A közös munkánk kezdetén Dr S. egy kérdésemre így válaszolt:
- Persze, hogy fog tudni normális életet élni. Nagy esélye van rá, hogy belefut az eddigiekhez hasonló kapcsolatba, de akkor már észre fogja venni, ha valami nem stimmel. Valószínű, hogy történnek majd olyasmi dolgok az életében, mint eddig, de maga már tudni fogja kezelni ezeket.
Akkor nevetségesnek hangoztak a szavai, mégis valami halványan derengő szálacskaként magamhoz kötöttem ezeket a gondolatokat és nem engedtem el.
Május közepe volt. A teraszom előtti fák belombosodtak, amire hazaértem Ausztriából egy újabb két hetes etap után. Mivel még nem laktam itt egy éve, most láthattam először, ahogy zöldbe borul a park, ahogy az egyre terebélyesedő lombok óvva eltakarják a madarak fészkeit és nem a sok betont látom, hanem a zöldellő ágakat.
Gyönyörű idő volt. Csodás, meleg-sárga napsütés, vakítóan kék, tiszta égbolt, harsogó színek, tiszta levegő. Megint gyalogtúráztam. És voltam Dr S-nél. Az egész napom értelmesen, kellemesen, hasznosan telt.
Nem tudtam elégszer megköszönni a sorsnak, hogy így alakult az életem. Nem tudtam elég hálás lenni azért, hogy kezdtem rátalálni önmagamra. Hogy habár még úton voltam, mégis megtanultam a mostban jelen lenni. Ma már tudom, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett. De amíg régen fejjel mentem neki a problémáknak és negatív voltam, rinyáló, magamat sajnáltató, most már látom, tudom, hogy ezek az akadályok az út részei. És mindig is lehetőségem volt választani: nekimegyek vagy átugrom/kikerülöm. Régebben mindenki hibáját, rossz döntését, kellemetlen hangulatát magamra vettem. Saját bajomnak, saját problémámnak tekintettem és éltem meg. Most már látom, észreveszem, ki olyan, mint én voltam, ki mutatja magát erősnek, miközben nagyon is segítségre szorul.
A július a vizsgák jegyében telt. Az Élet Iskolája írta a tételeket, a Sors osztotta. Naponta kaptam a feladatokat. Emlékeztetőket a „régi” életemből, családi és munkahelyi szinten egyaránt, és csak rajtam állt, hogyan reagálok, meg tudom-e oldani. És én naponta reagáltam és megoldottam. Az egyszerűt is, a nehezebbet is. És naponta visszhangoztak a fejemben Dr S. szavai: „ … már észre tudja venni… már tudni fogja kezelni…”.
(1. rész itt)
(2. rész itt)
(3. rész itt)
(4. rész itt)
(5. rész itt)
(9. rész itt)
(10. rész itt)
(11. rész itt)
(12. rész itt)
(13. rész itt)
(14. rész itt)
(15. rész itt)
(16. rész itt)
(17. rész itt)
(18. rész itt)
(19. rész itt)
(20. rész itt)
(21. rész itt)
(22. rész itt)
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése