Zabálsz, vagy tudatosan táplálkozol?

"Hogy lehet elindulni azon az úton, amikor napi szinten össze-vissza zabálsz? Amikor észre sem veszed, hogy tömöd befelé a péksüteményeket, iszod a kólát és eszed a sok szemét kaját? Nem csak a minőség, hanem a mennyiség sem mindegy. Az irányt mi választjuk.

Még mindig nagyon jól emlékszem, amikor egy ültő helyemben lelkiismeret furdalás nélkül felfaltam egy tábla csokit, megettem fél tepsi süteményt, betoltam egy egész pizzát. Majd pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy mi történt a testemmel. Mitől lettem bálna, miért érzem rosszul magam a bőrömben, miért nem találok magamra olyan ruhát, mint az a csaj, akin baromi jól mutat a feszes farmer.

Sose felejtem el... Szülés után, mikor már ciki volt a terhesnadrágot hordani bementem az egyik üzletbe. Gondoltam veszek egy jó kis farmert. A boltban szépen méret szerint sorba rendezve a csini nadrágok. Mit sem sejtettem a szülés utáni méretemről. Látja az eladó, hogy bajban vagyok.

Rám néz, és a szemével méretet vett. Majd megmutatta a duci modelleket. A csinos, csillogó nadrágoktól átkerültem a "dagadt vagy, ez neked pont jó lesz" ruhákhoz. Kénytelen voltam innen választani egy semmitmondó darabot. Mondjuk igaz, hogy a csilli-villi is szarul állt volna - persze, ha lett volna a méretemben.

Amikor végleg betelt a pohár, amikor már eléggé gyűlöltem a testem ahhoz, hogy változtassak, elindultam egy másik úton. Azon az úton, amikor a kísértésnek is ellen tudtam állni a diéta 3. vagy 4. napján. Pedig ilyenkor nagyon könnyű megbukni. "Csak egy fagyi, csoki, chips, egy pohár kóla." Majd délután még egy kis nutellás palacsinta, mert hát akkor tartsunk bűnöző napot, ha már elbuktam délelőtt. Ott akkor, amikor nemet mondtam a fagyinak tudtam, hogy ez a jó irány.

Nem volt kérdés, hogy betartom a diétát. Azt eszek, ami elő van írva. A család eheti a pizzát én nem fogok enni belőle. Eszem a brokkolit csirkemellel. Sokkal egészségesebb. És tényleg így gondoltam. Egy percig sem éreztem kényszernek, annál inkább tudtam, hogy ez jó nekem. Mindennap főztem. Rizs, brokkoli, saláta csirke- vagy pulykamell, néha tonhal. 

Reggelire tojás vagy natúr joghurt, túró vagy csirkemellsonka abonett kenyérrel, puffasztott rizzsel vagy zabpehellyel.

A reggeli és az ebéd között általában egy gyümölcs vagy egy pohár joghurt volt. Este pedig hasonlóan ettem, mint az ebéd, csak kevesebb szénhidráttal.

És láss csodát működött... 3 hónap alatt ment le 15 kg. Viszont a diéta mellett kellett a mozgás is, hogy igazán beinduljon a fogyás.

Majd 3 hónap után megállt a súlyom, pedig még volt kb 10 kg felesleg rajtam. Bújtam a netet, mert akitől a diétát kaptam, már nem ért rá velem foglalkozni. Egy darabig ígérte, hogy segít, de más elfoglaltsága akadt. Nem estem kétségbe, elszánt voltam. A fejemben megvolt, hogy mit szeretnék elérni és ez hajtott. Találtam újabb motivációt, kicsit alakítottam a kaján és folytattam tovább. Néhány hónap alatt lement az a tíz kiló.

Körülbelül 3 hétre van szüksége a szervezetnek, hogy átálljon, és Te magad is megszokj egy más életformát. Közben leszel majd fáradt, nyűgös és leszel éhes is. De, ha nem adod fel és benned van a "csakazértismegcsinálom", akkor menni fog.

Jelenpillanatban is odafigyelek mit és mennyit eszem, de ez nem azt jelenti, hogy az év minden napján tartom. Van, amikor hosszabbra engedem a gyeplőt, de most már ismerem a korlátaimat és abban biztos vagyok, hogy nem kell többet a molett divat legújabb kollekciója között ruhát keresnem."

forrás

További motivációk:

Dia itt

BBG itt

Izabella itt

Suzzy itt

Saci itt

Barbara itt

Hús-vér motiváció 52., G. itt

Hús-vér motiváció 51, R. itt

Hús-vér motiváció 50, Ábrahám Pál itt

Hús-vér motiváció 49, Jose itt

Hús-vér motiváció 48 itt

Eddigi Hús-vér motivációk itt

Keto motiváció:

LCHF: Susan itt

LCHF: Kat itt

LCHF: Amanda itt

LCHF: Fatima itt

LCHF: Frida itt

LCHF: Lindha itt

LCHF: Lisa itt

LCHF: Christine Cronau itt

LCHF story: Maria Emmerich itt

LCHF sztori: Rheanna itt

Derek sztorija itt

Telaine története itt

Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt

Egy házaspár története itt

Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt

Egy idősebb házaspár története itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bánatevés, zugevés és társai

2012-t írunk. Itt egy nagylány, aki elhatározta: most aztán egyszer s mindenkorra lefogy. Blogot is vezet róla: az edzésekről, az étkezésekről, boszorkányról és konyháról... És jól megy neki, nagyon jól halad. Aki csak a blogot olvassa, a blogról ismer, azt hiheti: milyen szerencsés vagyok, hiszen nekem megy, ráadásul jól megy. De a történet nem indult ilyen egyszerűen...

Huszonévesen (is) imádtam enni. Egyszerűen szeretem a hasamat, szeretem, ha tele van a pici poci. A családom akkori nagy örömére, mert hogy kaja volt bőven: reggeli, tízórai, ebédre leves, második sok körettel, aztán desszert, uzsonna és bőséges vacsora. És persze nasi. Kiskoromban is nasizhattam, édesanyám azért figyelt arra, hogy ez ne legyen mértéktelen. Hétvégenként a nagymamámnál gyűlt össze a rokonság, a bőséges ebéd mellé legalább egyfajta sütemény dukált, de inkább a kettő volt jellemző: krémes és kelt. Telt-múlt az idő, és elkezdtem hájasodni. Nem végtelenül, de folyamatosan és egyre inkább. Még az ágyam alatt is volt kaja, hogy ha éjjel felébredek, kicsit vigasztalódhassak egy kis befőttel és keksszel. Tutira olyan voltam, mint Micimackó. Csoda, hogy nem szorultam be valahova...

Soha nem voltam elégedett magammal, mindig meg akartam felelni mindenkinek, miközben önmagamnak sem tudtam megfelelni. Ha szomorú voltam, ha fáradt, ha izgultam valami miatt, nagyon jól jött egy-két falat. Voltam szotyi- és kólafüggő, nótórius csokizabáló, mert a problémáim önmagammal nem csökkentek.

Felnőttként is minden elől az evésbe menekültem. Csak egy falat csokit ettem, ha ideges voltam, pár perc múlva még egy falatot, aztán csak még egyet, 5 perc múlva felfaltam az egész táblával. És ha már ma így elszúrtam a nasit, akkor ezután már igazán nem volt gond 4-5 vajas-mézes kenyér. Dugig ettem magam, szó szerint rosszullétig, azzal a szlogennel, hogy ma már úgyis mindegy, majd holnaptól...

Aztán idén januárban komolyan elhatároztam, hogy életmódot váltok. Nem volt egyszerű, mert alig tudtam valamit az egészséges fogyásról, az egészséges és jó ételekről, az edzésről. Elkezdtem az Insanityt, és csinálgattam, aztán egyre jobban ment, de egy dekát sem fogytam, sőt még tán híztam is. Ja, mert jól becsaptam magam azzal, hogy a kis pár falat plusszt nem írtam be az étkezési naplóba, így azt hittem, olyan, mintha nem is ettem volna mellé. Pedig zugevő voltam. Senki nem látta, senki nem kérdezett rá, de magamnak rendesen hazudtam. Nem tudtam, mit, hogyan, mikor egyek, és elegem lett az egészből. Jött a bánatsüti, a bánat mézes kenyér, a bánat bármi. A lelkem addig nyugodt volt, amíg jó adag "boldogsághormont" kapott a kaján keresztül, aztán, amikor már rendesen tele volt a hasam, megint jött a na ma már mindegy, majd holnaptól. Ment ez jó egy hétig, amikor a tükörben megint megláttam a kövér csajt. Észbe kaptam, és csináltam tovább az edzést. De edzeni ugye fárasztó, és mellette a kaját sem tudtam még rendesen összehozni, 2-3 hét után újra jött a bánatzabálás. És ezt még egyszer így végigcsináltam, amikor is 1.5 hét dorbézolás után egyszerűen elhatároztam: nem lehet, hogy ennyire hülye vagyok. Mert így soha az életben nem leszek nem hájas. Akkor, ott, fejben eldöntöttem, hogy ha a falat kaparom is, akkor is betartom a kajatervet.

Ennek sok hónapja. Azóta volt, hogy lekváros kenyérre vágytam, és meg is ettem, de úgy, hogy leültem, és -2 perc alatt- átírtam az aznapi kajatervet úgy, hogy az a 2 lekváros kenyér beleférjen. És ezt nem nevezném bűnözésnek, egyszerűen ember vagyok, aki néha megkíván olyan kaját is, ami nem igazán "ildomos" a fogyási/zsírvesztési szakaszban. De már nem vagyok zugevő, nem eszem titokban, és nagyon hülye lennék, ha becsapnám éppen saját magamnak az önhazudozással.

Az elején még a mensi időszakában csodás kifogásokat gyártottam magamnak, hogy éppen miért nem edzek pár napig, de főként, hogy olyankor más a Hold állása, vizet tart vissza a szervezet, olyankor nagyon kívánom a szénhidrátot és az édességet, akkor a mérleg is többet mutat. Saját tapasztalatom szerint ez marhaság. Jó pár hónapja megfigyeltem, hogy a mérleg nem mutat azokon a napokon sem többet, amióta nem tartom evidenciának, hogy többet mutathat. Nincs semmiféle édességvágy vagy falási roham, mert megmondtam az agyamnak, hogy nem hiszek benne, hogy ilyenkor lehet többet, édesebbet (...) enni. Ha meg néha mégis van, megoldom: vagy erős vagyok, vagy jöhet az a kaja, ami nem kellene, viszont már nem bűnözésnek fogom fel. Az edzésben sem gátol, sőt, amióta tornázok, rövidebb lett a ciklus valamivel, kevesebb a vérveszteség, magyarul: sokkal természetesebben átvészelem az egészet mint előtte.

Igenis fejben dől el, hogy nem hagyja az ember, hogy az érzelmei irányítsák az evés terén. Ha valaki tudja magáról, hogy nem tud a nassolásban mértéket tartani, nem is szabad elkezdenie (én ezt a taktikát ügyesen alkalmazom), vagy igenis megálljt kell parancsolnia magának (ebben is rengeteget fejlődtem). De állítom: ha egy kajaterv úgy van összerakva, hogy értékes is legyen, de legyenek benne kedvenc kaják is, sokféle szín és íz, akkor nem jön olyan gyakran a vágy a zabálásra. De ha rághatnékom van, pucolok pár répát és elrágcsálom. Vagy eszek egy salátát. Vagy fél marék mogyorót... De mindig mondom: ne hidd el egyetlen szavamat sem. Hanem próbáld ki. Vagy keress másfajta lehetőséget a problémád megoldására. Mert meggyőződésem, hogy mindenki roppant mód fejlődőképes, és azt is tudom, hogy a zugevésre, a bánatevésre mindenki megtalálhatja a maga megoldását. Mert megéri. Persze csak akkor, ha akarod a változást.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha