban, mami temetésén láttam őket. Előtte anyuén. Most végre nem temetésen találkoztunk.

Mintha tegnap lett volna, amikor még kis minimanók voltak...

Issteni rántott gombát ettem.

És ha nem lett volna elég meglepi, egyszer csak megszólalt a Boldog születésnapot Halász Judittól és jött a felszolgáló hölgy egy tortával.

Ajándékot is kaptam: egy fotóalbumot csodásabbnál csodásabb régi családi fotókkal és egy speckó bögrét.

Ugyanis kábé 40 éve (!!!) vágyom Norvégiába. Ha csak egy napra is. Hozzá még "bélés" is volt...

Nagyon (nagyon!) jó volt együtt lenni! És itt is köszönök mindenkinek mindent!!!

(A hajnali 4.40-es busszal mentem fel M-val -ő volt a sofőr-, és az esti 17.05-össel jöttem haza.)

.....

Ma (vasárnap) a tegnapi rengeteg ülés (húgoméknál, étteremben, buszon hat óra) után kénytelen voltam mozogni. Egész délelőtt 50-10-ben tevékenykedtem (50 perc munka, 10 perc pihenés), sütöttem, pakoltam, teraszt rendeztem... M. hívott, hogy foglalt délutánra mozijegyet. Magának az Alienre, nekem a Grura. (Én képtelen vagyok Alient nézni a rózsaszín vattacukor lelkemmel.)

A Gru 4 nekem nagyon tetszett, jókat nevettem. (Semmi para, minimális feszültség, sok nevetés, kell ez.)

(Azt hiszem, hogy) a héten kezdtem el olvasni a gyászfeldolgozós könyvet. Mert a Mitsek eladása után valahogy összegződött a sok fél év alatti- veszteség, és már hánytam. Többen kérdeztétek, melyik ez a könyv, befotóztam:

Amit eddig megtudtam: SENKI nem tudhatja, hogy érzem magam, mert ahogy minden ember, úgy minden gyász is egyedi. NORMÁLIS, ha memóriazavaraim vannak, ha eltévedek, ha képtelen vagyok sok mindenre. LEHETNEK alvászavaraim, NORMÁLIS, ha az ember ilyenkor máshogy eszik. NEM BAJ, ha sírok. NORMÁLIS, ha hullámzóan vagyok, még ha ez olykor szélsőséges is. Nekem ezek megnyugtató dolgok.

Sajnos annyira fáradt még mindig a szemem a fél éves sok sírástól, hogy pl. a monitort, telefont sem tudom sokáig nézni, és az olvasás sem leányálom. Nagy nehezen eljutottam a könyv 93. oldaláig, ahol azt írja: olvassam újra az első hat fejezetet. Írtam a barátnőmnek (J-nak, akinél csütörtökön voltam, és aki szintén végigcsinálta a könyvet), hogy most tényleg? Azt írta: igen. Úgyhogy ma elkezdtem elölről.

(Három nap szabim maradt. Van még dolog. Az eddigi sulikezdésekbe sem gondoltam bele szívesen évek óta, a mostaniba pedig már egyszerűen nem is vagyok hajlandó... Most még most van...)

Hazaút- kalandosan

 Ember tervez...

Hazafelé tartottunk. A mi tervünk az volt, hogy elmegyünk a tamási temetőbe, aztán keresztanyumhoz Hőgyészre, majd Gyönkre mamihoz, onnan haza. Dombóváron aztán:

Defekt.

Első akadály: vasárnap dél van, ilyenkor semmi nincs nyitva.

Második akadály: a hétvégén is hívható mobil gumiszervizben pont ma nem dolgoznak családi esemény miatt.

Harmadik akadály: mi magunk vagyunk, jön a Tour de Hongrie, éppen ezen az úton. Két rendőrautó megy el mellettünk, a harmadik megáll. Segítséget annyiban ad, hogy "takarítsuk el a gépjárművet az útból", nekik le kell zárniuk ezt az útszakaszt. Kegyesen kísérnek minket, "nehogy baj legyen". Nincs messze a következő mellékutca, de hát ilyen állapotban odáig is "kellemetlen" elgurítani szegény autót...

Közben hívok minden lehetséges segítséget, de sajnos nincs megoldás. Jó, akkor jöjjön a trailer. Hívom, a srác kérdezi, mi a gond, milyen autó, évjárat, gumiméret. Mondom. Oké, azonnal jön. Hamar meg is érkezett, személyautóval. Lekapta a kereket, elvitte, majd nemsokára visszajött a felgumizott kerékkel. Visszatette, és megúsztuk 12ezerből.

Na de jön a bicikliverseny, perceken belül lezárják a teljes utat két órás időtartamra. Kocsiba be, megfordulunk, már útközben gyors útvonalterv keresés, de szerencsére anélkül is tudom, hol kell először elkanyarodni. A szerelőnket utolértük, még dudált és intett, amikor jobbra kanyarodott, mi mentünk balra. Az út mentén végig haptákban rendőrök, polgárőrök. Megnéztem a neten, hol tart a verseny, Tamásinál. Oké, akkor megússzuk lezárás nélkül. Pécsett álltunk meg egy kúton guminyomást nézni, de minden rendben volt. Ittunk egy kávét, aztán jött a pályán az utolsó etap Mohácsig. De szerencsésen hazaértünk.

Felcuccoltunk a harmadikra, aztán a tárolóból bepakoltuk a másik gumikészletet a kocsimba, M. holnap elviszi átgumiztatni, én az ő kocsijával megyek dolgozni.

Bakancslista-pipálós hétvége/2.

 

Összevissza tette fel a képeket, lentről az hetediknél kezdődik a bejegyzés. (Három nyíllal jelöltem a kezdést.)

A bambusz-átjáró. Sokat kerestük, aztán meg is találtuk. (Térképet is kap a belépővel a látogató.)

 (Innen menj, kérlek, alulról a 6. képhez.)

Minden tehénnek saját -indiai- neve van, fényképük a bejáratnál található egy tablón.

A tehenészet. 

Az egész völgy (látogatható része) szabadon bejárható, be lehet menni, szabad kérdezni, szívesen válaszolnak.

Ebédre menü, indiai, vegetáriánus. Az ital: rózsavizes üdítő. Ami igazán üdítő, frissítő volt! Minden mennyei.

Az udvaron -most éppen víz nélkül- medence. Minden színes, életteli.

Mindenki cipő nélkül.

A templom.

Óvodaudvar. Hatalmas zöld terület fákkal, kis homokozóval, hintával, trambulinnal. Az udvarára a kicsik bármikor bemehetnek játszani, nem zárt a kapu.

Az óvoda. Nyolc ovis van.

Vezetőnk. És hogy milyen kicsi a világ: egy mohácsi csoporthoz kapcsolódhattunk.

Az iskola.

A völgy 300 hektáron terül el, ennek csak egy része látogatható, de az is nagy, érdemes nagyon kényelmes lábbelit húzni. 

Lehet Krisna-völgy kártyát igényelni és regisztrálni, sok helyen kap az ember kedvezményt, például már a belépő árából is. (Itt pedagógus kedvezmény is van.)

A belépőhöz ajándék keksz és a lenti ajándékbolt nyitása után meggyes piskóta is járt ajándékba.

Ez egy hely a temetési szertartáshoz. Később láttam egy szertartást is, nagyon szép, egyszerű, nagyon emberközeli.

Ami itt van, az csoda. Csönd, nyugalom, szépség. Harmónia a természettel.

➡ ➡ ➡ Szóval Krisna-völgy, Somogyvámos. Kb 30 éve készülök ide. Jobb későn mint soha 😁 (Felfelé érdemes a képekkel haladni.)

Mivel a Krisna-völgytől kb. 20 km Fonyód, M. hirtelen ötletével átugrottunk a Balcsira. (Innen már sorban vannak a képek.)

Ahhoz képest, gogy május -majdnem- közepe van, rengeteg ember volt a parton, a kávézók, éttermek nagy része nyitva, a hajók járnak. Kávéztunk egyet a kis séta után.

Majd vissza a szállásra, vacsora.

Köles, feta sajtos sült sütőtök, saláta, epres chia puding.

Szebbnél szebb rózsák mindenütt.

Minden szép, szabad, nyugodt, életteli.

Ez itt egy más világ. Egy természettel, embertársakkal, állatokkal, növényekkel együtt élni, együtt lélegezni tudó közösség. Rengeteg dolog nagyon szimpatikus. De azt hiszem, ehhez az életformához fel kell nőni, óriásit kell fejlődni.

Köszönöm M.-nak, hogy elhozott ide egy egész hétvégére.

(És holnap még van itt egy reggelink a hazaút előtt. 😁)