29. nap

"Úgy élni az életed, hogy alapvetően senkitől nem vársz el semmit, hatalmas szabadság. 

Rájössz, hogy szinte rendíthetetlen vagy, mert valami belül kikapcsolta 

a 

'hogyan kellene a dolgoknak lenniük'

 gombját."

Mooji

Második napja szakad a hó. A kocsimon még soha nem volt ennyi hó, mint ma reggel. Láttam a konyhaablakból. Ha nem tudom, melyik az enyém, fel sem ismerem a hóbundában. Akksi, utak, gumi. A buszt már nem érem el, autóval kell mennem dolgozni. Kiásom a hó alól. Pipa. Indul. Akksi pipa. Gumik... Lassan kitolattam, aztán go. Irtó nagy a hó, semmi takarítás. Csak nyugi. Lassan. A ráfékezést próbálnom sem kell, az első pár méteren kicsúszik a hátulja. Na, talán a főút járható. Tévedtem. Harmadikban slattyogtam és végig csúszkált a hátulja. Ha ilyen a főút, milyen lesz a mellékút?! Csak nyugi. Lassan. Megpróbáljuk. Amint rákanyarodtam a pécsváradi útra, tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet. Másodikban haladtam, de irtózatosan nehezen tudtam egyenesbe hozni az autót, nagyon csúszott. Nyugi. Az első domb. Csak kipörögnek a kerekek. Csak nyugi. Lassan. Csináld. Az első falu teljesen vízszintes, alig értem el a végéig. Ott jön egy nagyobb emelkedő. Na ott már tudtam, hogy így nem jutok el egyben a munkahelyemre. A domb utáni egyenesnél van egy felüljáró, ott egy buszmegálló. Félreálltam, és felhívtam a kolleganőmet, hogy egyszerűen nem merek tovább menni, ha a himesi lejtőn le is érek, onnan már tutira nem fogok tudni visszajönni, odafelé pedig csak egyre meredekebb emelkedők és lejtők jönnek nagyon éles kanyarokkal, ott esélyem sincs ezekkel a gumikkal. A buszmegállónál megfordultam, és erősen nyugtatva magam nagy nehezen hazaevickéltem. Így nagyon rövid lett ez a munkanap... Holnap megpróbálkozom busszal.

Kihasználtam a potya napot, takarítottam egész nap. És semmi látszata (a család tudja, miért, ide nem írom le)...

Ebéd után szundítottam fél órát, aztán séta kint és bent.

Főztem mára és holnapra.

És megnéztem a Vadont. Sokadjára. Sőt azt hiszem, elalvás előtt elkezdem a könyvet is újra. Vagy századszorra.

Hangom még mindig nincs, de egyelőre nem fáj semmim. Sok értelme lesz holnap dolgozni menni, no de mindegy.