2015. szeptember 7., hétfő

Hús-vér motiváció 49.


Pacemakerrel fejenállni?!
Igen.



"Sokszor a véletlenek is segítenek. Ám én hiszem azt, hogy mindenki életében kell lennie egy véletlennek, ami segít elindulni. 

Több, mint 3 éve, nyár elején 96 kiló körüli volt a súlyom. Véletlenül úgy alakult, hogy elég gyakran kellett jó sokat gyalogolnom, sétálnom, vagy csak jó sokat mennem, ugyanis alkalmam volt rengeteget kirándulni, afféle gyalogtúra szerűen. Egyszer csak azt vettem észre, hogy rengeteg gyaloglástól (heti 20-40 km) egy hónap alatt lement rólam vagy 5-6 kiló. 

Mivel már régóta álmodoztam róla, hogy lefogyok, nagyon megörültem a szemmel is látható változásnak és utánanéztem, hogyan is lehetne igazán lefogyni. (Akkor még nem tudtam, mi az a sport, edzés, fegyencedzés.) Elkezdtem tudatosan diétázni, ekkor mondtam le a finomított lisztről és a cukorról. Vettem egy bringát, mert előtte nem volt, és a legelső "hosszú" utam 3 km volt, meg még 3, mert vissza is kellett jönni.
smile hangulatje

Csináltam magamnak egy otthoni edzéstervet is. Bringázás, fekvőtámasz, felülések. Az első alkalommal 9 fekvőt sikerült lenyomnom, de most is megvan az edzésnaplóm, 2012. október 23-án összesen 264 fekvőt csináltam, persze húszasával. És a bringázás is napi 60 percre hosszabbodott. 

Már lement vagy 10 kiló, amikor egy új kollégám mesélte, hogy ő edzőterembe jár, és az milyen hasznos. Megnéztem a neten a legközelebbi edzőterem számát, felhívtam, és akkor, (immár majdnem 3 éve) október 26-án életemben először elmentem a terembe edzeni. Aztán ott ragadtam. 
smile hangulatjel
 

Később megmutatták a haskereket, majd a sárkányzászlót, és még később megtudtam, hogy létezik olyan, hogy street workout és fegyencedzés. Aztán beleszerettem ebbe az egészbe, állandóan csak a diétás és sportoldalakat bújtam, rengeteget tanultam akkoriban. 

Egy idő után rájöttem, hogy az alapok nélkül nem tudok fejlődni, ezért megtanultam bukfencelni, fejen állni, kézen állni, és elkezdtem rendszeresen nyújtani, elég keményen. 

Most ott tartok, hogy az edzés az életem részévé vált. A (viszonylag) egészséges táplálkozás mellett a sport, az edzések az életem alapvető kellékei. Már nem tudnék meglenni nélküle. 

Még egy fontos dolog, sokan nem tudjátok... És talán szégyellném is... régebben elég sokat ittam. (Nem vizet.) Még az edzések első évében is, hétvégenként le-lecsusszant jó pár korty. Aztán egyre kevesebb, míg egyszer csak azt vettem észre, hogy abszolút nem kívánom az alkoholt, és egy kicsit sem hiányzik. Közel két éve egyáltalán nem iszom. 

Itt a régi edzésnaplómban látom, hogy 2013. március 3-án 70 kg voltam!!!!! Na, azóta azért jött ám egy kis izom is. Ma reggel 77 kg vagyok, de úgy érzem, ez a 77 kg egy fokkal jobb, mint a két héttel ezelőtti 75. 
smile hangulatjel
 
Hát így kezdődött, és így jutottam el idáig. Ez meg egy tegnapi fénykép.
smile hangulatjel
 
Sok sikert mindenkinek!"


És lézetik egy FB oldala, ahol várja a 40 felettieket (is), hogy mozduljanak: MOZDULJ! 40+

A pacemakerről és egyéb kiindulásról a blogjában, itt olvashattok.


Eddigi Hús-vér motivációk itt

Engem megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése