2014. január 31., péntek

Figyelem!!

 
 
31 nap, 18 edzés, 2-3 nap kivételével a tervezett szerinti étkezés.
 
Eltelt egy hónap az évből. Sitty-sutty elrohant. És ugyanígy el fog telni a február is, majd a tavasz, és 5-6 hónap múlva itt lesz a kánikula, előkerülnek a lenge ruhák, a fürdőruha, a bikini.
 
Ha csak kicsit megyek tovább: ugyanilyen gyorsasággal elmúlik egy év, és az élet.
 
31 nap alatt megcsináltam az edzéseimet, ügyesen ettem. Egyetlen dolog miatt: mert így akarom, mert tudom, hogy sokakhoz képest jóval egészségesebben eszem, nagyon sokakhoz képest jóval többet mozgok, tudom, hogy ez így jó, és tudom, hogy ez kell a céljaim eléréséhez.
 
Pedig sokszor sokminden közbejött, két hetet Ausztriában dolgoztam (ahol ugye egyáltalán nem ideálisak sem az edzések, sem pedig az étkezések körülményei), közbejött hasgörcsölés, foggyulladás, vendég, tönkrement a gáztűzhelyem, költözés kellős közepén vagyok, dobozokkal körbevéve...
 
31 nap alatt nagyon sokan megkerestek tanácsért. Most ez egy kivétellel fogyással volt kapcsolatos. Érezhetősen nagyon év eleje volt, többen megfogadták, hogy na, akkor majd az idén megcsinálják. A sok kérdezőből ketten jelezték, hogy megfogadták a tanácsokat és működik a dolog, haladnak. És mivel terézanyu már tavaly leléptetésre került, idén nem fogom azon tanácsot kérők kezét, akikről tudom, hogy rendszeresen melléesznek (sütemény, fagyi, meki...) és a dobozában őrzik a futócipőt. Mert hogy nincs idejük. Ja, csak fészbukozni meg az összes sorozatot megnézni minden nap. Sok energiám van ugyan, de azt abba szeretném fektetni, aminek van értelme. Igyekszem idén nem győzködni senkit arról (se a blogon, se a FB oldalon), hogyan és miért lenne/lehetne jobb/jobban... Mert az a bizonyos kattanás úgyis mindenkinek belülről kell hogy jöjjön, ha meg az nincs, akkor teljesen fölösleges.
 
Csak ezen a kis blogon hatalmas mennyiségű anyag áll mindenki rendelkezésére: étrendek, edzéstippek, edzéstervek, leírtak, videosak, linkesek, letölthetők, megvásárolhatók. Receptek: paleosak, mindenmentesek, fehérjedúsak, hús nélküliek... De az inetrneten iszonyat sok információt talál, aki keres.
 
36 étrend ötlet alakuláshoz itt
34 edzéstipp otthonra itt
443 recept itt
 
És ha a blog címkéit megnézed, ott is találsz még másfajta edzéseket (Asylum, Insanity, Focus T25, P90X, Péntek Enikő, Edzésmester Alakváltó Program -EAP-, BodyRock, Les Mills Pump, Zuzka...)
 
Eltelt 1 hónap 2014-ből.
 
Én megtettem, amit terveztem.
 
Te hogy állsz?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése