Hihetetlen !

Mindig is féltem bizonyos állatoktól. Első számú a pók. Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen régebben még szó szerint rettegtem tőle, a lakásban sem maradtam bent, ha csak egy aprócskát is felfedeztem valami távoli zugban. Óriási hisztik árán valakivel mindig leszedettem, aztán sajnáltam, mert bántják... Ma már odáig eljutottam, hogy az eszemmel tudom, hogy nem fog bántani, sem megenni, de még porszívóval sem merem leszedni. és a hiszti jelentősen csillapodott :)

Ma lementünk a Cselére hűsölni-napozni-pihenni. Jó volt a víz, csodás a táj, amikor a kisgyerekes családok hazamentek, csend is lett. Aztán egyszer csak megjelent. Ott lépegetett fenségesen és én csodálattal teli félelemmel figyeltem. Kecses volt, csendes, nyugodt. És gyönyörű.

És egyszer csak hirtelen odajött hozzám a gazdája, és megkérdezte, nincs-e kedvem felülni Lédire. Így hívták ugyanis a lovat. Tiltakoztam, és az összes hirtelen eszembe jutó kifogást felhoztam, hogy miért nem. Aztán átfutott az agyamon, hogy miért is ne. Az úr megmutatta, mit hogyan, G. segített, és én egyszer csak ott ültem Lédi hátán. Nyereg nélkül. Csodálatos érzés volt. A ló meleg teste, feltűnően puha szőre, a sörényének az érdes fogása, az okos, barna szeme... És Lédi lépegetett is. Nagyon érdekes érzés volt a combommal tartani magam a lovon, ezen a félelmetesnek hitt jószágon, amitől mindig tartottam. Hálás vagyok ezért a pár percért, a felismerésért, hogy ez nagyszerű dolog, Lédinek, amiért idegenként elviselt, elfogadott, és a gazdájának is, amiért odajött, és önmagamnak, amiért volt bátorságom legyőzni a félelmemet.

(Persze mindez nem jelenti azt, hogy holnaptól pókokat fogok melengetni a keblemen...:))

Facebook oldal: Boszorkánykonyha