Pontosan és okosan foglamazott a váltótársam, amikor azt mondta: "Ha beszállok otthon a buszba, roló le. Otthon hagyom az otthoni dolgokat. És ugyanez van, ha hazamegyek.". Mindezt meg lehet valósítani, ha nagyjából rendben mennek a dolgok, de kínszenvedés, sőt lehetetlen, ha itt vagyok, amikor otthon kellene lennem, mert van, akinek szüksége lenne rám. Nem hétköznapi értelemben, hanem nagyon fontos dolog miatt.
Vannak tehát napok, amikor a szokásosnál is nehezebben alszik el az ember és óracsörgésre ébred. És már az első éber gondolatnál megtörténik, hogy habár lent van a roló, a kis nyílásain keresztül azért beszűrődik az otthoni fény.
A percek pergnek tovább. Szorít az idő. Felveszed hát az edzőcuccodat, kitárod az ablakot és nekilátsz a bemelegítésnek. Egyre éberebb az agyad, felébred a tested is. Még egy nagy belégzés..., kilégzés... és kezdődhet a futás. A programodért, az alakodért, az egészségedért, azért, aki a fejedben jár. Még húsz perc. (Roló, le!) Tíz perc még. (Otthon kellene lennem...) Letelt az ötven perc. (Hazai fényfoszlányok.) Nyújtás. Gyors tusolás. 8 óra, mennem kell...
Nehezen telik a délelőtt, pedig nem ülsz tán egy percet sem. Fodrász jön, családtag, ajtónyitás, főzés, takarítás. De az aerob óta nem csökken a pulzusszám. Nagy nehezen megvan az ebéd, jön egy kis szusszanás. És egy nagyjából megnyugtató telefon otthonról. Így nem tehetsz mást, fogod a cuccodat és elvonulsz a fürdőszobába, mehet a bemelegítés után a súlyzós edzés. És minden szünet nélkül a Focus T25 Alpha első huszonöt perce. Ami a 16. perctől egyáltalán nem volt leányálom. De csinálni kell, hát meg is csinálod.
Vannak tehát napok, amikor a szokásosnál is nehezebben alszik el az ember és óracsörgésre ébred. És már az első éber gondolatnál megtörténik, hogy habár lent van a roló, a kis nyílásain keresztül azért beszűrődik az otthoni fény.
A percek pergnek tovább. Szorít az idő. Felveszed hát az edzőcuccodat, kitárod az ablakot és nekilátsz a bemelegítésnek. Egyre éberebb az agyad, felébred a tested is. Még egy nagy belégzés..., kilégzés... és kezdődhet a futás. A programodért, az alakodért, az egészségedért, azért, aki a fejedben jár. Még húsz perc. (Roló, le!) Tíz perc még. (Otthon kellene lennem...) Letelt az ötven perc. (Hazai fényfoszlányok.) Nyújtás. Gyors tusolás. 8 óra, mennem kell...
Nehezen telik a délelőtt, pedig nem ülsz tán egy percet sem. Fodrász jön, családtag, ajtónyitás, főzés, takarítás. De az aerob óta nem csökken a pulzusszám. Nagy nehezen megvan az ebéd, jön egy kis szusszanás. És egy nagyjából megnyugtató telefon otthonról. Így nem tehetsz mást, fogod a cuccodat és elvonulsz a fürdőszobába, mehet a bemelegítés után a súlyzós edzés. És minden szünet nélkül a Focus T25 Alpha első huszonöt perce. Ami a 16. perctől egyáltalán nem volt leányálom. De csinálni kell, hát meg is csinálod.
Gyors tusolás, öltözés, három óra, menned kell.
Vannak napok, amikor semmi nem úgy törénik, ahogy az ember elvárná, ahogy szeretné. De ezeken a napokon is vannak momentumok, amik sosem változnak. Amik megtörténnek mindig, minden évben, ugyanúgy, mint azelőtt. És talán éppen ezért kicsit fényesebbek, gyertyafüstszagúbbak.
39 évvel ezelőtt egy kislány úgy gondolta: elég volt a félhomályból, megnézi magának, milyen odakint. Sok bosszúságot okozott az édesanyjának, mert sehogy sem találta meg az utat kifelé. Aztán - jó néhány óra keresgélés után - végre meglátta a Balaton-partot. Azóta minden évben ezen a napon visszagondol az akkori útkeresésre, aminek máig nincs vége. De a sok év alatt sokmindent megtanult, sokat tapasztalt, és nagyon nagy erőt és kitartást halmozott fel magában. Büszke vagyok rá. Boldog születésnapot, kis Boszi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése