2014. december 3., szerda

Kedd (Mo./8., wellness/2. nap)

1. nap itt


Az első éjjel semmit nem aludtam. Nem tudtam. Sajnos van ez így nálam. Sötét volt még reggel, amikor kikászálódtam az ágyból, letusoltam és lementem a kávézóba, de még zárva volt. A recepción megkérdeztem, hol kaphatnék egy kávét, kiderült, hogy -tegnap vacsoránál nem láttam, annyi újdonágosság volt, hogy ez valahogy kimaradt- az étteremnek is van egy pultos része. No odabattyogtam, készítettek is nekem egyet. Kiültem a kávézó teraszára, rendesen hideg volt, ott elkortyolgattam a koficét. Ez most "életmentő" volt, hiszen bírnom kellett az aznapra váró egész napos wellnessezést. Aztán sétáltam kicsit a belső parkban. Jót tett a friss, hideg levegő és a kis mozgás is.


Majd reggeli. A kínálat megint pazar volt.












Most is volt személyzet a frissen sütő pultnál, és be kell valljam, sokkal finomabb volt így a baconös rántotta, hogy csak elmondtam, hogyan, hány tojásból kérem, és a hölgy semmi perc alatt elkészítette nekem.


Reggeli után öltözés fürdőcuccba, és wellness, késő délutánig!! Mivel tegnap már kipróbáltam minden medanszét, mára azt terveztem, hogy termál-bugyborékoló-szauna-pihenés, mindez három körben. És a programot teljesítettem is. Hihetetlen volt, hogy semmi másra nem kellett koncentrálnom, mint hogy elengedjem magam, hogy felfogjam: én tényleg lazulhatok, pihenni vagyok itt, nincs más dolgom, nem kell ide-oda menni, nem kell kaját készíteni, nem kell mosogatni, nem kell bekapcsolnom a számítógépet, nincs E., nincs munka, levehetem az órámat, nincs idő és tér, csak a lazítás.


A termál vizes medence 37 fokos volt, nagyon kellemesen, simogatóan meleg. Minden egyes csontom, ízületem hálás volt érte. Mivel hét eleje volt, tömeg sem volt, volt, hogy egyedül az enyém volt a "kis kád".

A bugyborékoló medencéket mindig is imádtam. Mert ez is egyfajta masszázs, a masszázs pedig nálam bármikor jöhet(ne). Jó sokáig ment a víz-masszázs program, nagyon kellemes erősségű sugárban jött a víz mindenhonnan, megkapaszkodtam a medence szélében, becsuktam a szemem, de csak nagyon sokára sikerült kiürítenem a fejem és nem figyelni másra, csak magamra. Aztán el-elbóbiskoltam benne, ilyen az, ha az ember előző éjjel nem aludt.

Innen a szaunába mentem (finn), 83 fok. Az első körben a homok csak félig pergett le az órában, aztán gyors zuhany és merülő medence, majd pihi. El-elbóbiskoltam, de elaludni nem tudtam.

Amikor végeztem a három körömmel, egy kicsit hosszabb pihenés és hajszárítás után jó melegen felöltöztem és kimentem kicsit a friss levegőre. Nekem ez is gyógyír, Ausztriában lehetek a házban eleget... Nagyon hideg volt, és én szép lassan tettem egyik lábam a másik után és bebarangoltam egy-két utcát.












Mivel órát nem vittem, azt pedig elfelejtettem, hogy a telefonon is meg tudnám nézni, nem figyeltem az időt, majdnem két órát sétáltam. Aztán jött a vacsora.












A bőséges vacsora után még fél óra séta, majd alvás. No amit alvás címén bemutattam, az megint kész vicc. Olyan hússzor ébredtem fel... De kicsit aludtam is, ugyanis álmodtam. Háború volt. Mohácson rengeteg felhőkarcoló volt, azokba csapódtak körülöttem a bombák. A földről is lőttek és repülőkről is. Hihetetlenül életszerű volt, még szagokat is éreztem és azt is, ahogy a talaj megremeg a leomló épületek törmelékének a súlyától. Félelmetes volt. De legalább icipicit aludtam, a semminél több.

R: baconös rántotta, sajt, kolbász, zöldség, kis adag kávé.


V: sonka, kolbász, bazsalikomos-hagymás saláta; sült fogas filé, sajtmártás, zelleres laska gomba, 1 ek rizs, brokkoli...


... és desszertként krumpli, kolbi, saláta (natur), borsos sertéssült, borjú Stroganoff módra.


3. nap itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Hétfő (Mo. 14/8., wellness/1. nap)

 


Tudom én, hogy csak pozitívan, meg hogy a jelenlegi gondolatok alakítják a jövőt, mégis, amikor a múlkor beszéltünk VG-ral, gyakorlatilag csak panaszkodni tudtam, hogy mennyire fáradt vagyok, és ha nyernék a lottón, egy hónapig ki sem szállnék egy wellness hotel meleg vizes medencéjéből. Nem sokkal rá meghívott egy két napos wellnessezésre. És én azt tettem, ami nekem a legjobb, nem szabadkoztam, nem fontolgattam, hanem azonnal elfogadtam.

Hétfőn reggel indultam anyuékhoz, ott ebédeltem, aztán ebéd után indultunk Zalakarosra.

Nagyon szép szálloda, csodaszép szoba, wellness részleg, mi kell még?

Becsekkoltunk, felpakoltunk, átöltöztünk fütdőszerkóba és irány a medencék! Vacsoráig.


Hát volt kínálat. És mindenféle nehézség nélkül én is simán találtam ketoba illő ételeket.


Hát nem mesés? Sonkaaa! :)


Hatalmas dolog, hogy a saláták fele volt csak ízesített, a másik fele natur, aki akarta, öntetekkel lelocsolhatta, nekem viszont tökéletesen megfeleltek a simán darabolt zöldségek.



Egy alkalmazott mindig kint volt és frissen, a vendég óhajának megfelelően sütötte vacsoránál a húst. Hm. Gondoltam rá, hogy hazaviszem ;)








 A vacsoránál élő zene is volt, egy hölgy, egy úr, mindketten énekeltek is. Vegyes dalokat játszottak, a legtöbbjét ismertem is. Táncparkett is volt, akár táncolni is lehetett volna.

Az étel kínálat hatalmas volt. Akkora, hogy még a ketoba illeszthetőket sem tudtam végigenni. Pedig én aztán tudok enni. És ettem is, nem keveset.
R: -
E: (anyuéknál) húsleves leve répával...


... sült malachús, sült csirke, krumpli, cékla.


V: (a hotelben) zöldség, sonka, kolbász...


... sajtok...


... krumpli, gombás sertéssült, zöldségekkel csőben sült karaj...


... répafelfújt (na ebből egy falatot ettem csak, nem ízlett), saláta, grillezett padlizsán (2 falat, még sosem ettem, megkóstoltam), gombás marhahús. (Nekem ez volt a desszert.)


Aztán körülnéztem a parkban, majd fürdőruha és wellness zárásig.

Aztán jött az alvás. Vagyis VG letette a fejét és aludt, én meg nézelődtem ... reggelig...

Egy szemet sem sikerült aludnom. Iszonyat meleg volt a szobában (meg amúgy az egész szállodában), egyszerűen nem jött álom a szememre.

Így jártam...

De nagyon jó nap volt: utazás, beszélgetés, mennyei kaják, ázás a termál medencében, élvezkedés a buborékos medencében, nyugalom, gondfelejtés. Pihenés. Amire már annyira vágytam.

2. nap itt

3. nap itt



Facebook oldal: Boszorkánykonyha