És egyszer csak hallom, hogy E., mint egy sámán, valamit földöntúli hangon mormog a bajsza alá. Elkezdtem figyelni: megbűvölten ült az asztalnál, megbabonázódva bámulta a tenyérnyi mű rózsát, és kimondta annak a színnek a nevét, amilyenre éppen váltott a rózsa. Komolyan úgy nézett ki - a sámánság mellett-, mint aki gyakorolja németül a színek nevét. Csak mosolyogtam. Aztán, ahogy jobban figyeltem, észrevettem, hogy -mivel szegény E. színtévesztő- nem is azt a színt mondja, amilyet éppen mutat a mű izé! Na, itt már majdnem hangosan elnevettem magam . . .
Miközben egyre inkább kezdem megérteni, miért hívják az öregséget a második gyermekkornak . . .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése