2020. május 30., szombat

Szombat

Anyu minden munkanapon kap sugárkezelést. De hétvégére haza szeretne menni. És viszem. Megértem. Mert otthon van mami, a 90 és fél éves nagymamám, anyu anyukája, egyedül. Ő viseli a legnehezebben anyu betegségét, nagyon magába van zuhanva. Anyu tényleg jól van a 2. sugár után, de ugye az anyák a 65+ -os kislányukért is lerágják a tíz körmüket...

Most nem pénteken vittem haza anyut, mert szombatra, mára szerveztünk egy családi ebédet, nekem dupla út lett volna, ha tegnap is megyek, meg ma is, egyszerűbb volt így, hogy ma reggel együtt mentünk anyuval Hőgyészre. Amire odaértünk, mami már megfőzte a kávét (nem tudom, mit csinált vele, de nagyon finom volt), előkészítette a dolgokat a kávézáshoz, frissítéshez, a nagy asztalt is odavarázsolta. És még kelt kalácsot is sütött.


"Nagy asztal". Húgom lánya nevezte el így kicsi korában a családi összejövetelt. Ami nálunk sajnos elég ritka. Most anyu tiszteletére gyűltünk össze egy ebédre, a sok fogást a húgom készítette P. (a Nagy Asztal névadója) segítségével és hozta magával Budapestről. M. később csatlakozott hozzánk, de így volt teljes a legszűkebb család. A nyolc főből van egy inzulinos cukorbeteg, egy vega, két saját magának Dia étrendjével dobozoló. És ebből már régóta nincs probléma. Azt mondom erre: ez a szeretet.


Sok dolgot tanultunk meg mostanában. Az egyik az, hogy nem szabad várni. Például a Nagy Asztallal sem. Így már most eldöntöttük, hogy amint lehetőségünk lesz, megint le fogunk ülni a Nagy Asztal köré. Nem a konyhában, hanem a fedett verandán. Mert ez az asztal húsz centivel hosszabb, mint a benti. Bizony. Mamikám lemérte. ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése