...

"Ott vagy otthon, ahol hazavárnak. Ahol a csendnek értelme van, az illatnak íze, a szívnek néma aggodalma. Ott vagy otthon, ahol önmagadhoz térsz haza, ahol nincs elvárás, helyette szeretet van. Azért, mert vagy."

 Todorovits Rea 

Vasárnap-anyu és mami

Tegnap kipakoltuk anyu lakását úgy 90%-ban. Órákig folyamatos lépcsőzés, fuvar, cipekedés. Ma jöttek a bútorok nagy részéért. Amíg vártam őket, lehordtam a szemét nagy részét, pakoltam, hogy oda lehessen férni a bútorokhoz. 

Aztán hazajöttem, átöltöztem, és indultam mamihoz. A héten többször telefonáltunk, mert mami tényleg nincs jól. Múlt szombaton voltunk nála M-val, akkor még kiültették, tudtunk is pár szót beszélgetni, megette a befőttet is, amit vittem. Szörnyen gyenge volt és nagyon a saját kis világában, de még "itt" volt. Másnap a húgomék jártak nála, akkor már csak feküdt, szinte ébreszthetetlen volt.

Ma is feküdtél, mami, ugyanúgy, mint anyu a vége felé. Ugyanúgy erőtlenül gyürködted a paplanodat. Ugyanúgy tátva volt a szád, ugyanúgy hallani, ahogy a légzéseddel kompenzálod a lanyhuló szívműködésedet. Ugyanúgy szinte ébreszthetetlen voltál, mint anyu. A bőröd olyan száraz, mint anyué volt. Enni valamennyit eszel, de szinte semmit nem iszol. Ugyanúgy fecskendő volt az éjjeli szekrényeden, mint anyunak a kis asztalán. Meg sem moccansz. Nem kommunikálsz. Mintha anyut láttam volna: az orrod megnyúlt, a szemeid opálosan a távolba révednek. Annyira sem vagy itt, mint azelőtt. Viszont nálad is érzem, sőt tudom, hogy valamilyen szinten felfogod a valóságot. Amikor simiztem a kezedet és abbahagytam, erőtlenül utána nyúltál, megfogtad, és amennyire csak erődből telt, szorítottad a kezemet. Tapasztalataimból ítélve van rá esély, hogy ma láttalak utoljára. Így elbúcsúztam tőled. Ugyanúgy, mint pár hónapja anyutól. Folytak a könnyeim, de nem bántam. Megköszöntem, hogy ennyire jó nagymamám vagy, a sok szeretetet, törődést, gondoskodást, hogy mindig számíthattam rád. A tanácsaidat. Kértem, hogy bocsáss meg mindenért és én is megbocsájtottam neked (ha esetleg kellett volna bármiért, mert én nem emlékszem rá). Neked is, ahogy anyunak 4 hónapja, elmondtam, hogy legyen minden úgy, ahogy szeretnéd. Ha maradnál, legyen, de ha mennél, legyél bátor, mi jól vagyunk és jól leszünk.

Órákig "beszélgettünk". Sírva jöttem el tőled, nem is tudtam egyből hazaindulni.

Irtó (fizikailag is és lelkileg is) kemény hétvége volt. Ezután holnap munkakezdés? Hát gatyafelkötős lesz...

 

Maminál

Két hete voltam maminál. Múlt héten Somogyvámos után is hozzá tartottunk, amikor Dombóváron defektet kaptunk. 

Nagyon sovány. Nagyon erőtlen. Nagyon gyenge. Alig lát, szinte nem hall.

Nem volt éhes, de bepuszilta a jó nagy adag barackbefőttet most is. Azt mondta, nagyon régen evett ilyen finomat. Ezt is ő tette el anno anyuval még Hőgyészen.

Neki már nincs jövő, régóta nincs jelen, a múltból is inkább a nagyon régi dolgok egy kis foszlányának a szövedéke él a fejében.

Nem tudta, hogy én én vagyok, csak érezni lehetett, hogy tudja: valaki, akit jól ismer.

P. mami ágyán anyu egyik plédje, amit adományként hoztam az otthonba. Jó volt látni, hogy használják. És így kicsit anyu is ott van mamival.

Anyut egyébként nem kérdezte, de amikor odaértünk és adtam neki puszit, egyből fordította a fejét a másik oldalra, ugyanúgy, mint amikor még anyuval jártunk hozzá.

Menni készül. Azt mondta, nem tudja, miért van még itt. "Tegnap voltam 100 éves, de nem mondtam senkinek." "Lehet, hogy megmaradok magnak." 

Vasárnap

Valahogy így telnek a napjaim: 

Az idő száguld, a feladatok, megoldandók a munkahelyen is, otthon is csak nőnek, növekednek, sűrűsödnek. Ha egy valamit elintézek, jön kettő másik.

Roppant fáradt vagyok mindig (mindig, mindig...).

Amióta anyu meghalt, Sok minden megváltozott. Szerintem bennem is. Például képes vagyok magam "kívülről" látni. Látom, mit hoztam a szüleimtől, a családból, és mi az, amit nem kell továbbvinnem. De találtam olyat is, amit szeretnék "folytatni". Látom, mi fontos. És egyre inkább kezdem tudni kiválogatni, mi az, ami NEKEM fontos. És hogy ezzel egyedül nekem van dolgom. Hogy ki mit mond, gondol róla, az már nem az én saram. (...)

Az alvásidőm hossza javul. Sajnos korán csörög a vekker, még hétvégén is, de hát dolog van. Újra konstatáltam, hogy stresszevő vagyok, ezt tudatosan le kell győznöm nagyon gyorsan. (...)

Irtó rossz a memóriám. Ha valamit fel is írok, rendszerint egy része elmarad...

Ma reggel kimentem a teraszra, gondolatban összeszedtem 3 dolgot, amit, ha bemegyek, megcsinálok. Hja, gondolod? Otthon maradt mami partedlije, a nővéreknek az ajándék (mindig viszek, nem érdekel, ki mit gondol), és még valami, amire most sem emlékszem 🙈 Végül is tankoltam indulás előtt és ez volt a legfontosabb.

Éhes nem voltam reggel, de szomjas igen. Odafelé majdnem egy liter vizet megittam. Örömteli, hogy jól dolgozik a vesém, de csak odafelé kétszer (háromszor?) álltam meg vizeletüríteni. (Mondjuk tök pozitív, hogy autóval mehetek és -majdnem- akkor állok meg, amikor csak jónak látom.)

A szedresi lehajtónál (9 után) már korgott a gyomrom. Oké, a jánosmajori "csárdában" kérek majd két tükörtojást. Hja: nem volt nyitva. Sebaj. A településke után meg kellett újra álljak üríteni. Ahogy a parkolás (út szélén biztonságban megállás) után átmentem az útszéli erdősáv másik oldalára, elvégeztem a dolgom és ahogy körülnéztem, elámultam: csak pár méterre az úttól, és csönd. Zöld. Bogarak. Növények. Madarak. Dombok. Kék ég, Napsugarak. Élet. Nagyon hiányzik.

Gyönkön aztán vettem egy boltban nasit az ápolóknak.

Mamilátogatás után egyszerűen képtelen voltam vezetni. Megálltam a gyönki benzinkúton, vettem egy kapucsínót, leültem, és ott írtam meg az előző blogbejegyzést. Sajnos nincs mentes kávé, a koffeintől megint remegett a kezem és nem voltam jól, de ebbe nagyrészt belejátszott mindaz, amit mamival átéltem. Vagy fél órát várnom kellett ezután is, ittam, pisiltem. Akkor vettem észre: véletlenül elhoztam mami teás flakonját... (Sebaj, amit ma vittem, ott van...) A pályán aztán megint kezdtem a légzőgyakorlatokat (mint mindig, ha vezetek), és igyekeztem nem elaludni (meleg is volt, fáradt is voltam).

M. kocsijával voltam, az a minimum, hogy nem koszosan adom vissza. Amikor hazaértem, le akartam mosni, de nem volt apróm. Így először boltba mentem (apróságok, kefir, pékáru...). Kocsimosás után anyu lakásába kicsit (pakolás). Amire mentem le a parkolóba, a frissen mosott autót két akkora plecsni galambtrutyi díszítette... Ezt nem lehet így hagyni (sajnos a galambcar roppant gyorsan mar...), vissza a mosóba... 

Itthon még ténykedés (mosás, egyebek).

Nagyon jól jönne holnaptól legalább egy hétvége...

Szombat: nagy túra

Habár reggel fél 7-kor, tehát időben keltem ahhoz, hogy menjek mamihoz, annyira fáradt voltam, hogy nem mertem elindulni. Fél 9-ig annyira voltam képes, hogy megreggeliztem. Aztán elkezdtem listát írni a millió dologról, amiket jó lenne/meg kell/ muszáj csinálni.

Átolvastam, megállapítottam: a felsoroltakból hiányzom én... Úgyhogy fogtam magam, kiültem a teraszra, és élveztem azt a látványt, amiben szűkölködöm. Amikor ilyen szépen idesüt a nap, akkor én már régen dolgozom.

Igazán szépek a balkonnövényeim.

Anyu terézkéjét még sosem láttam így futni.

A kőrózsái virágozni fognak.

Anyunak rengeteg kosara van, szebbnél szebbek. Amit csak tudok, hozom és használom. A keresztanyumtól hoztam a múltkor egy virágot, azt kosaraztam ma ki/be/meg. ;)

Összeszedtem magam. Igen: ma megyek mamihoz. No de akkor át kell menni anyuhoz: mami 3 bőröndnyi ruháját el kell vinnem keresztanyumhoz (mert nálunk egyszerűen nem fér el), az otthonba a plédeket, lepedőket (...). Párszor leizzadtam, amire lecipeltem mindent M. kis Suijába (az enyém leadva műszakira). Telekocsiztam újra, mint nem olyan régen, amikor anyu dolgit hordtam Mohácsra a költözése előtt...

Első úticél Tamási, temető.

Aztán keresztanyum, Hőgyész.

Majd mami Gyönkön.

Cuki volt ma nagyon. Viszonylag jól van, nagyon jól tudtunk beszélgetni. Főztem neki tegnap kompótot. Dupla adagot vittem, mindet megette (vacsora után, amire nem emlékezett). Nagyon örült, hogy ott voltam, fogta a kezem, a lehetőségeihez képest mesélt. Gyenge nagyon, kis "anyátlan". Anyut annyiban kérdezte, hogy "Anyu otthon van? Mit főz? Babos krumplit?". Majdnem kereken két órát voltam nála, 10 percnek tűnt... Puszil mindenkit.

Hazafelé a naplemente álomszép volt.

Még boltba kellett mennem, kereken 20.00 volt, amire hazaértem.

 

Mami

Ha valaki ismer(t) tüneményes, kedves, halk szavú, gondoskodó, szeretetteljes, barátságos, család- és vendégszerető, főzni, szabni, varrni, horgolni, kötni tudó, rendszerető (...) embert, az tudja, milyen volt a nagymamám. Szinte mindent meg tudtam vele beszélni, ő volt az, aki először befestette a hajamat, aki több mint 300 német népdalt énekelt fel nekem anno, amikor a könyvemet írtam, akkor még videóra, aki kente-vágta az egyházi ünnepeket, a népszokásokat, aki mindent tudott a svábságról, amiről rengeteget beszélgettünk is. Februárban lett kovidos, akkor kezdődött, hogy nem volt mindig tiszta, a tekintetén is látszott. Kis időre elmúlt ez a dolog, aztán márciusban kezdett olyan hangokat hallani (először csak zenét, beszélgetést), amit más nem. Majd szép lassan már különböző emberek jöttek (az ő fejében), akikkel beszélgetett, akiket hívott a házba. Egyre többen lettek, egyre inkább beszőtték mami mindennapjait. Egyre nőtt a negatív történések száma. Júniusban már szinte teljesen csak a saját világában élt, júliusra pedig teljesen elvesztettük. Anyu ápolta, de egy 24 órás jelenlétere senki nem képes hónapokon, fél éven keresztül. Már mondogattuk anyunak, hogy hiába szeretné, nem fogja bírni, de megígérte magának, hogy amíg mami él, ápolni fogja. Csakhogy egy megzavarodott elméjű embernek nincs nappal meg éjszaka, mami már éjjel is rettegett és kiabált (mert tüzet élt át, vagy valamelyik szerette éppen felakasztotta magát...), anyu fél éve nem aludt. És hiába a rács az ágyon, ezek a betegek onnan is kimásznak, mami is, persze elesett, beverte a fejét, mentő és kórház lett a vége múlt héten. Anyu ekkor realizálta, hogy már nem képes mami épségét otthon garantálni, bizony segítség kell. Ma egy hete mondta ezt ki, erejének és az idegeinek a végén járva, mamit másnapra írták ki kórházi távozásra. Tehát volt egy napunk, hogy megoldást találjunk. Tényleg csodaszámba megy, de találtunk egy otthont, ahol volt egy hely. (Otthon rengeteg van, de vagy sokmilliós összeg a beugró, vagy éveket kell várni egy helyre, vagy nem fogadnak demens beteget, vagy olyan a hely, mint egy börtön...) Másnap reggel 8-ra át is vittem anyut egy megbeszélésre, megkaptuk a felvételi kérelem nyomtatványokat is, hétfőre ígértek végeleges választ. Most azt nem részletezem, hogy hogy magyarázod el egy demensnek, hogy otthonba fog kerülni, hogy íratod alá vele büntetőjogi felelőssége tudatában a papírokat... Kegyetlen nehéz volt, anyu volt akkor mamival. Azt se részletezem, mennyire kegyetlen és milyen lelki megterhelés, hogy egy nagyon szeretett édesanyát, nagymamát elhelyezel egy otthonban. És azt sem, hogy amikor eljött a nap, a tegnap, milyen volt egy őrjöngő, totálisan zavart szeretteddel eldöntetned, hogy igen, ő akar menni az otthonba. (Nem akartuk akarata ellenére vinni, nem tudom, hogy számoltunk volna el a lelkiismeretünkkel, ha "bedugjuk" oda. Akkor is, ha szörnyen zavart már mami.) Több órás dühöngő ellenállás után lassan megnyugodott (közben a megrendelt betegszállítók is elmentek, nem vihették el akarata ellenére) és egyszer csak megszólalt: menjünk. Még azért párszor "átbeszéltük", aztán végül én vittem át kocsival. Kegyetlen volt látni anyut egyetlen hajszállal a teljes idegösszeomlás határán a hátsó ülésen, mamit mellettem, aki szerencsére nyugodtan ült (csak azt kérte, készítsem elő az igazolványokat, mert itt vannak a rendőrök -a buksijában voltak csak- és álljak meg, mert ismerősök jönnek mögöttünk -csak mi voltunk az úton-), és én is belül annyira szomorú, zavart és ideges voltam, hogy minden erőmmel igyekeztem a vezetésre koncentrálni és levegőt venni. És nem túlreagálni. Az otthon tényleg otthonos, gyönyörű, rendezett, hatalmas park, roppant kedves, empatikus dolgozók, szép szoba, rend, tisztaság, flott ügyintézés. Az elbúcsúzás mamitól nagyon rövid volt, nagyon kemény, tényleg felfoghatatlan, szívet ripityára törő úgy is, hogy mami éppen nyugodt volt. Anyu fél hajszálnyival még közelebb került a teljes összeomláshoz. Azt se tudta, hol van, eltévedt volna, ha nem irányítgatom, pedig nem messze, szemben volt az autó a parkolóban. Nagyon lassan vezettem hazafelé, mert iszonyatosan fáradt voltam agyban, nem nagyon tudtam már koncentrálni. Otthon (anyuéknál) leültünk, és csak néztünk ki a fejünkből... Nekem mára olyan izomlázam lett az egész testemben, mintha követ hordtam volna előtte egy napig. Maradtam ma még anyuval, csak este jöttem haza és hétvégén megyek megint. Már többször telefonáltunk az otthonba, a nővérek készségesen beszélnek nekünk mamiról. Szinte bármikor lehet menni látogatni, ami szintén nagyon jó. Tudjuk, hogy maminak is jobb lesz, hiszen ott tudnak rá éjjel-nappal figyelni, van orvosi elérhetőség (személyes, nem csak telefonos), van pszichiáter, nem fog esni-kelni, vigyáznak rá. De idő kell, amíg ezt az ember el tudja fogadni. Nem jött még ki rajtunk az sem, hogy mami beteg lett, hogy ennyire rohamosan leépült, hogy nem otthon lakik, hogy a tegnapi nap mennyire iszonyatosan nehéz volt. Csak remélni tudom, hogy anyu ki tudja heverni ezt a fél évnyi sokkot. 

(Mamikámmal 3 éve, a 90. szülinapján.)

Otthon

 Életemben már majdnem 20 helyen laktam. Ebből egyetlen egy olyan, ami eddigi 46 évem alatt állandó. Mamiék háza. Ahol 100%-osan otthon érzem magam.

Három hete nem voltam anyuéknál. Influenzás voltam, és mivel én is úgy kaptam el ezt az idén amúgy nem létező betegséget, nem szerettem volna átadni, inkább maradtam a hátsómon.

Nagyon jó volt látni anyut és mamit, hogy jól vannak.

(A hasam 10/8 egész nap. Este 7. Hulla vagyok. A'sszem aludás jön. Feltéve, ha az albán szomszédaim befejezik a hacacárét...) 

Játék a lakásban

Most még gyönyörű idő van, de nem marad így örökre. 

Játék tippek, ha beszorul a család a lakásba:

• 107 benti játék, ha nem lehet kimenni itt

• Mozgásos feladatok a lakásban-ha nagyon vacak az idő itt

• 10 kreatív játékötlet a lakásban esős, szeles napokra itt

• 15+2 eszköz nélkül játszható játék: így kösd le az unatkozó gyereket itt

• Pagony mesecsatorna itt

Otthon

Az otthon az a hely, ahol az ember saját értékrendje uralkodik. Ahol magunk döntjük el, hogyan töltjük az időnket és mit kezdünk a tulajdonunkkal. Máshol nem így van.

Atul Gawande