"A legenda szerint Buddha egy fügefa alatt szembenézett démonjaival: félelmeivel és vágyaival, majd ezt követően felismerte az élet "van"-ságának szépségét...
Szokások rabságából kitörve...
Megszületünk és a korlátlan lehetőségek világába csöppenünk. S ahogy telik-múlik az idő, újabb- és újabb szokások és hiedelmek alakulnak ki bennünk, megrögzülnek, csapdába ejtenek s az életünk egyre merevebbé, kiesebbé, sivárabbá válik. Egy keser-édes hullámvasútra kerülünk: ha az élet támogatja az elképzeléseinket, akkor felhőtlenül boldogakká válunk, dalolunk és velünk dalol a világ; később - amikor az extázis hevéből lecsillapodunk - újra hatalmukba kerítenek a gondjaink, bánataink, félelmeink és megéljük a lélek sötét éjszakáját: rózsaszín álmaink lufijai hatalmas pukkanással szétdurrannak. Szokásaink és hiedelmeink csak gyűlnek és gyűlnek, egyre merevebbekké válnak. Minden egyes alkalommal, amikor egy valamit teljesen magunkévá teszünk, akkor a számtalan más, üdítő lehetőséget, magát a változás lehetőségét kizárjuk.
Minden egyes szokásunk egy acélrúd, amelyből életünk börtönének rácsait szövögetjük. Korlátainkat többnyire nem az élet kényszeríti ránk, hanem mi magunk hozzuk létre saját magunknak: szabályokat, elképzeléseket, szokásokat kreálunk.. börtönt. Felkelés, munka, szórakozás, alvás, felkelés.. mindent rituálészerűen téve - egy mókuskerék, amelynek pörgése elkábít s nem látjuk meg, hogy a mókuskerék valójában egy börtön. Nem a munka-szórakozás-pihenés ciklussal van baj, hanem azzal, hogy belekábulunk szokásaink ceremóniáiba és elveszítjük érdeklődésünket az élet iránt. Sokan ezért úgy halnak meg, hogy valójában soha nem is éltek. Emlékeinkben csak azok az élményeink maradnak meg, amelyeket a pillanat teljességében intenzíven megtapasztaltunk..
*
"Értsd meg, az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerűen játsszák, mintsem szabályok szerint." (Anthony de Mello) " (Kép és szöveg: itt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése