2017. november 4., szombat

Helyzetjelentés november 1.

Helyzetjelentés július 1. itt
Helyzetjelentés augusztus 1. itt
Helyzetjelentés szeptember 1. itt
Helyzetjelentés október 1. itt


A kép: balra az első edzőtermi edzésemkor, június közepén. Jobbra november legelején.

Kábé egy hónapja rosszul nyúltam egy ajtóért és rendesen odalett a jobb kezem. Kegyetlenül lassan, de valamelyest javulgat. Még mindig nehezemre esnek egyszerű dolgok, pl. wc után papírt használni, lehúzni a wc-t, tollat fogni, kupakot lecsavarni, bármit a jobb kezemben tartani, sebességet váltani (...), egyértelmű, hogy nem tudok súlyokat emelgetni jobb kézzel. Teremben azért voltam, de konkrét felsőtest edzés nem volt.

Ezen a héten kipróbáltam, hogy a csuklómat mennyire tudom használni, pl. plankhez, fekvőtámaszhoz. A plank (nyújtott karosra gondolok) megy, 5x5-6 gyakorlatot elbírok, ugyanígy a burpee-ből is. 

Persze, hogy sajnálom, amiért kimaradnak a termes felsőtest edzések, de a sajnálkozás igazán nem segít, így elkezdtem egy kártyás kis edzéskét, a neve az, hogy 30 napos edzésprogram eszközigény nélkül. Totál egyszerűnek látszik, de ki tud dögleszteni rendesen. Mellette pedig futok, ha van időm.


Október közepén, az egy hetes nyaralás alatt majdnem 4 kilót híztam. Hát mert volt meleg ebéd, meleg vacsora, és bizony megkóstoltam az őrségi jellegzetességeket: a sütőtök krémlevest, a tökös-mákos rétest és a dödöllét is. Bevállalva minden ezzel járó kellemetlenséget. Igazán a dödöllétől voltam rosszul, elméletileg, az eredeti recept szerint rétesliszt van benne. Ez a világ egyik legeslegfinomabb étele szerintem, de amennyire mennyei vacsora volt, olyan pokoli éjszakát okozott. Konkrétan úgy éreztem magam, mint a farkas, akinek teletették kővel a gyomrát. Azt csodáltam, hogy nem lyukadt ki alattam az ágy, a padló, hogy nem fúródott reggelig egy hatalmas, mély verem a kővel teli hasam miatt egészen a gyomromtól a föld gyomráig. (Pedig tejföl nélkül ettem, a tejtermékekkel nem merek packázni.)

Szóval plusz 4 kiló. Jót nevettem a mérlegen, mert én plusz 5-re tippeltem. Ahogy a 2. kép bal oldalán látszik is, az a hatalmas ugrás után szépen mennek vissza a számok (lehet, hogy már lejjebb van, de tényleg ritkán mérem magam, egyszerűen nem fontos). Nem fogyóztam, nem koplaltam, nem edzettem többet, egyszerűen nem zabáltam, azt eszem, amit meg tudok emészteni, de -szerintem- a szervezet egyensúlyra törekszik, az enyém jól elvan 61-62 kilósan, majd megint beáll minden. Ha meg nem, akkor úgy lesz jó.

Azért plötyiség meg kis hasika maradt ám, amit kajával szépen le lehetne pucolni, de én imádok enni, a csirke-rizs-brokkoli kombó nem az én világom, a valamit valamiért elv alapján akkor inkább legyen a hasika. Egyáltalán nem vészes egyébként. Ha zavarni fog, akkor majd változtatok az étkezésen. Nagy valószínűséggel majd karácsony után. 😉

Filmajánló: Hétköznapi mennyország

2017. november 3., péntek

Ha egy póló mesélni tudna...


2007. Olaszországban dolgoztam egy szállodában. Akkoriban olyan voltam, mint egy malac. Egy jól felhízlalt disznó. Volt a főnöknek egy lánya. Tanja bejött néha. Volt, hogy reggeli futás után. Ott állt, az arca piros volt, és én tátott szájjal néztem a csodaszép futócipőt a lábán, a futószerkóját, és már akkor arról álmodoztam, hogy egyszer rajtam is lesz ilyen ruha, egyszer én is futni fogok.


Nagyon spóroltam a fizetésemmel, hónapokig nem költöttem magamra egy centet sem. De Tanja és a futás dolog nem hagyott nyugodni. Az akkori testemmel a 100 méteres séta is nehezemre esett, fújtattam, lihegtem, ömlött rólam a víz, nyáron a combjaim véresre dörzsölődtek. Heti egy szabadnapom volt. És én hetekig sóvárogva mentem el egy sportbolt kirakata előtt, mire nagy nehezen rávettem magam, hogy bemenjek. Mert hát mit keresne egy disznó a sportruházatnál? De végül vettem egy nadrágot és egy felsőt. A nadrágba belepréseltem magam, a póló nem jött rám, de tudtam: egyszer jó lesz.

Sok idő telt el, de egyszer csak tényleg jó lett a nadrág is, a póló is. A naci azóta már szétment, de a póló! Az mesélni tudna. Mert a mai napig az az edzőpólóm és sok száz km-en társam volt a futásban is. Hát ő az:




Mert hogy elkezdtem futni. Ahogy Mohácson mondják: futosgálni. Túlsúlyosan nem volt egyszerű. Aztán egy hatalmas esés miatt néhány év kimaradt. De aztán megint futottam. Először csak kicsiket, aztán egyre nagyobbakat. 2016 tavaszán elhatároztam, hogy lefutok 2016 km-t. Közben megcsináltam egy félmaratoni távot. Aztán sikerült: 2016-ban nem is 2016, hanem még több km is.


2017-ben nincs célom a futással, megyek, ha van időm, kedvem, hol keveset, hol többet. Már teremben, futópadon is, azt is szeretem. És novemberben 1700 km-nél járok. Elkoptattam néhány futócipőt, a kedves Blogolvasóktól vészhelyzetben kapottakat is, de a pólómat elnevezhetném taftnak. Hiszen az még mindig tart... 😊


2007: ekkor vettem a pólót
2017, a pólóban








Mocorgó ✅


Teljes progi itt

2017. november 2., csütörtök

Mocorgó ✅

Mai mocorgó a kép alapján:

- 5 perc helyben futás
- 20 climbers
- 20 kitörés
- 10 guggolás


5 kör.





30 napos progi eszközigény nélkül itt


És fitifuti plusz sétaméta: 


Elég...

Már jó ideje gondom van néhány dologgal. Olyan 43 éve vagyok elégedetlen magammal. Pedig csodaszép kisbaba voltam, szép kisgyerek, nem voltam buta, az iskolát könnyedén elvégeztem nagyon jó eredménnyel (...). Mégis mindig úgy éreztem, hogy elsősorban furcsa vagyok. "Más". Nem olyan, mint a "normális" emberek. Megvolt a gimi is, szereztem két diplomát, írtam egy könyvet németül, tanítottam, a gyerekek nagy része szeretett, a kollegákkal jól kijöttem (...). De az érzés, mi szerint kevés vagyok, nem jó, bonyolult, mit sem változott, sőt egyre erőteljesebben hozzá szegődött társként a ronda vagyok, a kövér vagyok, az engem nem lehet szeretni. Telt az idő, sok országban dolgoztam, sokféle munkát kipróbáltam, a helyem mindenhol nagy részben jól megálltam. Volt egy életszakaszom, amikor pszichiáter segített túllendülnöm saját magamon. Ekkor készült rólam egy átfogó, sok összetevős elemzés, ami megállapította, hogy úgy konkrétan szinte nincs személyiségvonásom, ami "normális" lenne, amiben ne lenne hiba. Na akkor, amikor kimásztam abból a bizonyos mélységből, kezdtem el úgy igazán "dolgozni magamon", "javítani a hibákat". Tartott ez egészen a mai napig. És most azt mondom: elég. A külsőmön sok dolgot változtathatok, ha akarok: festhetem a hajam, sminkelhetem az arcom, lefogyhatok, meghízhatok (...), de belül... Nálam sosem lesz patika rend, mert nem voltam, nem vagyok és nem is leszek tisztaságmániás. Nem fogok a dugámba dőlni, ha nem tiszta a kocsi. Mindig igyekszem pontos lenni, de nem áll meg a világ, ha kések valahonnan 5 percet. Sosem voltam, nem vagyok és nem leszek a társaság középpontja, mert nem én vagyok a nagy dumás. Nem valószínű, hogy valaha is dicsekednék és fényezném magam, mert egyszerűen nem vagyok ilyen. (...) Rengeteg hibám van, amin szeretnék, azon esetleg változtatok, de aztán ennyi. Ha meg valakinek ez a Timi nem tetszik, az nézzen más irányba, akad még a bolygón pár milliárdnyi ember. És ebből az egészből nem is igazán az fontos, amit mások gondol(hat)nak rólam, hanem ami engem illet. Soha nem voltam tökéletes, ahogy senki sem. És mindig is tökéletes voltam, ahogy mindenki. Nem akarok más lenni, nem akarok jobb lenni. Elég, ha vagyok. És mivel november másodikán még mindig gyönyörű idő van, ami szerintem ajándék, nem is vesztegetek erre több szót, sem időt, hanem kimegyek még egy kicsit. Annak -szerintem- sokkal több értelme van. 🙂

;)


2017. november 1., szerda

November 1.: Hőgyész, Tamási

Tegnapelőtt írtam, mekkora a szakadék a mézeskalácsház és a mókuskerék között. Az élet már csak ilyen. Amíg szépen "elharcolgatok" magamban, a nap minden nap felkel, megy minden tovább, ahogy mennie, lennie kell. Vízkőtlenítem a kávéfőzőt, elpakolom a papírkupacaimat, kivasalom a ruhahegyemet, megy a kukába a "talán majd egyszer jó lesz még valamire", a lenti kuka tetejére a "nekem már nem kell, másnak viszont még jól jöhet" dolog.

Az élet megy tovább. Reggelente, ha süt a nap -márpedig szerencsére gyakran teszi-, csodásak a fények kint is, bent is. Egyszerűen imádom.



Az élet megy tovább. Nekünk, itt lévőknek itt, a többieknek máshol. Talán. Egyre inkább hiszek abban, hogy minden ugyanabból az "anyagból" van: energiából. És hogy ez az energia a halállal nem veszik el. Abban is biztos vagyok, hogy nem a november elseje az a nap, amikor a halottainkra emlékezünk. Legalábbis bennem az év többi napján is élnek, és a temetőbe is ki lehet menni máskor is e napon kívül.

Tozzi, a képek elsősorban neked:






Nagymamám nagymamájának a sírja:








Dönts



"Valahogy úgy van összerakva az ember, hogy nagyon nehezen lép ki a megszokottból, bármiről is legyen szó: rossz szokások, kihűlt kapcsolat, rossz munkahely.


Húzzuk, halasztjuk a döntést. Tapicskolunk a langyos vízben, és ámítjuk magunkat, hogy áááá, nem is olyan rossz ez.


Löttyedt a combom, lóg a karom, de 35 éves koromra nem olyan rossz ez, fő, hogy egészség legyen. Évek óta utálom a munkám, de legalább van. Mások hogy örülnének ennek.


Azt, hogy lelkileg nem jó neked a helyzet, amiben vagy, onnan lehet felismerni, hogy minden nap ugyanolyannak tűnik. Csak peregnek egymás után. Kedvetlen vagy, és belül érzed, hogy valami nem oké. de nem nagyon tudod megfogalmazni, hogy mi az.


Ilyenkor a tudatod megpróbál észérvekkel meggyőzni: ááá, nem olyan rossz ez, amiben vagy. Jó ez már neked, ez legalább biztonságos. Másnak is megfelel, hát mit ugrálsz te.


Habitustól függően egy ilyen helyzetben akár éveket is eltölthet az ember. Én is benne voltam ebben. Nap nap után tudtam, hogy ez így nem jó, mégis ugyanazt csináltam újra és újra.


Minden nap feszültség volt bennem. Jöttem hazafelé a buszon, és rágtam magam, hogy de én nem így akarom, de olyan jó lenne valami más. Olyan jó lenne, ha végre meg merném tenni, amit akarok. És folyton negatív voltam.


Mert belül tudtam, hogy mit szeretnék igazán, csak nem mertem lépni. És amikor hosszú évek után döntöttem végre, akkor megnyugodtam. Tudtam, hogy nem veszélytelen, amire készülök, mégis visszatért a mosolyom, az életkedvem. Mert végre kiléptem a posványból.


A lényeg az, hogy dönts. Jól vagy rosszul, az mindegy is, de dönts. Mert ha erre képtelen vagy, akkor úgy fogsz leledzeni a világban, mint valami kóborló lélek.


Ha csak ide-oda csapódsz és képtelen vagy kimondani, hogy ezért és ezért fogok küzdeni, akkor nem jutsz sehova. Örökké bizonytalanul fogsz bolyongani.


De ha egyszer döntesz, és elkötelezed magad valami mellett, akkor előbb-utóbb learatod a gyümölcsöket.


Csak döntsél végre..."


2017. október 30., hétfő

Mézeskalács ház és mókuskerék


Ez tíz egyszerű és nagyszerű dolog. Elsősorban önmagunk felé kell ezt tennünk/gyakorolnunk. Legalábbis a tapasztalatom az, hogy ha az ember mindezeket érzi, megteszi önmaga felé, és megvan egy bizonyos belső béke, akkor kifelé is működik mindez.

Az őrségi egy hét teljesen kizökkentett a mindennapokból. És én elmerültem benne. Lubickoltam az őszi természetben, a hideg, ködös napfelkeltékben, az aszalódó, lila szőlő bódító illatában, a meleg színű avar lágy ropogásában. Körbevett az egyszerűség, a csönd. Meglepetten jólesett az az élettempó, az emberek közvetlensége, kedvessége. Felemelő volt egy hétig egy roppant egyszerű "mézeskalács házban", egy száz éves parasztházban lakni, ami nekem nemcsak bőségesen szolgált minden legegyszerűbb komfortjával. Úgy lehetett fűteni, ahogy az ember akart, a kemence még reggel is langyos volt. A három helyiség bőven elég volt. A természetes anyagokból készült épületben, a természetes anyagokból készült bútorok és eszközök között igazán otthon voltam. Az alacsony belmagasság barátságosabbá, emberibbé tette számomra a "lakást". És azok a kis ablakokon beszűrődő fények! Reggel néztem a napfelkeltét, a birkák nyugodtan kiballagtak a legelőre, a cicák hagyták, hogy simogassam őket, a dorombolásuk nekem különösen megnyugtató. Eltelt a nap, bárhol is voltunk, csak szépség és nyugalom vett körül. Mire lement a nap, megint megjelentek a cicák, ilyenkor a szőlő még intenzívebben illatozott a rozsdás levelű lugason, a birkák maguktól hazasétáltak.

A hazaérkezés másnapján indult tovább a mókuskerék. Napokig csak testben voltam itt, a lényem egy része ott maradt az Őrségben, a lelkem velem lévő része pedig visszakívánkozik. A mókuskerék zakatolása behatolt a belsőm csendjébe, a pörgése elszédítette a belső békémet. Mert megnőtt a szakadék a "két életem" között. Aközött, amit élek és ahogy szeretnék. Írni sem tudtam, egyszerűen nem ment. Sok minden történik, amikre lehetne azt mondani, hogy rossz dolgok, kellemetlenek, nagyon nem jók. Úgy érzem mégis, hogy ez azért van így, mert a bensőmet vetítem ki. Harcok dúlnak bennem, ezt "kapom" kívülről is. Úgyhogy újra meg kell keresnem a saját egyensúlyomat, meg kell találnom (teremtenem) a belső kis békémet, és akkor a kinti világom is sokkal napfényesebb lesz.

Filmajánló: A Csodabogár

Mozgás összefoglaló (43. hét)


Azt mondják: minden okkal történik. A jobb kézfejem még mindig alkalmatlan a súlyok emelgetésére, így aztán futok. Régi szerelem, amire mostanában nem volt mindig idő. A kezem adott időt. :)

Habár idén nincs célom a futással, nem gyűjtöm a km-eket, csak feljegyzem, ha futottam, majdnem 1700 km megvan. Ha belehúznék, meglehetne szilveszterig a 2017 km. De nem akarok belehúzni, nem akarok kényszert, nem akarok KELL-t. Szeretek futni-gyalogolni, csinálom, ahogy jólesik. Anno, amikor belekezdtem az életmódváltásosdiba, 50 métert sem tudtam futni (és ez nem vicc), ahhoz képest ez az 1700 km már bőven 'ginisz rekord' !

H K SZE CS P SZO V
futás futás
futás


- - futás -

A 42. héten: 42 km
2017-ben eddig összesen: 1686 km.

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt
32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40-41. hét itt (nyaralás)
42. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. október 29., vasárnap

Hoppáré

Ma hatkor keltem. Mire kiértem a konyhába, öt óra lett. Tudom, hogy nagy ez a lakás, na de ennyire?!


Ma elkészültem a sulis elő(re)készületekkel jövő februárig. Elégedett mosollyal konstatáltam a hatalmas, feldolgozott könyvkupacot, amikor rájöttem, hogy hátrébb az agarakkal mosollyal, egy tantárgyat kihagytam. Hoppáré.

Tolna megyére narancs riasztást adtak ki szélügyileg. Oké, én Baranyában vagyok. Arra nem gondoltam, hogy a vihar nem fog majd megtorpanni, ha meglátja a megyetáblát.

De jó, mára van ebédem, csak meg kell melegíteni! Végül is megmelegíthetem a fagyasztott darált húst és a fél fej karfiolt a 'la fasírt és karfiolpüré. Hoppáré.

Mindig büszkén mesélem, milyen kevés cuccom van. Na persze. A lakás úgy néz ki, mint ahol kipróbálták a legújabb bombát. Bombajó szanálás lesz ebből.

Na jó, próbálom magam kicsit az "új órához" igazítani. Végül is van rá fél évem, hogy megszokjam...



Így...


2017. október 28., szombat

Mocorgó és avatás ✅

Lassú voltam, mint egy csiga, kevesebb sikerült a tervezettnél, jól elfáradtam, de a cipőt felavattam, és maximálisan elégedett vagyok vele is meg magammal is. 


Aglio olio


Nagyon egyszerű, nagyon gyors, olcsó étel. Amikor Olaszországban dolgoztam, gyakran kaptuk ezt ebédre. Spagetti kifőz, olajjal, fokhagymával összerottyant, kész.

Az enyém kicsit más. Nem spagettis. Ezt a tésztát potom áron vettem leakciózva. Nem ideális, mert szójából készült, viszont se szent nem vagyok, se krőzus, így 2-3 ebédre ez a tészta nekem nagyon megfelel.

Fűszerként a végén ezt használtam:


És akkor jöjjön a nagyon egyszerű recept:


# A tésztát kifőztem.
# Serpenyőben olajon 3 db negyedelt koktélparadicsomot és két hatalmas gerezd apróra vágott fokhagymát összemelegítettem.
# Rákerült a lecsöpögtetett tészta.
# Sóztam, fűszereztem, tálaltam.

Így...


2017. október 27., péntek

Keddtől péntekig


Irtó gyorsan telik az idő. A kánikulában bővelkedő nyár után október közepétől megérkezett az ősz. Hol hűvös van, hol hét ágra süt a nap. Még nem kell a nagykabát, bár reggel hétkor, amikor indulok dolgozni, jólesik a fűtés a kocsiban.

Már két hete vége a nyaralásnak, és az én szívem még mindig visszahúz az Őrségbe, hiányzik az a csodás béke, a csönd, a nyugalom, a nem-kell-időre-menni-sehová, a cicák, a kis ház (...).

Ez a hét is a munka körül forgott. Az iskola(rendszer) téma megérne egy misét egy iszonyúan hosszú bejegyzést. De amíg nem tudom róla értelmesen összeszedni a gondolataimat, addig inkább neki sem állok.

Már az első napon azt mondtam: különlegesek ezek a gyerekek. Tényleg azok. Persze, hogy itt is van okos és butuska, jólnevelt és nehéz eset (...), de valahogy 16 nagyon különleges gyerkőc tanul itt. És mint mindenben, bennük is igyekszem a jót meglátni (néha ez kész kihívás).

Járnak könyvtárba. Kölcsönöznek. És olvasnak. Ez két második osztályos (!) kislány aktuális olvasmánya. Szívmelengető.


De szinte mindenkinél van könyv, és olvassák is.

Minden reggel rántottát viszek reggelire. Minden reggel, amikor beérek, leülök a tanári asztalhoz (nálunk nincs se tanári szoba, se folyosó, se iroda...) enni. Minden reggel társaságom van. Minden reggel körbeállnak az érkező gyerekek és jön a reggeli "Képzeld el, Timi néni...!", "Tudja, Timi néni, hogy mi történt?" kezdetű csicsergés. Amire megeszem a rántottámat, minden reggel mindenkiről mindent tudok, mindenki kis kütyüjét megnéztem, láttam az új ceruzákat és füzettartó mappákat, tudom, melyik csatornán melyik mese megy, hallottam pár viccet, kaptam jó néhány ölelést.

Nagyon aranyos aranyköpések vannak minden nap, rengeteg, el kell kezdenem ott rögtön leírni, mert meg sem tudom jegyezni, annyit "köpnek".

Öntöm a teát a tízóraikor a pohárba Sz-nak. Ő mosolyogva:
- Köszönöm szépen, de viszont kívánom.
(Tiszta Besenyő Pista bácsi!)

Készülök a kicsik órájára. G. odajön.
- Súghatok valamit a füledbe?
- Igen.
- Szeretlek.

- Amikor még tegnap nem voltam itt hittan órán, otthon volt a könyvem.

Elénekeltük a Katalinka, szállj el dalt. Z.:
- De miért jönnek a törökök?? És miért lőnek agyon?!

Nagyok. Ének: Kiment a ház az ablakon.
- Há' de ez hülyeség! Má' hogy mehetne ki a ház az ablakon? És ha mégis kiment, akkor meg hogy maradhatott benne a vénasszony? Na, ilyen bugyuta éneket én még nem hallottam!

Elsősök, környezet. Mit tehetünk, hogy megvédjük az állatokat? 
V.:
- Kimegyek az erdőbe, viszek egy fazekat, beleteszem a szarvasbogarat, és akkor meg van védve!
G.:
- Azt úgy kell, hogy fogok egy papírt, ráteszem a szarvasbogarat és felteszem a fára!


Ezt pedig ma a negyedikes lányoktól kaptam. A kezük: rögtön "lájkolták" is a képet.