2022. január 29., szombat

Szombat

Tavaly ilyenkor már 4. hónapja görcsöltem szinte szünet nélkül. Már megjártam az endokrinológust és a Da Vinci Klinikát is, ahol igazolták a diagnózisomat: endometriózis. Túl voltam az MR-en, ami szintén igazolta a feltevésemet, és ekkor már az orvosi diagnózist is. Tavaly októberig is sok minden történt, de az alap felállás az volt, hogy rosszul vagyok, fáj, görcsöl, nem hat a gyógyszer. Aztán októberben a műtéttel egy csapásra elmúltak a fájdalmak. Hat hét lábadozás után jött a c.ovid, az év végére abból is felépültem. Jól még nem voltam, de hát a teljes gyógyulás 6 hónap. Idén januárban kezdtem el dolgozni. Ezzel párhuzamosan folyamatos volt a csomagolás, pakolás, most nem műanyag, hanem karton dobozokba dobozoltam. Ez a január iszonyatosan fárasztó volt: a -nem kevés- munka mellett szinte minden nap pakolni, emelni, hozni, vinni. Őszintén: nagyon elfáradtam. De holnap pont lesz a sztori végén: még ki kell takarítani az albérletet, a maradék takarítós cuccot elhozni és átadhatom a kulcsot. Szerintem a február rámegy a berendezkedésre, de azzal nem kell sietni.

És hát mit csinálok az új konyhában? Nem, nem pakolok, pedig bőven van mit, hanem tervezem a menüt a következő 4 napra. Letusolok, aztán megyek is vízszintbe, muszáj pihenni, holnap is hosszú nap lesz.

 

4 megjegyzés:

  1. A recept jól hangzik, kedvemre való.:) Remélem jobb lesz Neked az új helyeden, bár nem tudom mi volt az oka annak, hogy költözni kellett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy ha esetleg nem lesz munkám, nem lesz bevételem, egy albérletet nem tudok fenntartani.

      Törlés
  2. Hova költöztél, barátokhoz? Én kívánom azért, hogy legyen munkád és ismét legyen olyan otthonod, amit fent tudsz tartani és szeretnél. :)

    VálaszTörlés
  3. Azért ez nem kicsit gáz hogy a betegnek kell kitalálni a betegségét, majd a tünetekhez igazodva neki kell megkeresni a megfelelő szakorvost. Régen ez úgy volt, hogy elmentünk a háziorvoshoz, esetleg szakrendelésre, és el lehetett jutni a megfelelő helyre, ahol az adott problémával komolyan foglalkoztak. Pedig régen nem voltak ilyen képalkotó eszközök és diagnosztikus lehetőségek, mint most.

    VálaszTörlés