2013. november 12., kedd

Új fejezet / 2. szakasz / 16. nap


Reggeli: 2 kornspitz, vaj, nutella, fél liter kakaó.
 
 
Tízórai: 2 vajas zsömle, 10 deka parizer.
 
Ebéd: borsóleves, másfél pizza, tiramisu.
 
 
Uzsonna: fél tepsi rakott krumpli, fél üveg savanyú uborka.
 
Vacsora: két zacskó zöldséges rizs, 4 szelet rántott hús, cékla.
 
 
 
Mozgás: a tévé távkapcsoló erőteljes nyomogatása.
 
Folyadék: 2 liter kóla, 1 liter szörp.
 
Na most a vicces az, hogy így ettem régen. És ez nem vicc. És soha senki nem mondta, hogy ez így nem jó, sőt! Hiszen jó volt nézni, mennyit tudok enni, így voltam egészséges. A család szerint. Az is csak engem zavart, hogy nem fértem el egy buszülésen, átlógtam a másik helyre. Az is csak nekem tűnt fel, hogy nem férek bele a ruháimba. Sőt az is csak az én szememet szúrta, hogy a mérleg már jóval 80 fölött járhatott. Utoljára ugyanis 79 kilósan mertem ráállni, aztán már csak ettem tovább bánatomban.
 
De eljött az a pont, amikor betelt a pohár. Egyetlen célom volt: lefogyni. Megcsináltam.
 
Ez szülte az újabb célt: akkor már szeretnék jól kinézni: izmosabban, tónusosabban.
 
Az Új fejezet programommal szeretném ezt megvalósítani. Ennek az első szakasza egy "zsírégető-szálkásító" rész volt, ahol sikerült belőnöm egy olyan étrendet, amivel ez nagyon jól működött. A második szakasz az izomelőcsalogatás.
 
A tiszta étkezésről könyvtárnyi anyagot olvastam el. Iszonyat mennyiségű infó van fent a neten, a különböző csoportokban; étrendek tömkelege, kalória- és makrokalkulátorok garmadája. Olyat nem találtam, hogy "az egyetlen üdvözítő megoldás".
 
"Milyen egy gyakorlatias tömegnövelő étrend?

Reggeli: 10 evőkanál zabpehely, édesítővel és vizben megmikrózva (megfőzve), 3 kanál Whey Fusion-nal elkevere.
Reggel elkészítendő napi élelmiszer adag:
Főzz meg 1 kg rizst (tömegnöveléskor fehér rizs, és szárazon mérve 1 kg)
Készíts el 1 kg csirkemellet E-Z olaj spray-n megsütve, MCT olajjal leöntve.
Ezt az adagot 6 részre bontva egész nap elfogyasztani.
Este: 10 evőkanál zabpehely, édesítővel és vizben megfőzve, 3 kanál Anabolic Protein Fusion-nal elkeverve.
Ez egy 106 kg-os sportoló tápanyag mennyiség bevitele. Ha pl. 70 kg vagy, csökkentsd az adagot a te súlyodra szabva. A tömegnövelő étrendbe Sanyinál is belefér hogy heti egyszer ne a fenti tiszta ételeket egye, hanem valamilyen egyéb nem diétás ételt." itt

undefineditt

"2000 kcal étrend
Reggeli: 500 kcal
50g müzli 3 teáskanálnyi natúr joghurttal, 3 evőkanálnyi apróra vágott gyümölccsel (eper, áfonya, málna, kivi, banán, akár fagyasztott is), két vékony szelet teljes kiőrlésü, vagy tönkölybúza kenyér pirítva áfonya dzsemmel.

Ebéd: 660 kcal
Nagy adag tonhal saláta, amelyben: 185 g. tonhal, 2 főtt tojás, fél fej fejes káposzta, fél kígyóuborka, 4 szelet paradicsom, 7 szem olíva bogyó, 1 db. Főtt burgonya van, az önte pedig teáskanál olívaolajból, 1 tk almaecetből és egy tk mustárból áll.

Vacsora: 650 kcal
1 sült csirkemell (grillezve) chilis paprikával és zsírszegény krémsajttal töltve. fél csésze barna rízs, 60g. brokkoli, 60g. sárgarépa párolva. " itt

Rengeteg irodalmat átnéztem, sokat kérdeztem a kalória- és a makróbeállítás miatt is. Ugye mondanom sem kell, hogy nem volt két azonos vélemény. 1600-tól 3600-ig (!!) mindenféle kalóriaértéket javasoltak, 40%-tól 60%-ig mindenféle szénhidrát napi értéket, a fehérjével kapcsolatban is csupa-csupa eltérő javaslat.

És közben sokakról olvastam, és többeket ismerek, akik a hagyományos testépítő étrendet nem követve alakulnak, méghozzá nem is akárhogyan. Itt van pl. Kenna Shell, az ő étrendje egész emberi. Mások pedig a paleolit életmóddal érnek el bomba alakot.

A rengeteg információ egyelőre arra jó, hogy zsong a fejem. Egy nagy kavalkád az egész. Olyasmi, mint amikor felteszed főni a húslevest, csak bugyog, forr, habosodik, és nem is látni, mi van a fazékban. No de aztán ugye annak is az a vége, hogy ha leszűrjük, ott lesz a tányérban a tiszta, gyöngyöző leves!

Az én tiszta levesem egy személyi edző. Aki jön (megjelenik, megtalál, megtalálom, bevonzom, megtestesül...), akiben megbízok, aki összeállítja az étrendemet, amit megeszek, az edzéstervemet, amit megcsinálok, és ennyi, ilyen egyszerű az egész.

De addig próbálkozom magamtól.

Reggeli: rántotta (1 tojás + 3 fehérje, fél (40g) lila hagyma, 1 (30g) gomba, 2 szelet pulykamell sonka), 1 (100g) paradicsom.


Tízórai: 100g sült csirke, 40g barna rizs, 1  paprika


Ebéd: 200g sült csirke, 40g barna rizs, 225g főtt brokkoli


Uzsonna: tonhal saláta (100g vegyes saláta, kis balzsamecet, 130g tonhal (saját lében), 6 oliva bogyó, fél (40g) lila hagyma).



Vacsora: 1 adag fehérjeturmix.

Edzés: este LMP: Pump challenge, Hardcore abs.

Folyadék: 1.5 liter víz.
 
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése