Kedd: és egyszer csak félmaraton...

Étek	Mozgás
R: 2 vajas-sós-paprikás saját kenyér, keto kávé	Reggel: Les Mills Pump and burn (12 kg), 4.5 km levezető futás
E: rántotta (1 tojás, 2 ek zsír, kolbász, csípős paprika), 1 vajas-sós kenyér, keto kávé	Délután: 21 km futás J
V: tonhal saláta és 10 deka mogyoró

Korán ébredtem (4 óra 5-kor), így bőven volt idő az edzésre és utána a pepecselős takarításra.

Délután -is- sok mindent csináltam, főleg munkakeresés volt, aztán tele lett a bugyrom mindennel és ekkor jött az agyban motoszkálásból az ötlet: "Lefutom a félmaratont". Mentem, lefutottam. Így lett a mai futás 25.6 km.

Olyan hirtelen ötlet volt, hogy egyáltalán nem is készültem fel rá. Még vizet se vittem. A 9. km-nél gondoltam először, hogy megállok. De a következő gondolat az volt: félmaratonra jöttél. A 14. km-nél kezdett sajogni a talpam. Majd a lábfejem. A vádlim. De láttam magam előtt leírva, hogy "21 km", és már olyan közel jártam. Az utolsó 3 km már szenvedés volt. Éhes voltam, mindenem fájt, szédültem, már alig izzadtam, csak melegem volt. Sokat sétáltam, de az még rosszabb volt. És itt kikapcsolt az agyam. Hazafelé vettem az irányt és minden mozdulatommal az visszhangzott bennem: megcsináltad, megcsináltad, megcsináltad! Hatalmasat nyújtottam, ami iszonyatosan fájt. Mostanra pedig olyan izomlázam van, hogy maga az egy helyben ülés is merő egy fájdalom. Viszont a boldogság, az leírhatatlan. Én, az egykor kövér, lusta csajszi mindenféle előkészület nélkül egyszer csak gondolok egyet, hogy én akkor most futok 21 km-t. És indulok. És futok. Sőt nem adom fel, hanem végigcsinálom. Én, aki rengeteget dolgozik a belső csendjén, és még mindig úton van, hiszek magamban. Hiszek abban, hogy le tudok futni 21 km-t. És nem hagyom félbe. Végigviszem. Nagy boldogság és büszkeség ez számomra, és nagyon hálás vagyok a testemnek, hogy kitartott mellettem. 

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha