És az ébredés ajándéka többször is beigazolódott ma.
Nem volt kedvem/időm szendvicset készíteni a munkába, az uszoda utcájának a sarkán van egy pékség, M. hozott már onnan nekem egyszer szendvicset, hát arra vettem az irányt (ebédet tettem). Két perc plusz volt kábé, onnan irány dolgozni,, ma sz-i kezdéssel. Nem jutottam messzire: baleset történt a versendi kőbányánál, teljes útzár. Kábé negyed órát várakoztam a sorban (közben megettem a szendvicsemet), amikor egy rendőr minden sofőrnek elmondta, hogy meg kell fordulni és a régi bólyi úton óvatosan kerülni, Sz. felett fogunk kiérni. Napközben kiderült, hogy ismeretlen okból áttért egy személyautó a szemközti sávba és frontálisan ütköztek, van halálos áldozat is. (Nem agyalás, csak átsuhant a fejemen: ha nem megyek a pékségbe, akár... De nem!)
Letoltam a napot, bár már sz-ben elfáradtam, főleg az elsős órán, mert ugye ők még nagyon ovisok (és ahány gyerek, annyi féle szinten érett/éretlen), és itt nagyon kell ügyeskedni, hogy figyeljenek, csinálják. A 2.-os órán is az a legnehezebb, hogy a 15 gyerek 11 szinten érett. De őket legalább már ismerem tavalyról. És már nyáron eldöntöttem, hogy azt az agymenést, amit tavaly műveltek, na, azt többé nem. Az első 3-5 óra csak azzal telt (persze sokat játszottunk, ismételtünk is), hogy lefektettük a szabályokat (jelentkezem, ha mondani szeretnék valamit; végighallgatom a másikat), és 100%-ban betartatom. (Tavaly is próbálkoztam, akkor nem jött össze.) És láss csodát: tudunk együtt létezni/dolgozni. (Olyan cukik, tavaly együtt kitaláltuk, hogy a Teddy (a macim, amivel tanulunk elsőben mondókát és dalt, és aki figyeli őket az órán és a végén a fülembe súgja, ki kaphat órai munkára plusz nyomdát) minden órán másnál lehet. És idén is kérték, hogy egy hétre előre írjuk fel (ahogy tavaly is), mikor kinél lesz.)
2. óra után átkocsizás a másik suliba- még mindig teljes útzárnál kerülővel. Ott a nagyoknál (3. 4. összevont) kezdtem, 3. er, sie, es gyakorlás, őszi képről szó-, mondatgyűjtés, 4. Lakóhely bemutatása, címere. Mivel lassan 10 éve tanítok már összevontan, ha felkészülök az órára, nagyon pikk-pakk megy. (Ha nem kellene -sajnos- gyakran fegyelmezni, nem is lenne gond. Igyekszem nem észrevenni a stikliket, amíg nem zavarnak vele mást.) Aztán 5. óra a kicsikkel (1. és 2. összevont). Na, ez eleve a késői időpont miatt elég necces volt, de amit nagyon muszáj volt, azt megcsináltuk. És vannak nagyon ügyes elsősök és második osztályosok is, akik még így ebéd előtt is mosolyogva, csillogó szemmel, nagyon ügyesen képesek voltak bármire. A. rengeteget segít, óra előtt kértem meg valamire, amire óra végén volt szükség, hozta is, így lett egy "németes teremnyitó és teremből kilépő kódunk" (amit a 3. és 4. osztály is használhat, amikor ebbe a terembe jönnek napközibe, természetesen az ő szintjükön).
Ebéd, aztán 3-ig készülés előre órákra. Ma végre nincs már kánikula (azért nekem még ez is meleg, szandiban voltam és kis nyári ruhában, de rólam még ma is folyt a víz), így egész jól tudtam haladni. De épp mondtam a kolléganőmnek, hogy ha úgy szeretnék készülni, ahogy tényleg elégedett lennék magammal, akkor minimum 3 hétig 0-24-ben ott kellene lennem a suliban és folyamatosan csinálni, csinálni, csinálni. (Akkor kábé egy hónapra előre tudnék készülni csak a b-i óráimra.)
Hazafelé bolt. Felcuccolás. De főzni egyszerűen már nincs energiám. Leves van, vettem kiflit, viszek szendvicset.
És egy kis szösszenet. A suli környékén is minden csont száraz, már elszáradt füvet is alig látni. De ez a kis növény valahogy mégis élni akar és csodásan virágzik.
