Mazsi

Esős, hideg nap volt a nagy meleg után. A terasz alatt álltam, és élveztem, hogy végre nem tűz a nap, nincs hőség, és kiállhatok a terasz védelmező esernyője alá. Egészen hideg lett már, amikor elsétált a ház előtt. Csak néztem, mosolyogtam. Majd visszasétált. Kis köreivel egyre közelebb jött. Csodaszép volt, pici, nagyon sovány. Fázott. Megszólítottam. Először nem mert válaszolni, majd közelebb jött. Megetettem ezt a kis sötétbarnás pamacsot, megitattam. Megsimogattam. És innentől kezdve eldőlt a sorsunk. Mazsi ott maradt. Odaköltözött a bejárati ajtó elé. Mindenki ellenezte, és a szomszédok sem örültek neki, de Mazsi kitartott. És én is. Lekerített rész készült neki a kertben, majd nagy kerítés is. De jóban lett Kennyvel, a tesóm huskyjával, olyannyira, hogy egy idő után már átköltözött Kennyhez, és a világ egyik legjobb kutyabarátsága lett az övék, és fantasztikus kapcsolat a miénk. Sétatéri foxi-tacsi keverék- mondta az állatorvos :) Sok kalandot megéltünk együtt. Hihetetlen türelemmel hallgatott az ölemben, imádott ott lenni. Akkor is, amikor már kövér volt és nagy. A világ legokosabb és legbüdösebb szájú kutyája volt, végtelenül türelmes, gyerekszerető, hálás, barátságos és kitűnő házőrző. neki elég volt, ha csak mellette voltam, ha szótlanul odakucorodhatott az ölembe a padlizsán színű szakállával. Sosem panaszkodott, de bármit elmondhattam neki, és mindig megvigasztalt. Egy őszi napon aztán, sok-sok évvel az a hűvös-esős délután után megkapta az altató injekciót. Amikor a szívébe szúrták a végső mérget, már nem láttam a könnyeimtől (mint ahogy most sem), és eszembe sem jutott, hogy a szilánkokra robbant szívem darabjait felszedegessem a földről. Mazskát a nagymamám kertjében temettük el. Sok év telt el azóta, de mindig gondolok rá. Sosem felejtem el a legőszintébb barátomat.