2014. november 25., kedd

Kedd (Mo. 14/2.)

Tegnap este biztosra akartam menni, már ami az alvást illeti. Lefekvés előtt egy órával kikapcsoltam mindent, bevettem egy nyugtatót (Frontin 0.25mg). Még pakolásztam kicsit, aztán lefekvés előtt negyed órával bevettem egy egész szem altatót (Sanval 10mg). Az ébresztőt a telefonon reggel kilencre állítottam, hátha sikerül 10 órát aludnom. Megcsináltam az ágyam (a szokásos, plusz 3 takaró), bekuckóztam. Hogy miért a 3 takaró? Nyitott ablaknál alszom itthon, fűtetlen szobában. Zokni, meleg pizsama, így egyáltalán nem fázom az általában 16 fokban. Szóval bekuckóztam és vártam a Nagy Gyors Elalvást. Nem volt olyan nagy, nem volt olyan gyors, de birkaszámolás közben egyszer csak ott volt. Nagyon mélyen durmoltam, amikor is egyszer csak pittyegést hallottam nagyon messziről. És ez a pittyegés egyre közeledett. Először azt hittem, álmodom, aztán ahogy ébredt a tudatom, rájöttem, hogy ez bizony a vekker. Kicsomagoltam magam a takarók alól és mentem a hang irányába. Ugyanis ezt a vekkert utoljára két hete láttam, amikor kiutaztam itthonról. Fogalmam nem volt, hol lehet. Aztán megtaláltam: a csomagomban volt (nem pakoltam ki este a hazaérkezés után). Ránéztem: 2 óra 5 perc. Végigfutott az agyamon, hogy igen: akkor állítottam be így, amikor két hete hajnalban kelni kellett a kiutazáshoz. És mivel a vekker a csomagomban volt, ezek szerint kivittem Ausztriába, viszont nem is tudtam, hogy nálam van és ott két hét alatt egyszer sem szólalt meg. Ráadásul kedd hajnal van, tehát nem is lehetett semmiképp úgy beállítva, hogy minden hétfőn jelezzen. Mindegy, ez tán pár másodperc volt. Kikapcsoltam a vekkert, visszakuckóztam magam és nagy nehezen visszaaludtam. Reggel 8-kor ébredtem. Végre aludtam (egy aprócska megszakítással) 9 órát majdnem egyhuzamban.

Egy órát biztosan ellézengtem pizsamában. A folyosó tele a csomagjaimmal. A konyha üres (úgy volt, hogy festés lesz, amíg kint vagyok, ezért kipakoltam, most így üresen várt). És üres volt a fejem is. A pizsamás tözörgés után eszembe jutott, hogy ma délután pszichológus. Szuper, megvan egy biztos pont. Aztán, hogy pénzt kell váltanom. És trenírozni az agyamat, mert irtózat, milyen összeszedetlen és feledékeny vagyok mostanában, így nem írtam fel a listát, hanem úgy döntöttem, az első három tennivalót megjegyzem. Sikerült, bementem a városba és el is intéztem a három dolgot.

Ezután ettem csak, tízkor. Éhes nem voltam ugyan, de tudtam, ha nem eszem, ebédre már nagyon-nagyon éhes leszek. Így reggeli gyanánt ment egy főtt tojás.


Fél egykor ebédeltem: káposztás húst. Úgy kaptam, hagyma, káposzta, lapocka, csülök, nagyon finom volt. Igen: a kép serpenyős. És ebből is ettem, ennyivel is kevesebb a mosogatnivaló.

Majd fél 2-kor indultam Pécsre a pszicho megbeszélésre. Ma egy másik doktornőnél voltam (az én dokim vonta be), akitől a múltkor kaptam egy kitöltendő tesztet, ezt meg is csináltam és elvittem neki. Ma pedig a családról kérdezett párat, aztán mutatott pár képet (ez egy személyiséget vizsgáló teszt), letelt az 50 perc, kifizettem 10 ezer Forintot (!) és hazajöttem. A hazaúton az autóban azon gondolkodtam, hogy
- imádok vezetni és nagyon szuper, hogy két hét után újra autózhatok,
- embertelenül jólesik, hogy a fűtést a lábamra is tudom irányítani, mert azok mindig jég hidegek,
- elmegyek pszichológusnak,
- ha ez így megy tovább, tényleg minden kajapénzt pszichológusra fogok költeni,
- avagy nem tudom, meddig bírom anyagilag, lehet, hogy a jövő évtől magamat kell majd megpszichologizálnom...


Vacsora: 2 főtt tojás, saláta tökmagolajjal, avokádó, sült szalonna. Ezt megettem, aztán sütöttem még egy adag szalonnát. Aztán persze jóllaktam, de rágcsálhatnékom támadt. Nem ehetnékem, hanem szó szerint arra vágytam, hogy valami haraphatót ropogtathassak a fogaim alatt. No de hol van ilyen egy ketós konyhában?! Hát akadt: találtam kesudiót. Megörültem, mert ropog, és mert nem szeretem, tehát tudtam, hogy nem fogok belőle többet enni a kelleténél! Egy kis maréknyi elég is volt.

Ma írtam egy bejegyzést az alvásproblémáimról. És sok dolog elgondolkodtatott.

Az Árkádon keresztül jöttem és mentem a pszichodokihoz. Szeretem figyelni az embereket, de ma ugyanúgy jártam, mint a múlt héten Knittelfeldben: az emberek egyformák. Kint mindenkin az aktuálisan kapható lidlis steppelt kis kabát, egyen sapka, kikes cipő. És itthon is mindenkinek a nyakában az ugyanolyan kötött sál, egyforma nadrágok, egyforma sapkák, egyforma lábbelik, táskák. Valahogy elszomorít, hogy ennyire menő a trendi. A háundemmes és társai. Hogy mindenki egyformán öltözik. Igaz, hogy az én ruhatáram nagy része gagyi, viszont az tuti, hogy nem szeretnék trendi lenni. Amíg anno nem vágattam le a hajam, egyetlen csajt ismertem, akinek hasonló frizuja volt. Levágattam, azóta minden harmadik nőnek ilyen a haja. Így én most növesztem (télen amúgy sem árt, ha védi a hajam a nyakamat), aztán ha már nem mindenkinek ilyen szőr lesz a fején, levágatom megint.

Az üres konyhám láttán az suhant át a fejemen, hogy egy nap alatt irtó kevés dologra volt szükségem. Miért áll akkor mégis halomban a kipakolt cuccos? Annyi de annyi fölösleges dolgot felhalmozunk, eltesszük, hogy talán majd egyszer kell, jó lesz majd egyszer valamikor (...), aztán sosem kerül a kezünkbe. Bronnie Ware írta az egyik könyvében, hogy annyi dolgot szeretne csak, ami befér a kicsi kocsijába. Ha belegondolok, a biciklin és a kocsi váltó gumijain kívül gyakorlatilag az én cuccom is befér a kicsi kocsimba. (Főleg, ha a Garázsvásárnak egyszer vége lesz.) És még így is sok dolog van, amit nagyon ritkán használok.

És hogy az élet mennyire az egyensúlyra törekszik. Írtam pár napja, hogy az anyagiakkal kicsit hadilábon állok. És leginkább az étkezésen lehet spórolni. Viszont a tegnapi és a mai kajám nagyon nagy része "kapott" volt. A tojás, a tegnapi vacsora karaj, a mai ebédem is. A vacsorám még az útra csomagolt és meg nem evett tojás és saláta volt. És kaptam még hal pörköltet (harcsa vagy csuka) is. 


Az én életemben most minden változik. Minden megváltozott, amit 40 évig biztosnak és igaznak hittem. Magamról a világról. Megváltozott és átértékelődik. Lassan kiderülnek a miértek is. De már közben felmerülnek a hogyanok. Ezt az itthoni két hetemet viszont rászánom arra, hogy megpróbáljak a lehető legtöbbet aludni. És arra, hogy ne agyaljak. Hogy ne ragaszkodjak dolgokhoz, gondolatokhoz. Hogy ami jön, azt elfogadjam. Ellenkezés és előzetes feltételszabás nélkül. Legyen jó vagy rossz. Nem percre pontosan megtervezni minden napot. Szeretnék egyszerűen csak lenni. Elengedni a gondolatokat és meglátni, mi történik.


Facebook oldal: Boszorkánykonyha



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése