2022. szeptember 13., kedd

Kedd

A karanténomat végül nem oldották fel hivatalosan, majd ma éjfélkor hatályavesztődik.

Tegnap sikerült intézkedni táppénz ügyben: csütörtök-péntekre kértem, a hétfő-keddit "lemondtam. Keresőképtelenség kezdete csütörtök, vége péntek. Szerencsére gyorsan gyógyuló típus vagyok...

És megterhelő sem volt visszavonatni a táppénzt...


Ugye intéztem a táppénzemet, aztán visszaintéztem, majd mentem a Tankerületbe leadni a táppénzes papírt, onnan mentem dolgozni.

Sűrű volt a mai munkanap és hosszú (10+ óra). Folyamatos tevékenységgel. felét sem tudtam megcsinálni annak, amit szerettem volna, aztán este szülői volt. Mivel (papíron, hivatalosan) 26 órám van, gyakorlatilag pedig 32 (pénteken 6 óra alatt 9 az összevont osztályok miatt), fizikai képtelenség mindegyikre böcsülettel felkészülni. Pedig minden gyerekcsapat más, az idei 2. osztállyal nem ugyanazt, nem ugyanúgy tanuljuk németen (mert a tavalyi 2. egy erős csapat, velük elsőben el lehetett kezdeni a következő tanév anyagát, a mostani 2. pedig lassabb tempójú, nem olyan szorgalmas), tehát kellene a felkészülés nagyon. Idén van egy tantárgyam, amit nem szakosként látok el, hát gatyafelkötős, de sajnos nincsenek üres óráim az erre való készülésre (sem). 

Ma két csapatnál az óra végi kérdésem az volt, hogy érezték magukat az órán. Az egyik rajzolta, a másik kirakta.


Nekem ez az, ami számít. Minden másra ott a mászterkárd.

2 megjegyzés:

  1. Úgy szeretném, hogy ismerőseim is olvasnák amit írtál, akik nem goldolkodnak csak .....!! Közvetlen közel van tanítónő, hát nagyon veletek érzek!!!

    VálaszTörlés
  2. A vérnyomásodon mindig elcsodáékozom, hogy ezzel létezel.
    Egy generáció vagyunk, de én már kombinált vérnyomáscsökkentőt szedek, + még mellé Verapamilt. Pedig nem vagyok elhízva és szerintem nem is étkezem egészségtelenül.
    Pedig kiscsikó koromban nekem is annyi volt mint most Neked.....
    Jó állapotban lehetnek az ereid.

    VálaszTörlés