Emlékszel?

 

Anyu, emlékszel? (MOst csak random képtalálatok.)

Voltunk együtt Tamásiban, a húgom befizetett minket egy téli strandolásra. A kedvenc hajviseleted volt. Csak neked tetszett. :) (Legközelebb ne hagyd, hogy bárki lebeszéljen róla, legyél olyan hajjal -is-, ahogy neked jó!)

És voltál csak a húgomékkal is. (Emlékszel a meleg vizes sztorira? ;) )

Voltál velem a Dunán. (Istenem, mennyit cipekedtünk! Köveket gyűjtöttél a sziklakertedbe. :) )

Húgomékkal a Balatonon.

Velünk Beremenden.

És Gunarason.

Hétvégére befizettem magunkat (a húgomat és engem) egy tesós hétvégére Siófokon (a szülővárosomban). Ilyen még sosem volt. Tudom, hogy örülnél/örülsz neki. És én is. Nagyon várom már.

Hétfő

Nem tudom megmondani, miért, ma valahogy különösen nagyon hiányzol.

Nagyon nehéz egész nap kibírni sírás nélkül. Nagyon nehéz koncentrálni, néha tényleg szörnyen nehezen (vagy nem) megy.

Hétvégén nagyon nem voltam jól. Ma már tudtam dolgozni menni. Munka után boltba mentem, aztán beugrottam a lakásodba. Meglocsoltam a virágaidat. Igazán gyönyörűek. (Lassan elajándékozom őket.) Próbáltam tovább pakolni, de ma egyszerűen nem ment. Sírtam egyet (kettőt), aztán a tárolóból elvittem néhány befőttet és a teraszodról a megkezdett virágföldet. 

Itthon próbáltam tenni-venni, nem ment. Te jársz a fejemben, hallom a hangodat. Tudom, hogy ha látsz, fáj így látnod: könnyes szemekkel, szomorúan. Az utolsó estéden (is) megígértem neked, hogy csak menj, én megleszek, jól és boldogan, ahogy kérted. Egyelőre még mindig a valóságon kívül vagyok, még a saját valóságomon is kívül. Szinte minden gondolatomat kitöltöd. Amit észlelek: az idő kegyetlenül rohan.

Sokat eszem, de leginkább fogyok. Csak a kilókon látszik, amúgy nem. 

Folyamatosan törnek le a fogaim, a múlt héten már a harmadik (és sorban, egymás mellett), így a héten el kellene jutnom a fogorvoshoz, de mivel -tényleg- roppant sűrű a hét, nem tudom, mikor...

Vannak sebeim, foltjaim, véraláfutásaim. Fogalmam nincs, honnan, egyszer csak kék-zöld vagyok... 

Egy hét alatt egy éjjel volt, amikor nem görcsölt a lábam és egyszer csak kicsit (hogy nem kellett felkelnem mászkálni, masszírozni-dörzsölgetni). Utánaolvastam, igyekszem tenni a görcsök ellen.

Amennyi pszichológiai és biokémiai tudásom van, az alapján egyrészt jónak tartom, hogy sírok, hogy tudok sírni. Másrészt nem jó ez a folyamatos szomorúság. Nehéz a lélek útjait ésszel egyengetni...

Nagyon hiányzol. Nagyon hiányzik a hangod, hogy beszélgessünk, hogy együtt legyünk. A feltétel nélküli szereteted. A biztatásod, a vigasztaló szavaid. Hogy mindig, minden körülmények között számíthattam rád. Sok mindent tanultam tőled, a hibáidból. Sok mindent nem tudtam megtanulni. (...)

Ha látnád a káoszt, ami nemcsak belül, de kívül is körülvesz, nem örülnél, és segítenél rendet rakni. Most egyedül kell ezt megtennem, nélküled.

Te már látod Jézus szikrázóan szép szemeit, én pedig szeretném visszanyerni a hitemet. Imádkozom érted is minden nap, egyszer majd csak sikerül újra igaz hittel.

Emlék(kép)ek

Munka után pakolás nálad. (Még mindig nehéz elhinni, hogy nem vagy ott, még mindig nehéz belegondolni, hogy nemrég pakolásztunk fel hozzád Hőgyészről és most ott "turkálok a holmidban".) Áthoztam a gyöpszekfűdet. Már négy bimbó van rajta. És a "terézkét". Amikor kimegyek a teraszra, sokszor nem tudom hirtelen, miért vannak nálunk a te virágaid...

Az orgonád is nálam van. Tavaly még nálad virágzott.

Még Hőgyészen. (Jaj, de hiányzik...)

Csodás kerted volt mindig. Hőgyészen is...

... Tamásiban is.

Az emlőtumor műtéted után nem tudtad már a kertet csinálni, de kreáltál egy kis kertet.

Ezt a paprikát (is) akkor már én ültettem neked.

A sziklakerted (egy része) a dunaszekcsőn gyűjtött kövekből.

Felfoghatatlan ez az egész... 

Nem tudom elmondani, mennyire hiányzol...

 

Emlékképek

Nehezen telnek a napok. Még nem volt olyan, hogy egy nap ne sírtam volna. Kicsivel több mint egy hónapja temettük el anyut, de sokszor még mindig nem hiszem el. M-val ma átmentünk hozzá (a lakásába), megnéztük, mit tudnánk még használni, és olyan furcsa volt: mintha tegnap pakoltuk volna be a lakásba anyu cuccait, most meg pakolunk ki...

Éjszakánként többször megébredek, de már sikerül több órát egyhuzamban végigaludni. Kevesebbet görcsöl a lábam. 

Anyu nagyon szeretett énekelni, táncolni, bolondozni. Tudta "remegtetni" a szemét, na, az igazán félelmetes volt, persze ő jókat nevetett rajta.

Mókázos képek.

Unokanővérem lakodalmában ropjuk anyuval.

Itt mellette F., a testvére. Már együtt táncolhatnak odaát...

Koccintások.

Még Hőgyészen, ezer éve.

Mohácson, a költözéskor.

Mohácson, a Miniben.

Mókás házimunka Budapesten, húgoméknál.

És mókás-unokás.

A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságod. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.

Pierce Brown

Emlékképek- apu

Buszsofőr volt. Farosok jártak akkoriban. Így ismerte meg anyut is.

Imádott buszozni, buszt vezetni. Mindig azt mondta, minél nagyobb a kormány, annál könnyebb a járművet vezetni.

Szeretett pecázni.

Szeretett társaságban lenni, beszélgetni, iszogatni, énekelni. Szuper hangja volt. Nem viccelek: tisztára, mint Korda Györgynek. Rengeteg dalt tudott, amíg kicsik voltunk, sokat énekelt nekünk. Még beszélni is alig tudtam, de a Tárjad szét a függönyt már énekeltem (a többi mellett). (A képen a volános kollégáival.)

1973. Balatonfüred, anyuval.

1974. Velem.

Ez a kép Hőgyészen készült, mamiék udvarában. Igen, ilyen pici koromtól jártam rendszeresen mamiékhoz. Ezért is nőtt annyira a szívemhez Hőgyész, a hőgyészi ház.

Apu velem, papi J-tal, unokanővéremmel, és keresztapám (anyu testvére). A két lányon kívül a képen már egyikük sem él.

Régen a Volánnal minden évben mentünk kirándulni. Volánosok a teljes családjaikkal. Akkoriban apu minden kollégáját és családtagjait ismertük és minket is a többiek. Egy igazi nagy család volt. (A képen a lépcsőn apu ül, jobbra mellette áll a húgom, balra mellette én, fogom anyu kezét.

A gyerekeknek minden évben mikulás ünnepséget is rendeztek a Volánnál. (A képen a mami varrta ünneplőnkben eszünk-iszunk anyu mellett.

A következő kép egy igazi kincs. Apu teljes rokonságával vagyunk rajta Fornádon, egy lakodalomban. (A bal szélén én, E., húgom, apu, mama, J., P., E. néni, J. (apu testvére), papa.

A húgom ballagásán, otthon, Tamásiban.

A húgom egyik szülinapján, szintén otthon.

És egy karácsonyi kép. Imádtam apunak ezt a mellényét. Amikor meghalt, és nagy sokára képesek voltunk elrakni a dolgait, emlékszem, ezt a mellényt még nagyon-nagyon sokáig őrizgettem.

Rengeteg fényképe van anyunak, tényleg csak mazsolázok, a legtöbbet digitalizálom.

Ha fájdalmas is, jó emlékezni.

Annyi mindent jó volna elmondani apunak is...

Emlékképek

Egész nap te jársz a fejemben. Mindenről eszembe jutsz.

Tamási, legkisebb unokáddal, P-val.

Szintén Tamási. De itt én már Mohácson éltem, te Hőgyészen. Gy-ékkel és az unokáiddal kiruccantunk Hőgyészről Tamásiban, a fürdőbe.

Hőgyész.

Ma 8 óra munka után hazamentem, vittem M-nak az ebédet, hogy ha hazajön, tudjon enni edzés előtt. Képzeld, terembe jár. Csoportos edzésre. Igen. És én olyan büszke vagyok rá! Tudom: te is az lennél. Úgy szeretted, mintha a saját fiad lenne. És ő is úgy szeretett téged, mint második anyukáját.

Kipakoltam gyorsan a mosogatógépet, leszedtem a fregoliról a száraz ruhát és elpakoltam, összeszedtem a szemetet a zsákba, levittem. Fogtam a hátizsákot és szatyrokat, indultam át hozzád.

Az angyalka Hőgyészen...

... és nálad. Ő vigyázott rád a haldoklásod alatt és ott volt veled egészen a legvégéig. Még most is ott van, ugyanúgy, mint -lassan- két hónapja, a szobádban, a polcon...

Pár napja járok minka után pakolni hozzád. Kidobni, ami már nem kell, megnézni, mi az, amit szeretnék elhozni tőled. Hát nagyon nehéz.

Egy szatyorban megtaláltam a keretes képeidet. Emlékszel? Azt terveztük, hogy a belső folyosó falára kerülnek majd. Aztán maradtak a szatyorban... Bátyád, F., és te, kisgyerekként. Már mindketten a szivárványon túlról figyeltek, vigyáztok ránk... (Hihetetlen.)