Szerintem ez az élet sok területére igaz.
Csak egy tegnapi példa a saját életemből:
2011-ben merült fel először a gondolat bennem, hogy le kéne futni a maratoni távot. Akkor még volt túlsúlyom, ment a harc az élet-mód-váltásban, de elkezdtem egy edzésterv alapján a felkészülést. Aztán estem egy reggeli edzés alatt egy akkorát, hogy vagy két évig nem mertem futni. 2016 van. Futogattam idén (is), mert szeretem, mert szeretek kint lenni, mert csodás kikapcsolódás. Év elején suhant át a gondolat újra a fejemen: talán idén, mondjuk félmaraton. De képes lennék rá? De nem tudom, hol rendezik. Oda kéne utazni. Hú, a nevezési díj. Nincs is normális futószerkóm. Lehet, hogy nem is bírnám... Aztán tegnap délután egyetlen pillanat alatt elhatároztam: akkor most. Itt. Lefutom. És megcsináltam: versenypálya nélkül, nevezési díj, célszalag, előkészületek, normális futószerkó nélkül. A célra fókuszáltam, nem a "problémákra", és adódott is a pofon egyszerű megoldás.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése