2021. december 1., szerda

Mesterfokon

Ha a hidegrázásból létezne diploma, tegnap éjjel tutira megkaptam volna...

A műtét óta nem a legstabilabb a hőháztartásom. Tudok nagyon fázni, aztán melegem lesz, majd megint fázom. A mostani betegség alatt leginkább fázom. 

kép

Tegnap éjjel próbáltam elaludni, de nem ment. Nemcsak a lábam fázott, mint általában, hanem az egész testem vacogott, belül is, sejtszinten fagytam meg úgy, hogy alattam és fölöttem is vastag, meleg pléd, azon a takaró, és a kardigánom is rajtam volt már. Olyan volt, mintha egy jéggel teli kádban feküdtem volna. És csak rázott a hideg vagy egy órán keresztül, amíg végre elnyomott az álom.

Aztán arra ébredtem, hogy húzza a görcs a bal bokámtól felfelé a lábszáram belső részét. És fáztam. De visszaaludtam.

Hajnali 2-kor is felébredtem: olyan kegyetlen fejfájásra, hogy a levegőben szálló porszemek hangja is fájt, egyben köhögnöm kellett, fullra be volt dugulva az orrom, és olyan szomjas voltam, hogy Mohács teljes vízkészletét meg tudtam volna inni. Másfél órámba telt, amire hidratáltam magam, kidugaszoltam nagy nehezen az orrom az orrcseppel meg némi termálvizes orrspray-vel, és vettem be egy Algopyrint (gyomorvédővel), hogy ne robbanjon szét az agyam. Nehezen, de megint visszaaludtam.

És álmodtam.

Azt álmodtam, hogy világjárvány volt: kínzó, kegyetlen hidegrázás. És csakis azok melegedhettek fel, akik megkapták az oltást. Épp közeledett a tű a nyakamhoz, amikor szerencsére megcsörrent a telefonom. Reggel 8 volt.

5 megjegyzés:

  1. Szépen hozod a covidos tüneteket. Nekem 10 napig volt hidegrázásom, a meleg lakásban úgy voltam felöltözve mintha havat mentem volna lapátolni. A jó hír, hogy ez is el fog múlni, ktartás és gyógyulj meg minél hamarabb. Ha van szaturációs csipeszed, azt mérjed rendszeresen, mert ha 90 alá megy, akkor baj van. Nekem 92-ig ment le, és izgultam, hogy ne legyen ennél kevesebb, mert akkor be kellett volna mennem a kórházba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt már nagyon alacsony a szaturációm. Egyszer egy vuzsgálat során (nem éreztem semmit, jól voltam), egyszer, amikor a mentő jött értem görcs miatt (akkor sem fulladtam).

      Törlés
  2. Azért ha valakinek 90 alatt van a szaturacioja, azt már erősen érzi fulladás formájában
    .

    VálaszTörlés
  3. Az Algopyrinhez (és a paracetamolhoz) elvileg nem kell gyomorvédő, mondjuk esetedben nem is árt az előzményeket tekintve. Ha szeretnéd kibontom hogy mi az oka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ahhoz nem kell, de én már inkább amellé is beveszem. :) Szívesen olvasnám az okokat.

      Törlés