„Az úton járás egyfajta művészet. Ha mindig sietünk, elfáradunk, és nem érünk célba. De ha megállunk, és nem megyünk tovább, akkor sem jutunk el a célig. Az úton járás művészete azt jelenti, hogy a horizontra, a látóhatárra tekintünk, és arra gondolunk, hová is akarunk eljutni, vállalva az út összes fáradtságát. Az út pedig sokszor nehéz. (…) Mert van sötétség, jönnek sötét napok, az eltévelyedések napjai, sőt az elesések napjai! Elesik valaki, elesik… De gondoljatok csak mindig erre: ne féljetek az eleséstől! Az úton járás művészetében nem az a fontos, hogy ne essünk el, hanem hogy ne maradjunk a földön. Kelj fel azonnal, és menj tovább. És ez szép, ez egy mindennapos munka, az utat járni emberien, emberséggel. (…) Ne félj tovább menni!” 

(Ferenc pápa)

CT, Teddy, varázstáska...

A naptáram tele pirossal karikázott bejegyzéssel. És már nem is írok fel mindent, csak ami időpontos. Július 14. óta néz így ki, és ez a hét még rendesen lájtos. Kedden munka után nem haza, hanem a kórházba, leletért. Szerdán munka előtt korán kórház, leletleadás, időpont kérés. Csütörtökön helyettesítést kértem 6. órára és napközire, mert fél 1-re időpontot kaptam a kórházban. És ez így megy. Júli 14-től szeptember 10-ig rengeteg vizsgálaton voltam és minden eredmény negatív. A múlt heti kontrasztanyagos CT-n a has-kismedence tájékot nézték, sok minden negatív, de sok minden nem. Most ezeknek kell utánajárni, hogy mi is a helyzet pontosan. A "nyugodjon meg, nincs tumor" nem megnyugtató az eredmények ismeretében, de nem vagyok hajlandó parázni a helyzeten. Az mindenesetre érdekes, hogy mennyire sok minden meg tud változni az ember fejében egyetlen pillanat alatt.

Sokszor terveztem már írni arról, miért nem érzem jól magam az aktuális oktatási rendszerben. Erről regényt tudnék rittyenteni, de semmi értelme. A gyerekeket szeretem. Érdekesek. Mindegyikük egy külön kis csoda. Az okos is, a "buta" is. A jó is, a "rossz" is. Szent meggyőződésem, hogy rengeteget lehet tőlük/általuk tanulni: a világról, önmagunkról. Tanítóként nekem nem elsősorban az a fontos, hogy a gyerek tudja a tananyagot (ezért nyugodtan meg lehet kövezni, ki lehet rúgni...), hanem hogy megismerjük és elfogadjuk egymást, érzelmi biztonságot nyújtani, ezáltal olyan viszont kalakítani, amiben a fő a bizalom és a szeretet, mert ha ez megvan, akkor tudja elfogadni, amit mondok/tanítok, akkor mer szólni, ha valamit nem ért, akkor, ha ismerem, tudok úgy segíteni, ahogy ő igényli. 

Nem vagyok tanköny-munkafüzet-füzet szentháromság-párti. Nincs rá szükség szerintem. Az élet, a tudás nem a tankönyvekben van. Németen pl. használom a könyvet-munkafüzetet, mert hiszen megrendelték, ott van, de van a Meine Mappe, egy minden egyes gyereknek egyedi, általuk kreatívan megalkotott, bármikor változtatható, maximálisan egyéni ízlésre alakítható, színes kis "mappa", ezzel dolgozva elsőtől negyedikig megoldható lenne (nekem) a német tanítása. 

A kicsiknél minden német órán plusz egy fő van jelen az órán. Ő Teddy. Játszik velünk, nincs veszekedés, ki legyen a következő egy játékban, mert Teddy a gyerekek fülébe súgja, kihez szeretne menni; figyeli a gyerekeket az asztalon ülve, mindenkinek segít, szeretethiány esetén bármikor megölelhető. 

Életkori sajátosságok, készség-, képességfejlesztés. Sok ehhez hasonló kifejezés szerepel a NAT-ban is. Az érzelmi intelligenciáról -ha jól tudom- nincs szó, pedig tudomásom szerint nagyobb szerepet játszik az életben való beválásban mint az IQ. 

Biztosan egy szakember is meg tudja mondani, jól dolgotzam-e, ha megnézi az órát. A gyerekeket kérdezni sem kell, spontán módon értékelik az ember munkáját. Én onnan tudom, hogy jól dolgoztam, ha a gyerekekkel jól éreztük magunkat órán, tanítóként látom, hogy elérte-e az óra a célját, és amikor hiába csengettek ki, a gyerkőcök nem akarják abbahagyni a munkát.

Ez az ismerkedős szakasz izgalmas, érdekes, de fárasztó is: a gyerekek feszegetik a határaimat, megnézik, meddig mehetnek el, és én is sok dolgot kipróbálok, hogy lássam, hol tartanak, kit mi érdekel, mennyire terhelhetők, szeretnek-e rajzolni, vizuális típusúak-e, szeretnek-e körjátékozni (...), milyenek egyénként, milyenek közösségben (...). Érdekes, hogy amíg velük vagyok egy tanórán, szinte megszűnik a külvilág, csak amikor bemegyek a tanáriba és leakasztom a vállamról a varázstáskámat (mert az is van, jön velem szinte minden órára), akkor érzem, hogy fáradt vagyok.

Cukik a gyerkőcök. Komolyan már előre várom, holnap reggel milyen sztorikat mesélnek.

(Megjegyzés: egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jól csinálom. És bármilyen ötletet szívesen fogadok.)

SEX IN A PAN DESSERT RECIPE (SUGAR-FREE, LOW CARB, GLUTEN-FREE)

INGREDIENTS

Click on the underlined text below to buy ingredients!

Pecan Crust

• 1 1/2 cup Almond flour
• 1/2 cup Pecan meal (or make it by grinding pecans in a food processor)
• 2 tbsp Powdered erythritol (or granulated)
• 1/3 cup Butter (measured solid, then melted)

Cream Cheese Layer

• 1/4 cup Heavy cream
• 1/4 cup Powdered erythritol
• 1/2 tsp Vanilla extract
• 8 oz Cream cheese (softened)

Chocolate Layer - Option 1 (Old Version)

• 1 cup Heavy cream
• 1 cup Unsweetened almond milk
• 1/2 cup Powdered erythritol
• 3 oz Sugar-free dark chocolate (chopped)
• 2 tbsp Butter
• 1 tsp Xanthan gum
• 1 tsp Vanilla extract

Chocolate Layer - Option 2 (New Version)

• 1/3 cup Cocoa powder
• 1 1/2 cup Heavy cream
• 1/3 cup Powdered erythritol
• 1/2 tsp Vanilla extract

Whipped Cream Layer

• 1 1/2 cup Heavy cream
• 2 tbsp Powdered erythritol
• 1/2 tsp Vanilla extract
• 1 oz Sugar-free dark chocolate (shaved using a peeler, grater, or shaver)

INSTRUCTIONS

Crust

1. Preheat the oven to 350 degrees F. Line a 9x9 in (23x23 cm) baking dish with parchment paper.
2. In a large bowl, stir together almond flour, pecan meal, and powdered erythritol. Stir in melted butter until a crumbly dough forms. Press evenly into the lined baking dish.
3. Bake for 12-15 minutes, until golden and firm. Set aside to cool.

Cream Cheese Layer

1. While the crust is baking, make the cream cheese layer. Use a hand mixer to beat the cream, vanilla extract, and powdered erythritol together, until stiff peaks form. Gradually beat in the softened cream cheese, a bit at a time, until well combined.
2. Once the crust has cooled, spread the cream cheese mixture evenly over it.

Chocolate Layer - Option 1 (old version, like pudding)

1. While the crust is cooling, make the chocolate pudding layer. In a medium saucepan, combine the heavy cream, almond milk, sugar-free dark chocolate, butter, and powdered erythritol. Cook over medium-low to low heat, stirring frequently, until the chocolate is melted and sweetener dissolves (about 5-10 minutes). Be careful not to get the heat too high to avoid burning the chocolate.
2. Gradually sprinkle the xanthan gum into the saucepan a little at a time (don't just dump it in) and immediately whisk to incorporate. Continue to heat for about 5 minutes, whisking constantly. Remove from heat, then whisk in the vanilla extract.
3. Cool the chocolate pudding for 15 minutes (it will thicken, but still be liquid). You can add more xanthan gum if needed, but don't add too much or it will get slimy. Stir/whisk again after cooling, then pour it over the cream cheese layer.
4. Cover with plastic wrap, making sure it's directly against the surface to prevent a film forming. Refrigerate for at least 2 hours.

Chocolate Layer - Option 2 (new version, faster)

1. While the crust is cooling, make the chocolate layer. Beat the heavy cream, powdered sweetener, and vanilla until stiff peaks form. Beat in cocoa powder gradually.
2. Spread the chocolate whipped cream over the cream cheese layer.

Whipped Cream Layer

1. Use a hand mixer to beat the cream, vanilla extract, and powdered erythritol together, until stiff peaks form.
2. Spread the whipped cream over the chocolate layer. Sprinkle chocolate shavings on top.
3. Refrigerate for 1-2 more hours (or as long as needed until serving) to fully set.

RECIPE NOTES

Update: The old version of the chocolate pudding layer is back by popular demand! I've posted both options above, so you can decide which one you want. The older version takes longer and sometimes people have issues with thickening, but tastes more like pudding when you get it right. The newer version is faster but more like a chocolate whipped cream layer.

Serving size: 2.25" square, or 1/16 recipe

forrás

Motiváció

"Mert ez a legfontosabb: hogy elindulj, és aztán hogy jó irányba menj (kis kanyarok beleférnek. néha nagyok is), hogy ne kínlódj az edzőteremben, ha nem szereted a súlyzókat; ne kínlódj a rekortánon, ha nem szeretsz futni; ne tekerd a biciklit, ha utálod (de figyelj, nem a komfortzóna átlépés megspórolásáról beszélek!! Tudod??!!) Találd meg azt a sportot, ami Te magad vagy! Amiben jól érzed magad! 

Nem baj, ha utoljára középiskolában próbáltál meg futni, ahogy az sem, ha nem tudsz kötelet mászni vagy fejállásban vigyorogni, vagy hogy sosem voltál még csoportos órán, mert félsz, hogy az első gyakorlaton elvérzel. A lényeg, hogy mindezek ellenére/mellet tegyél egy lépést… egy lépést a határaid lerombolása felé…. legyen az egy első edzés, vagy egy intenzívebb edzés a tegnapinál, vagy bármilyen újabb kihívás… 

Csak az első lépés nehéz. A második már könnyebb, és a többi… ááá, már lépned sem kell, vinni fog a lendület! 

Lépj ma is – mert sport nélkül lehet élni, de nem érdemes!

Lépj, és örülj, hogy léphetsz! Légy büszke magadra, hogy léptél! 

Szeresd, amit csinálsz! És persze: mosolyogj:)" 

forrás: Bárhogy is legyen: mozogj

Összefoglaló: 36. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt

Izgalmas hét volt, mégsem izgultam, "csak" nagyon kíváncsian vártam a gyerekeket, milyenek lesznek, sikerül-e első nap az összes nevet megtanulnom (...). Mert hogy idén is új munkahelyen kezdtem, új iskola, új kollegák, új gyerekek, új szülők, új útvonal...

Hétfőn reggel évnyitó. Cuki volt, nem hosszú, az igazgatói beszéd is lényegretörő, közvetlen, aranyos.

Kedden CT.

Szerdán munka. Szörnyen elfáradtam. Nem egyszerű fejben tartani, mikor merre menjek, hol van az x terem, melyik osztályban lesz órám, az itteni csengetési rend számomra kínai, de nagyon.

Csütörtökön viszont minden simán ment, nagyon jó kis nap volt.

Pénteken már fáradtak voltak a gyerekek, meg én is, hulla fáradtan értem haza. Egész héten tartottam a bevált "hagyományomat": előre készülök órákra, lapocskákkal, segédanyagokkal együtt teszem össze az órákat.

Szombaton Hőgyész, Mária köszöntés (anyu is az, mami is, keresztanyám is).

Vasárnap (is) látástól vakulásig készültem órákra.

Szombat reggeli kép. Fáradt az arcom, de a mosoly maradt, kifejezetten örültem, hogy lenézve láttam a lábamat, azaz épp nem volt a hasam hatalmas lufi. :)

Ami szintén szuper: az egyik laboreredményt a héten megkaptam, és hát le a kalappal, V. után szabadon teljesen rendben van. A másikra még mindig 1 hónapot várni kell, a CT eredményre jövő hétig.

Hát ételre még mindig nem igazán költök, bár vasárnap délben kifejezetten éhes voltam, még a gyomrom is korgott. Aztán nem volt nagy evészet, egy tányér leves.

Kellemetlen helyzet a folyamatos hányinger, szédülés, szorulás, de nem panaszkodhatok, el lehet vele lenni. Persze remélem, hog kiderül, mi okozza és lehet orvosolni a dolgot. Ez a szitu most már lassan 2 hónapja totálisan erősíti bennem, amit a nagyszüleim mindig mondtak: "Csak egészség legyen".

Heti haladás: 34km, idei eddigi összes: 1232km.

Imposztor

Amióta csak az eszemet tudom, azt érzem, hogy nem vagyok jó, nem vagyok elég jó. Sőt nagyon sokszor azt is, hogy egyaltálan nem értek dolgokhoz, amiket csinálok, csak mások hiszik. A tanárom tehetséges zongoristának tartott, én mégis úgy könyveltem el magam: csak pöntyögök. Zeneiskolás voltam, jó hallásom volt, szépen énekeltem, de a kórusban, főleg fellépéseken csak tátogtam, nehogy kihallatsszon, ha hamisan énekelek. Jó tanuló voltam, de mindig butának tartottam magam. Tanító lettem. Nem szoktak utálni a gyerekek, én mégis szinte minden nap megkérdezem magamtól: te jó ég, te nem is értesz a gyerekekhez, mit keresel itt?! A mai napig az a véleményem, hogy nem értek a gyerekek nyelvén, nem tudok tanítani. De meggyőződésem az is, hogy nálam mindenki jobban főz, mindenki ügyesebb, talpraesettebb (...). Negyvennégy éve érzek így. És csak a napokban olvastam róla valahol, hogy ennek a dolognak neve is van: imposztor szindróma. Nagyon kemény belső munkával valamennyit javult a helyzet, de még mindig nevetséges. Vagyis siralmas.

(Kép és szemléletes bemutatása a helyzetnek itt.)

Sokszor azért nem születik blogbejegyzés, mert visszaolvasom, amit begépeltem, és megállapítom: na, ez olyan rossz, hogy még a saját naplómban sem hagyom benne. És kitörlöm.

Azt hiszem, ez egy olyan dolog, amire oda kell figyelnem. Mert baromság az egész. Ezt az eszemmel tudom, a lényemmel kell elfogadtatnom.

(Ne gondoljátok, hogy például erről is olyan könnyű írni a nyilvános, virtuális naplómba. De talán valakinek segíthet, ha hasonló cipőben jár, ha felfedezi: nincs a dologgal egyedül.)

A szeretet ereje, avagy amikor csoda történik

Van egy "fixa ideám". A gyerekekről. Pontosabban arról, hogy például az iskolában nincs olyan, hogy "rossz gyerek". Aki nem a társadalmi normáknak megfelelően viselkedik, azzal történt valami. Az nehéz körülmények között él, esetleg nem kap elég/megfelelő szeretetet, éhes, fáj valamije (...), de lehet, hogy csak rossz napja van. Ők még gyerekek. Kicsik. Nehezen tudják megfogalmazni, mi van velük. Ahelyett, hogy beszél(get)nének a gondjaikról, belerúgnak a másikba, megcsípik, meghúzzák a haját (...). Ha "rossz" valaki, kapásból tudom, hogy valami van a háttérben. Nem vagyok pszichológus, és sokszor sajnos idő sincs az alapos beszélgetésre, de hiszek a jóság és a szeretet erejében. Én szívvel "büntetek". És csodák történnek.

Ma tesin az egyik kisgyerek minden indok nélkül elkezdte piszkálni a társait. Kértem, hogy úgy bánjon velük, ahogy ő is szeretné, ha vele bánnának. Mosolygott, játszott tovább. Pár perc múlva folytatódott az egyre durvább kötözködés. Megszakítottam az órát, csajos pink sípomat megfújva felállt a tornasor. Elmondtam azoknak, akik nem tudtak a problémáról, miről van szó. És megbeszéltük, hogy közösen fogunk "büntetni". A rosszalkodót magam mellé állítottam, átkaroltam a vállát, szemben a többiek. Annyit kértem, mondjon mindenki egy JÓ tulajdonságot a "delikvensről". Nagy csönd. Majd bátortalanul emelkedett egy kéz: "Okos". Majd a következő: "Jó vele focizni". Aztán egyre több kéz volt a magasban. A "rossz gyerek" lassan fel merte emelni a fejét, arcán egyre szélesebb volt a mosoly. Egyszer csak valaki odalépett hozzá a tornasorból: "Ne haragudj, hogy tegnap kiabáltam veled", és kezet fogtak. A "rossz gyerek" erre: "Köszönöm". Jött valaki más is a tornasorból: "Sajnálom, hogy a múltkor gonoszkodtam veled". Ölelés. "Köszönöm." És ez így ment percekig. Őszintén mondom: alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Számomra ez csoda volt. És egészen óra végéig boldogan játszottak tovább, senkire még csak rászólni sem kellett.

Gyors dobozolás munkába

Marék mogyoró, 2 főtt tojás (előre megfőzve), saláta fokhagymaszósszal.

Egyéb dobozolós bejegyzés például itt.

„Úgy élni az életed, hogy alapvetően senkitől nem vársz el semmit, hatalmas szabadság. Rájössz, hogy szinte rendíthetetlen vagy, mert valami belül kikapcsolta a „hogyan kellene a dolgoknak lenniük” gombját.”

Kedd: amikor Isten viccelődik

Szóval júli 14-én ismeretlen eredetű, iszonyatos görcs, mentő, kórház, mindez Kalocsán. Saját felelősségre nem maradtam bent, megígértem, hogy itthon kivizsgáltatom magam. Nem az ígéret, hanem magam miatt és azért, mert a görcs ijesztő volt és nem tudom, kibírnám-e még egyszer, megyek is sorban. Nőgyógyászat negatív, urológia negatív, fogászat negatív, most a gasztroenterológia vonalon menetelek. Múlt héten vérvétel. A lelet szuper, 2 csillag (hemoglobin 0.2-del magasabb, MCV 1-gyel magasabb a megengedettnél), két mínusz (amiláz és karbamid alacsony), a többi ideális. Az immunológiai rész lelet 5 hét múlva lesz meg.

Mára volt időpontom CT-re (hasi, kis medencei). Mivel munkaidőben kellett mennem, megbeszéltük T-val, hogy bemegy helyettem az első két órára, én meg a CT-ről egyenesen sietek a dolgozóba. Gondoltam: 1 perc alatt megvan a vizsgálat, aztán már mehetek is. M. jött velem, voltak páran a váróban, kontrasztanyagot ittak, nézték az órát. Még kérdeztem is, vajon milyen íze lehet, bár annyira nem érdekelt, hiszen én úgyis gyorsan végzek. Amikor felvették az adatokat és aláírtam a beleegyező nyilatkozatot, várni kellett. Oké. Majd kijött a nővér, hozott egy kancsót, poharat: ezt igyam meg 20 perc alatt, aztán kopogjak be. Hű, hát jó. Víz íze van egyébként, le is döntöttem. Kopogtam, jó, várjak. Sorra jöttek ki az emberek, kanüllel. Szegények- gondoltam-, biztos komoly bajuk van. Behívtak. Belső terem, tök modern CT gép, kedves hölgy. Így feküdjek, blabla. Fekszem. Kényelmes, tiszta. És ekkor a hölgy elkezdi paskolni a könyökhajlataimat, kézfejeimet.

"Ugye nem azért csinálja, mert meg fog bökni?"- kérdeztem kétségbeesetten és már be is pánikoltam. "Hát az érfestő anyagot valahol be kell juttatni!" Anyám, hát ilyen nincs! Riadózott az agyam, hogy de hát múlt héten böktek, voltam vérvételen, és különben is, erről nem volt szó, ezt senki nem mondta! (Iszonyatosan félek a tűtől, a világból ki tudnának kergetni még a gondolatával is.) Aztán -és ezt ki is mondtam hangosan is- "eldöntöttem, hogy nem hisztizek. Nekem is jobb, a nővérkének is. Még jó, hogy nem néztem előre a neten utána, mert az baromság". (Ugyanis beparázok és el sem megyek a vizsgálatra.) Szóval kaptam egy kanült, bele egy sóoldatot. Majd vizsgálati utasítások, gépbeálltás, és ekkor már nem volt para, csináltam, amit mondanak. A vizsgálat után maradt a kanül, még fél órát kellett vele várni kint az esetleges mellékhatások megjelenése miatt. Kaptam rá vattabucit, hogy ne is lássam a kék kupakos szúrós izét. Aztán vissza, kanülkiszedés. A lelet után hétfőn érdeklődhetek.

Mondanom sem kell, hogy az óráimnak vége volt, amíg a kórházban voltam. Közben persze jeleztem, hogy nem fogok menni. Kellemetlen, de ezen sem agyalok, mert fölösleges: nem lógtam, tudták, hol vagyok, és mindenki elhiheti: szívesebben tanítottam volna, semmint tűt szúrjanak belém... De több mint 40 év (!) kellett ahhoz, hogy felfogjam: az egészségem fontosabb a munkánál. Sokkal. És ha -szerencsétlen módon- munkaidőben kapok időpontot orvoshoz, el fogok menni. (Ugye nálunk nem fizetnek helyettesítést, ezért kellemetlen, viszont első nap én is felajánlottam a kollegáknak, hogy bármi közbejön nekik, bármikor helyettesítem őket.)

Ott a teremben, amikor már bent volt a kanül, felnéztem "az égre", és magamban azt mondtam: "Jól van, Kisöreg, rendesen megvicceltél azzal, hogy nem szóltál a tűről. Na, majd este beszélgetünk.". Persze azonnal tudtam, hogy óriási segítség volt mindez: hogy fogalmam sem volt a CT-vizsgálat menetéről, így aztán nem izgultam, nem idegeskedtem fölöslegesen. Ráadásul csodálatos kórházi dolgozók kezei közé kerültem (megint), rend volt, tisztaság, kedvesek voltak, nyugtatóak, mosolygósak, precízek, informatívak.

Esténként tényleg beszélgetek "az Öreggel". Lassan 30 éves rítus, hogy alvás előtt olvasok, aztán elmondok egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Esti imát. Olyan másfél-két éve pedig megbeszélem az Univerzummal/Istennel/Sorssal (...) a dolgokat. Megköszönöm, ami jó volt a napban, és ilyen mindig (!) van, bőséggel, így legtöbbször bele is alszom a kis minden esti hálaadásomba. Tudom, hogy ma is így lesz. :)

Napindító

Összefoglaló: 35. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt

Nagyon-nagyon gyorsan megy az idő...

Hétfőn sulis -Mohácson intézendő- megbízással kezdtem a napot, majd időpontkérés a kórházban. A suliban egész jól haladtam a dolgommal.

de.: töltött bundáskenyér

du.: marék mogyoró

e.: 1 szendvics

5km

Nagyon-nagyon gyorsan megy az idő...

Kedden is munka, megint haladtam. Két tanmenet híján -azokat majd megírom- megvan az összes, megkaptam minden tankönyvet és kiegészítő anyagot a kollegáktól. Itthon pedig megcsináltam a németes dolgaim rendszerezését (végre).

de.: 2 szendvics

e.: gyümölcsleves, 1 zsömle (szafis), marék mogyoró

8km + Pahla 14/5.

Nagyon-nagyon gyorsan megy az idő...

Szerdán reggel az endoszkópián kezdtem, be kellett mennem a beutalókért és egy leletért, aztán vérvételre mentem. Az egyik eredmény holnap meglesz, a másik hat hét múlva. Majd munka, értekezlet Szederkényben, az anyaintézményben. Aztán folytatás Babarcon. A. kolleganőmnek (ő a könyvtáros is a faluban) első nap említettem, hogy majd A varázshegyet szeretném elolvasni. Erre ma hozta nekem. Hát megeszem! :) Azért még befejezem a Galápagos-t (Vonnegut), de alig várom, hogy elkezdhessem A varázshegyet.

de.: 1 szendvics

du.: fél szendvics

6km

Nagyon-nagyon gyorsan megy az idő... De nem akarok ráparázni. Haladok a dolgaimmal fontossági sorrendben. Egyelőre semmi cifrázás, legyen meg mindenből az alap, a többi majd jön.

Csütörtökön nagyon rosszul voltam egész nap. Kínzó volt a hányinger és a szédülés. Csinálgattam ugyan a dolgom a munkahelyen is, itthon is, de nem igazán lehetett hasznomat venni.

Nagyon-nagyon gyorsan megy az idő...

Pénteken klasszikosakk, jobban mondva klasszisokkal jobb bőrben ébredtem. Délelőtt munka (1 zabszeletet sikerült leküzdenem). Évnyitó próba. Végre találkoztam néhány gyerkőccel, és nagyon cukiiiik!!! :)

Idén nincs sávozás, nincs pontos időbeosztás. Sőt a parázást is minimalizáltam. Konkrétan eldöntöttem, hogy nincs is. Haladok mindennel, szerencsére nem vagyok teljesen kezdő, tele vagyok ötletekkel, amikre a gyerekek biztosan vevők lesznek. A határidős cuccokkal is jól állok, és minden sokkal könnyebb úgy, hogy lemondtam a maximalizmusról, bőven elég a nagyon jó is, és nem sírom el magam, ha valami "csak" jól sikerül. :D

M. hozott ebédet, egyszerű volt és nagyszerű, két szeletet is megettem. :)

Délután Pécs, Café Frei.

Szombaton 5-kor, vasárnap 3/4 5-kor ébredtem magamtól, így jó hosszú volt a hétvégém. :) Munkával telt. Átírtam az egyik tanmenetet heti 4 órára, megírtam a népismeret tantárgyét, átnéztem a többit. Kész egy hétre minden óraskicc, minden szükséges eszközzel, kiegészítővel. És rendbe raktam a lakást is, ahol így tanév elején mindig tarthatatlan a helyzet: papírkupacok, könyvhegyek, játékok (...) veszik át az uralmat a pincétől a padlásig. 

A görcs óta (júli 14.) a szervezetem full önálló életet él, hol hízok két kilót, hol fogyok hármat. Az ételbevitel még mindig minimális, leginkább győz a hányinger. Azért vasárnap dobozoltam hétfőre, az első sulinapra.

Egy csokis fehérje szelet, 1 deci gyümölcsleves (én főztem), mogyoró némi csokival bevont mazsolával. Ja, hogy nem keto? Nem egészséges? Nem ideális? Másfél hónapja örülök, ha egyáltalán BÁRMIT meg tudok enni. Függetlenül a makróitól, a tápanyagtartalmától. És bízom benne, hogy hamarosan lesz ez sokkal jobb is.

Heti haladás: 43 km, idei összes eddig: 1198 km.

Évnyitóra készen...

... testben:

... és lélekben:

Filmajánló: Végtelen hit

A film itt.

A fehér ember...

“Azt hiszem, a fehér ember úgy fél attól a világtól, amelyet alkotott magának, hogy se látni, se érezni, se szagolni nem akarja. Ha az arcodba csapódik az eső vagy a hó, ha a jeges szél megdermesztett és most a füstölgő tűz mellett felmelegszel, ha a forró gőzfürdőből kijövet a hideg folyóba veted magad – akkor érzed, hogy élsz, de ti ezt az érzést már nem igénylitek. Skatulyákban éltek, kizártátok belőlük a nyár melegét és a tél fagyát, testeteknek nincs többé illata, Hi-Fi-lármával tele a fületek, ahelyett, hogy a természet neszeire figyelnétek, színészeket bámultok a tévében, akik nem létező élményekben részesítenek, mivel valódi, saját élményeitek már rég nincsenek, eszitek az ízetlen ételeket – hát így éltek ti. És ez nem jó.

Az étellel, amit esztek, ugyanúgy bántok, mint a testetekkel. Megfosztjátok természetes részeitől, ízétől, illatától, nyereségétől, hogy aztán mesterséges színt, mesterséges ízeket kapjon.

Nagyon megnehezítettétek, hogy helyesen, belülről éljük át a természetet, hogy részei lehessünk… Nem csak a földet, a sziklákat, az ásványokat tettétek tönkre, vagyis azokat a dolgokat, amelyeket ti “holt”-nak neveztek, pedig nagyon is elevenek; megváltoztattátok az állatokat is, melyek az ember hozzátartozói, a Nagy Szellem részei, olyan félelmetesen megváltoztattátok őket, hogy felismerhetetlenek lettek. Vannak farmok, ahol a csirkét a mellehúsáért tenyésztik. Azokat az állatokat alacsony ketrecekben tartják, folytonos tolongásban, mert ettől természetellenesen kifejlődnek a mellizmaik. A ketrecekben állandó nyugtató, álmosító, halk zene szól. Egyetlen hangos szó, és a csirkék bediliznek, nekirepülnek a rácsoknak és összetörik magukat. Ha egy madárnak szüntelenül görnyedt gerinccel kell élnie, természetellenessé, őrültté, gonosszá válik. Így van ez az emberekkel is. Ez az, amiért öngólt rúgtatok.

Nemcsak szárnyas és négylábú testvéreiteket változtattátok meg, nemcsak őket fosztottátok meg a karmaiktól és torzítottátok el, hanem saját magatokat is megnyomorítottátok. Az embereket bizottsági elnökökké, hivatalnokokká, bélyegzőóra-nyomkodókká tettétek. A nőkből háziasszonyokat, félelmetes hárpiákat csináltatok.

Az ember nem arra született, hogy az ilyesmit elviselje. Börtönökben éltek, ti csináltátok magatoknak, és úgy hívjátok, “otthon”, hivatal, gyár.

A madárra semmi szükség. Nincs bátorságotok tisztességesen megölni – levágni a fejét, lefosztani a tollát, kibelezni – nem, mindehhez semmi kedvetek. Így aztán csinos kis műanyag zacskóban kerül elétek, feldarabolva, konyhakészen, íze nincs, de bűntudat se jár vele… A ti felfogásotok szerint a háború is – ültök a repülőgépben, magasan a felhők felett, megnyomtok egy gombot, ledobjátok a bombákat, és nem nézitek meg, mi történik a felhők alatt – szagtalan, bűntelen és steril. Osztogatjátok, adjátok és veszitek a halált. Az összes dezodorotokkal együtt haláltól bűzlötök, de féltek a halál valóságától; nem mertek szembenézni vele. A halált is sterilizáltátok, suba alá került, megfosztottátok méltóságától. Mi indiánok azonban gondolunk a halálra. Én is. A mai nap például kitűnő lenne meghalni – nincsen sem nagy hőség, sem túl hideg. Jó nap arra, hogy egy szerencsés ember elérjen útja végére. Egy boldog ember, akinek sok a barátja. Másmilyen napok nem olyan jók. Azok önző, magányos embereknek valók, akiknek keserves dolog itt hagyni ezt a földet. De úgy gondolom, a fehérek ebből a szempontból alighanem minden napot rossznak tartanak.”

Sánta Őz sziú indián. Könyvét itt éred el.

Iskolakezdésre

Gyerekek, Szülők, Kollegák, hajrá!

 

kép