Napom

A heteim régóta: hétfőtől péntekig munka, szombat Hőgyész, vasárnap itthon házimunkával. Kedd és csütörtök fogorvos. Minden nap ügyintézés.

Már kedd reggel úgy ébredek, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Szerdán négy. Aztán ez minden nap hatványozódik.

Ma megkaptam az új fogamat, "beszerelték". A február óta (heti kétszer) tartó procedúra, a rengeteg fájdalom, szuri után ma is a kínok kínját álltam ki. A doktor úr elmondta, hogy ritka, de sokkal-sokkal több idegvégződésem van, mint egy átlag embernek, hiperérzékenyek a fogaim. Így születtem, nem tehetek róla (ő mondta). Annyira fájt ma, hogy iszonyatos energiámba telt, hogy ne sírjak (a könnyeim azért folytak), és magamban már könyörögtem, hogy nem érdekel az sem, ha nem lesz a helyén az új fog, kifizetem, csak hagyjanak már békén, csak ne fájjon már, csak hadd mehessek haza. A pénztárcám is hiperérzékeny lett az egészségügyi kiadásaimra (is), a fizetésem majdnem felét hagytam ott a fogorvosnál.

Fogzás(i) után Kormányablak. Negyedszer. Megkaptam a sorszámot. Sehol egy ügyfél, szuper, hamar végzek- gondoltam. Utánam jöttek még páran. Eltelt 5 perc. 10. Semmi. Aki utánam jött, már mindet hívták. 15 perc. Istenem, én hazamegyek. 16 perc. Végre megjelenik a kijelzőn a számom. Mondom, mit szeretnék, adom a kitöltött nyomtatványt. Utánanéznek. Sajnos ez így nem jó, nem lehet megcsinálni. Mondom: február 4-én lett kérve online, azóta nem történt semmi, most -gondoltam- papír alapon el lehet intézni. Hát nem. Az ügy ott tart, ahol február 4-én.

Amikor kijöttem, eltört a mécses. Nem lovaltam bele magam, mert várt rám még egy ügyintézés. Az április 10-én kezdődött. Sok-sok telefon, szkennelés, fotózás, egyeztetés után este 5-kor már a nevemet sem tudtam. Holnap kell futnom még egy kört, akkor talán sikerül (persze vége még nem lesz, az még egy hét biztosan). Nem hiszem el, hogy nem direkt létezik ez a hatalmas fokú bürokrácia, hogy nem az a cél, hogy tönkretegyék ezzel is az embert. Agyament sok papír, amit letöltesz, kitöltöd, aláírod, aláíratod, beadod, de nem jó, javítod, beadod, de ja mégis másik kell, kitöltöd, aláírod, aláíratod, de akkor hiánypótlás, beadva, végre kész, ja nem, mégis az első verzió a jó, de..., csak...

Így fél 5-kor értem haza, 5-ig még ügyintézés, szkenn, telefon...

Kedden ezt vettem észre a karomon. Nem ütöttem meg, nem nyomtam meg, még a szatyrot sem akasztottam rá.

Tegnap berepedt a szám (az alsó ajkam, középtájt).

Kíváncsi voltam, mi volt 1 éve, 2, 3. Jó erre a blog.

Tavaly dobozoltam.

2 éve is dobozoltam.

3 éve méhrajom volt...

4 éve is rohanós napok voltak.

5 éve csak ezt tettem fel.

6 éve felszolgálótanonc voltam. 🙈

7 éve Knittelfeldben dolgoztam. Milyen fiatal voltam még! 🙊És milyen jó, hogy van a blog, ezt az E.-sztorit már elfelejtettem, pedig tényleg így volt, jó volt feleleveníteni:

"E. szinte napi szinten elmeséli Knittelfeld bombázását. Tegnap, miközben mondta a sztorit, hirtelen felmerült bennem egy kérdés. E. élt a világháború alatt, átélte az egészet, mindez Hitler alatt történt: láthatta a Führert. Rákérdeztem, mire teljesen mindennapi dologként válaszolt: "Persze, hogy láttam, nem is egyszer." Szerintem ez nagyon érdekes. Ami nekünk kép és tananyag a történelem könyvben, az neki valóság volt."

(És itt a komment is 😆)

8 éve szintén Ausztria. Istenem, akkor még javában edzettem, a Les Mills Pumpot nyomtam éppen, de szép idők is voltak!

9 éve a 10 napos juharszirup kúra 6. napja volt. 

Csak érdekesség: most mosódott ki ez a kabim, ami a képen van. Nem mai csirke. (Ritka, hogy manapság egy ruhadarab ennyi időt bírjon.)

10 éve pedig még nem írtam blogot.