Kismillió dolog kavarog a fejemben. Napokig tudnék írni. De szelektálnom kell. Egyszerűen nincs energiám még gondolkodni sem. Nagyon be kell osztanom, meg kell fontolnom, mi az, amire áldozhatok. Kellenek a prioritások. Így csak megjegyzem: ahhoz, hogy tanítóként használhassak egy kincstári laptopot, folyamatosan tanfolyamokat kell elvégezni. A legújabbról megkaptam az értesítőt: a meghívóra kattintás után 8 hetem van megcsinálni, határidő nincs. Erre ma jön egy iskolai email. Határidővel. Nem is olyan távolival. Plussz óravázlat, meg azt letanítani, plussz reflexió, megadott felületen. És akkor itt pont. (Ja, mára is szíbira vagyok kiírva, a gyerekeknek még szünet.)
Mert az előbb említett dolog nem az élet, nem fontos. Ami fontos: a húgomék jobban vannak. Még korántsem jól, de javulgatnak.
Ma nem durván görcsölt a hasam, szenvedve, de bírtam gyógyszerek nélkül. Igaz, hogy ráment egy teljes délelőttöm, de dobozoltam, 4 napra megvan az étkem.
19 sorstársamnak segítettem ma étrend témában.
Sikerült tegnap időben regisztrálnom, így egy hónapra ingyenes tagságot kaptam az antistressz gyakorlatokhoz Krisztától. És ez nagyon fontos. Mert nagyon jót tesz. Ezekben a fél órákban sikerül nem gondolkodnom, nem gondolok ilyenkor még a betegségemre sem. Hála.
M. meghívott freikávézni. Igaz: elvitelre. Igaz: "bűnözés". De ez az egyetlen "bűn", a Cannes-i fagylaltkávé (koffeinmentesen), amit bevállalok. Nem bűnként. Hanem egy kis életként. Szerintem lendít annyit a testemen-lelkemen, hogy már "gyógyító kávénak" is nevezhetem. 😅😇
Azért is jó blogot írni, mert leírva jobban átlátom a saját gondolkodásomat is. Amire ennek a röpke bejegyzésnek a végére értem, rájöttem -visszacsatolva az elejére-, hogy a nemtetszésem, a "haragom", a dühöm, a hadakozásom talán több energiámba kerül, mint megcsinálni magát a feladatot...
